2006.10.27. Péntek

Osztálytársam mondta, segít betenni a két Recaro ülsét. Mondom, ha már ilyen okádék a kocsi, legalább belül legyen valamilyen kényelmessége. Otthon ellenőriztem, minden megvan-e, lámpák jók-e. Eszembe jutott, hogy elsősegélyláda nincs. Miközben betettem a csomagtartóba, felidéztem, hogy a réginek a doboza tavaly novemberben tört össze, amikor a havon nekicsúsztam egy sziklának. Mondom, remélem ez nem fog eltörni. Megyek szépen Solymáron át a Hűvösvölgyi úton, majd a Máriaremetei úti kereszteződéshez érve lassítani kellett. az előttem állo Pajero, vagy mi a szösz volt, éppen elindult -énis ezt tettem-, amikor előtte a kereszteződésben csikorgó kerékkel még elindult egy fekete BMW. Pajero satuzik, énis. A pajeroban van blokkolásgátló. Én nekicsúsztam :( BMW-s eltűnt, mi félreálltunk. Szerencsére a srác nagyon jó fej volt, mondta, hogy szíve szerint nem töltene semmilyen papírt, mert alig sérült a terepjáró, de mivel céges kocsi, ezért kell a kéksárga. Hát legyen, elkezdtük tölteni. Mondom, a bws-s tehet róla, igaz, énse tartottam rendes követési távolságot, szóval hivatalosan én vagyok a hibás. Ezt később papírra is vetettük. Hívhattunk volna rendőrt is, de zöldkártya nemlévén inkább ezt hanyagoltam... Remélem nem fogom megbánni. A srác írta a papírt, én meg közben gondoltam, felhívom BexXtert, itt lakik úgyis nemmessze, hátha ismeri a BMW-st. Mondom is, hogy nem ismer-e egy fekete köcsög BMW-s a környéken. Mondta, van egykettő. Elmondtam a szitut, mire ez volt a válasz: "Az te voltál? Öööö, rögtön megyek vissza...." Visszaérkezvén illedlemesen bemutatkozott: "A köcsög BMW-s vagyok!" Hát igen, beletrafáltam, ő volt az, bár valahogy én a kis 500-ashoz tudtam kötni.... A kocsim járóképes volt szerencsére, pöccre indult, nem volt nagy gondja. Megállapítottuk, hogy lehet rendőrt hívni, de nem muszály... Végül abban állapodtunk meg, hogy Bex ad egy új csomitartófedelet, illetve x összegig (az x összeget nem teszem közzé) beszáll a lakatolás árába. Szóval gyakorlatilag az elejének a cseréjét ő állja. Úgy gondolom, ez a része korrekt volt, már csak abban kell bízni, hogy a biztosítóval nem lesz gond. Hazajöttem, a lámpák megvilágították szépen az eget. Itthon lefejtettem a kocsiról a a csomitérfedet. Csodák csodájára az akksin nincs egy karc sem. Pedig a homlokfalban bennevan az akksi alakja :D ) Most be kell szereznem egy szélvédő alatti lemezt... Ez picit elhajlott... lehet ki lehet majd lakatolni... Nemtudom... Győri talira viandr visz majd (köszönet érte).
ő volt túl közel :( az össz baja a terepjárónak ez lett az enyémmel :(:(

Kommentek

Törölt felhasználó

Egyet se bánkódj.Ez akkor kínosabb,ha lakatolás,netalántán fényezés után sikeredik be ilyesmi.(Arra a homlokfalra már úgyis rá volt írva a "CS" betû)! ;) Jah,és Bexxter tényleg korrekt volt.

KeMa

Bikádi Gábor #1026: Énis pont ennek örültem! Akkor téptem volna csak a fejem!!!

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!