2008.07.27. Vasárnap

Szánsájn, bícs, tücsök, köcsög.

(Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta

Azaz megint dögmeleg odakinn, én meg a hűvös garázsban hegesztek :D . Kocsi aljat, még mindig. köszörültem a varratokat, erősítettem itt-ott. Alulról is szépen varrtam kicsit, aztán, miután már alig láttam a sok szemembe hulló zunder miatt, úgy gondoltam, a maradék pár varratot megcsinálom akkor, amikor a kocsi oldalra lesz döntve amúgyis. Ugyanis aláfekve már nem fér be a hegesztőpajzs. Vagy a kocsi van alacsonyan, vagy a fejem nagy :D .

A merevítésekhez való pöttyölés következett, amit egyszer már ellestem a lákátosoktól, továbbá amit előző bejegyzésem kommentjeiben Tibeee javasolt. No, lettek jól sikerültek, és lettek gagyibbak is, sajna. Majd szépen leköszörülgetem a feleslegeset, akkor ki is néz majd valahogy.

Nomeg, én is pakolgattam a garázsban. Találtam egy sima váltót, egy fiat 500 váltót, meg egy boxermotort... Fura, mert olyan picik, hogy el is felejtettem, hogy hova voltak téve :D . Jah, meg találtam egy oldalablakot is. A párját a pince másik végében leltem meg... Hát igen, én mindigis a rendről voltam híres. Felteszem a képeket arról is, mert nem akármilyen oldalablakok azok :D Na, milyen ablakok is?

Jah, meg kaptam apu egyik munkatársától egy autódiagnosztikai könyvet. Amolyan analóg Autodata :D . Mondanom sem kell, hol nyílt ki elsőre :D . Ez egy égi jel :D


júúúj szebbik petty okádékabbik petty alulról még nem a legtutibb a varrás találtam két ilyet... nem fóliás ám! nemszereti a polszkifiát hűűűű hoppá... információ-áradat.... betojok... itt nyílt ki... Biztos az oldalablakok miatt...

Kommentek

tunyi1986

ha így haladsz nem sokára 1 új polskit is tudsz csinálni :)
Most akkor mit kell még hegesztened???
A taposó lemez elég pofás lett, TECCIK :)
Csinálj mán 1 távolabbi képet is hadd lám a csuda gépet hogy néz ki mostanság!!!

KeMa

tunyi1986 #20602: ugyanezt el kell játszani jobboldalt, meg még a doblemezen van egy kis javítanivaló a csomagtér részen. Körülbelül a fékfolyadékcsõ elvezetésénél.

tunyi1986

KeMa #20604:áhááá!! A fékfolyadékos az tipikus polski betegség ugye...
Másik oldalt is így megcsinálod és el is tûnt róla az összes rozsda :) De fura,teljesen rozsda mentes polskid lesz hallod-e :D
Sterry Puch féle motorral mi lesz???
Amúgy meg msn-re gyere már fel... :)

Lajoska

KeMa #20604:
Nagyon belejöttél!
Nem akarsz esetleg Benõ lakatolásában közremûködni? :)

KeMa

tunyi1986 #20607: akkutartó lemez alatti rohadás az tipikusabb :D .

Remélem, hogy rozsdamentes polskim lesz. De sajnos nem lesz olyan tartós, mint mondjuk Gyuláé.

A puch motorral az lesz, amit már leírtam egyszer a blogban, kettõször a kommentekben, elmondtam élõben velencén. A négy közül csak emlékszel valamelyikre... Ugyanazt mondtam mindegyik alkalommal.

MSN-re meg nem megyek. majd késõbb.

KeMa

Lajoska #20610: Szerintem jobban jársz egy tisztességes lakatossal. Saját autómat el-foltozgatom. Viszont máséhoz nem szívesen nyúlnék. Tök jó dolog, meg élvezem, de ha esetleg valamit elszúrok, itt egyedül én haragudhatok magamra... Viszont, ha más kocsiját szúrom el... :S

tunyi1986

KeMa #20613:
ja nem úgy értettem!!! Emlékszem rá vazer :D Csak hogy mikor foglalkozol már vele. Lakatolás után gondolom festés jön.Amúgy a gyári mocival emgy mûszakira asszem azt írtad 1szer régebben.Szóval ezt a Puch-ot még akarod alakítgatni si,400as hengerekkel.Eddíg stimm vagy valamit kihagyott az emlékezõ képességem? :D

