2006.12.11. Hétfő

Elgondolkodtam azon, hogyha már ennyit költök a kisautóra -ami lehet, hogy csak az én szememben nagy összeg-, akkor ideje lenne felnőni a kisautóhoz. Értem ezt arra, hogy az igénytelenségnek véget kell vetni! Nem lessz többé felemás ülés, gyűrött üléshuzat, szakadt kárpit a kocsiban! Elgondolkodtam, hogy hogyan is nézett ki a kocsim akár a találkozókon is, és csodálkozom, hogy egyáltalán szóba álltak velem. Olyan igénytelenül nézett ki, ahogy jómagam. Itt gyökeres változtatásokra van/volt szükség, ezáltal ma tettem is egy lépést a rendesség irányába. Ma ugye befizettem a biztosítást, és a tagsági díjat is, és gondoltam, hogy mivel a tavalyi papírokat is elraktam, össze kéne tenni egy dossziéba. Amolyan gyűrűs-nejlonosba. Összeszedtem az összes iratot, amit itthon találtam, és gyönyörűszépen lefűztem őket. Időrendben, egyes dokumentumokhoz még hozzá is írtam egy-két tudnivalót. Ha már egyszer a kocsi nincs itt, amin tudnék dolgozni, rendbeteszem a papírjait. No, remélem nem csak hirtelen fellángolás volt, és megtartom eme jó szokásomat is. És remélem, nem leszek úgy a kisautóval idén úgy, mint tavaly (egy évi helyrehozás után háromnegyed év alatt lelaktam brutálisan... anyagilag se éri meg...)

További kellemes napot ;)

Kommentek

viandr

Nekem is va ilyen mappám. Állati hasznos egyébként.
Az összes motorról az adás-vételi papírok, biztosítás, autók cuccai, mínden egyhelyen van. És mínden külön kis nejlon zacsiban van. Ajánlom még azt is, hogy az adásvételin lévõ személyeknek a telefonszámát is írd oda egy kis cetliben. (nekem meg van a telefonkönyvben, de jó, ha meg van ott is. Volt, hogy nézegettem a telefonom, és nem ismertem meg egy két évvel ezelõtt eladt motor új gazdájának a számát, és majdnem töröltem. Szóval tényleg hasznos.

KeMa

viandr #1432: Én gyûjtögettem mindig is, de csak egy dossziéban volt. Így viszont jobb ;)

viandr

KeMa #1433:
Tudom, hogy jobb. Szerintem is, azért így csinálom :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!