2009.01.11. Vasárnap

No, akkor blogolok a polákról is. Épp itt van az ideje. Bár sokat ne várjatok. Szóval a következő történt. Ittvolt Szigetvári Balázs. A kispókját bütyköltük, azaz meghúztuk a csavarokat az olajteknőnél, mert valószínű laza volt, illetve feltettük a kuplungkar visszahúzó rogóját. De ez nem annyira érdekes az én blogomban, inkább az, hogy közel egy év után elhozta nekem az első led-es indexeimet. (Ha már Robi is ledekről blogolt :) )

Sok különbség nincs a hátsó indexekhez képest, amit már bemutattam ebben a blogban. Csupán ez az első irányjelzőhöz való. Amit tudni kell róla: 3 darab 3 w-os, nagylátószögű lencsés led van benne, külön stabilizátorral. éppen úgy, mint a hátsónál. Brutális fényerő. Kifolyt a szemem, most is alig látok. Nagyon fain.

A decemberi közgyűlés után Grossóék is láthatták élőben, a gyártó kocsijában. Szóval akkor én is reklámozom: keressétek Balit :)

A fika képekért bocsánat. Még mindig nem érkezett meg az új objektív a fényképezőgépemhez :(
a kis lencsék stabilizátor

Kommentek

CsuTee

Mennyibe fáj Balinál egy ilyen indöx? :)
Egyébként egyre többet hajtogatom neki hogy a BIS is bevetésre kerül majd a keze alá LED téren :)

KeMa

asszem 2000 vagy 2500 volt.. nemtudom, mert nagyon régen kifizettem már neki, gyakorlatilag a hátsó lámpák átvételekor. (régebbi blogban bennevan tuti :D )

CsuTee

KeMa #27864:
Én olyat hallottam most vagy Pocok vagy Bali mondta hogy nem egy olcsóság ez a ledesítés, de akkor is megcsináltatom :) De ez nem volt drága akkor :)

Grosso

Übermegafaszazsírkirályos!!! :D

Egyébként csak ajánlani tudom, tényleg nagyon faja! ;)

CsuTee #27866:
Amúgy tényleg nem az, nekem is koppant az állam, mikor mondta a "gyártó", hogy a saját autójába mennyibe fájt a cucc :S ;)

KeMa

CsuTee #27866: Ez konkrétan nem. Viszont ha körbe csinálod az egészet, akkor nem olcsó. Nomeg a belefektetett munka. A nyák tervezés, az elektronika tervezés, összerakás, stb...

Norberto Grosso #27867: Különben a megszakító nélküli gyújtása az nagyobbat üt. És készül a mikroprocesszoros vezérlés is, hogy a röpsúlyrugóktól búcsút vehessen :)

Karki

A kolléga 500-ast is vállal? :)
Bár nekem egy kicsit spécibb kellene, mert (gyárilag... na persze az enyém nem olyan :S) az 500as indexe elöl elméletben kétszálas izzóból van, és az egyben a helyzetjelzõ is..

KeMa

Karki #27870: Természetesen vállal. És kivitelezhetõ eme duplaszálas megoldás. Hátul nekem is így lett megoldva. Ugyanaz a három led a helyzetjelzõ, és fáklámpa is, csak ugye más-más fényerõvel világítanak.

Karki

KeMa #27873:
lehet, nem is kell ugyanabból a ledbõl megcsinálni a dógot. A villogó helyzetjelzõ amúgyis túl "amerikaiautós" :)
Na még kitalálom, és akkor majd kereslek még :)

Grosso

KeMa #27869:
2/ aztapicsa...

Nem kicsibe nyomja a srác! Nekem is lesz Vele beszédem úgyérzem ;)

KeMa

Norberto Grosso #27875: najah. Aki mentõautóra gyárt kék ledeket, meg bkv buszra helyzetjelzõt, azért érthet hozzá :)

Buszos Petya

Jaja, láttam élõben, volt ott fényerõ nem gyengén. :D

KeMa

Buszos Petya #27883: hehe. jah... meg mindenki ment vele egy kört, mert még nem mentünk ledeslámpás pókkal :D :D :D

Laceeee

Már csak az a kérdés, hogy valaha összerakod-e a polskit :)

KeMa

Laceeee #27888: A kérdés teljesen jogos, és azt hiszem, még gúnyolódásnak sem vehetem. Rajta vagyok az ügyön!

VadMacs

KeMa #27899:
hát, ezt nem. :)
Tervezett befejezés...?

KeMa

VadMacs #27916: ha most aszondom, hogy velence, akkor visszakérdezel, hogy "melyik?". Ha azt mondom, 2009, akkor meg tuti nem készül el akkorra, úgyhogy nem mondok ennél többet :D

Laceeee

KeMa #27983:
fõleg ha idén már nem is Velencén lesz a találkozó :)

KeMa

Laceeee #27998: ez nekem új :) (most derül ki, hogy aludtam a közgyûlésen? :D

Laceeee

KeMa #28001:
ezek szerint :) Nyuszy mondta, hogy idén lehet, hogy máshol leszünk :)

KeMa

Laceeee #28019: Ennyit az ösztönzésrõl, az autó-összeszereléshez :D

Laceeee

KeMa #28020:
kromofág, sós víz és kész is a külsõ része :) Összerakod, kap egy ültetést, króm lököst, polír felnit és kész :)

KeMa

Laceeee #28023: Nem tagadhatom, megfordult ám a fejemben :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!