KeMa

tunyi1986 #20619: Jól gondolod, azután futómû, azután mûszaki vizsga, és utána, ha lesz pénzem, akkor valamikor. Remélem jövõ nyári talira elkészül az is... Vagy úgy általában az autó elkészül addig :D

Tibee

KeMa #20623:
Ugye marad kúpos? :D

KeMa

Tibee #20652: öhm. hátõizé, egyelõre még nem sikerült szereznem azt a szétszedhetõ puch-os felnit... ami van, az drágább, mint egy új alessio felnigarnitúra, szóval nemtudom...

viandr

KeMa #20571:
Rossz pénz nem vész el :D

KeMa

viandr #20656: Jah... tidet mikor hegesztjük? :D Siessémá haza, Teeeeeeee!

Törölt felhasználó

igy rovább a hegesztéssel :D sok sikert!!!!

Törölt felhasználó

Lol ez a könyv nekem is megvan! :) Szépen halad a gép!

Hepp Ádám

Alakul, mint púpos gyerek a prés alatt :D Nekem tetszik a taposó lemezed. Az msnen beszélt könyvekrõl, meg annyit, hogy nincs fateromnak semmi szakirodalma a puch motorokról. Akinek meg valószínüleg volt, az már vagy 4 éve odébb állt a mûhelybõl, pedig az is nagypenge volt :D A pókiba a pandamotort átépítette :D mondjuk az az öreg bácsika nem volt egy egyszeû eset. mindig vaníliás pipát szívott :D

Törölt felhasználó

Jó ablak :D :D

KeMa

hbarby #20696: Azt még senki se mondta meg, hogy milen ablak ez :D .

Hepp Ádám #20679: Annyira nem lényeges, mert azért rendelkezem rendesen szakirodalommal. De minden infóm még nekem sincs meg :D De azért köszönöm!

Polski #20660: Igen? akkor szar, már nem is kell :D :D :D

Suhajda Dávid #20659: Igyekszem! :) Köszönöm!

obrotka gyula

Vegyél ilyen tépõzáras csiszolókorongot flexre, azzal baromi szépen el tudod dolgozni a varratokat. Így annyira nem szép, de ha egyszínû lesz az egész, akkor biztosan jobban mutat. Hajrá-hajrá. :) :) :) :)

KG

A jó lakatosok ebbõl tanultak meg szépen varrni: http://www.arena2000.hu/termekek/188.html

500-as váltó eladó? :D

KeMa

obrotka gyula #20702: Más is ajánlotta már ezt a verziót, úgyhogy mindenféleképpen be kell szereznem egyet! Maga a csiszolópapír már megvan, csak az a szar hinyázik, amivel a flexre tudom tenni :D

KG #20703: ûûûû, anyumnak megvan szerintem ez a könyv :D :D :D :D
Kéne az öccázas váltó? :D Hmmm, van már rá érdeklõdõ... Csak olyannak adom el, aki tud az ára mellé adni egy 500-as váltóharangot, mert nekem az kellene.

Lajoska

KG #20703:
Az lehet, de ezzel csak Velorexet kasztnizhatsz. :)

Gabe

KG #20703:
Azért én elõbb megnézném a difi méretét, nehogy a régi fajta legyen. :P ;) :)

KeMa

Gabe #20711: hmmm, nemtudom, ez milyen, de a félktengelyeinek az átmérõje kisebb, mint a hüvejkujjamé :D

Siffi

Nem vállalnád el az autómat? Természetesen nem ingyen gondoltam :)
Szebben foltozol, mint bármelyik lakatos!!!
Nekem csak pár apró foltozás kell :) De gondolom a plogomban láttad mi a szitu. Ja meg egy akku tartó lemez hibádzik még :S

Siffi

Siffi #20965:
plogomban=blogomban :D

KeMa

Siffi #20965: Hajjaj.... Azért nézd meg élõben is a munkámat szerintem, mielõtt belemennél :) Megnézem alaposabban a blogodat, ha nem látható helyeken kellene korrekció, akkor talán, de nagyon nem szívesen hegesztem más kocsiját... Nem is beszélve arról, hogy kicsit messze lakom tõled :)

Siffi

KeMa #20968:
Igaz igaz, meg közbe rájöttem, hogy a küszöbnél is kell javítani, mert sufnihegesztést hajtottak végre rajta még korábban :)
Akkor igyekszem majd találni egy jó szakembert :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!