2009.03.18. Szerda

Blogolok egyet énis, mert már olyan rég tettem. Aztán elvonási tüneteim vannak.

Szóval, a legutóbbi blog óta eltelt pár hét, mondhatni, hogy egy hónap. Sok minden történt ezen idő alatt.

Például az, hogy voltunk Aggtelken, ami nagyon jó volt, kellemes hétvégi kis polskizós, városnézős szabadidő. Ezúton is köszönet érte Robiéknak. A víkend bemutatását most hanyagolnám, egyrészt, mert jó régen volt már, és ez idő alatt sokan megtették helyettem, másrészt meg nincs is kedvem hozzá. Jó volt, legyen ennyi elég.

A Polskival haladunk szépen. Egy ideje nem blogoltam, mert apró kis hülyeségek miatt úgy gondoltam, felesleges foglalni a helyet. Majd ha összegyűlik megfelelő anyag. Nos, most összegyűlt. Az a szituáció, hogy: kocsi baloldala befejeződött. Bal hátul volt egy kis benyoomódás, amit részben kihúztam, részben kinyomtam. Ez úgy néz ki, hogy a dinamós feszültség szabályozó alatt a lemezt kivágtam U alakban, ajd faékkel kinyomkodtam. Igazítottam a bal hátsólámpa mögötti lemezen. Ekkor tudatosult bennem, hogy a béna állásról nem a lakatos tehet, hanem egyszerűen a szar, ótvar minőségű utángyári karosszériaelemek nem pontosak. Amennyit tudtam, sikerült elcsalni, jobban áll, mint előtte, de még most sem tökéletes. Sajnos ezen már nem tudok mit javasolni. Egy új sárvédővel lehetne talán javítani a dolgot, de azt nagyon nem szeretnék cserélni. Lehet, most hülyének néznek egyesek, de annyi lelkierőm sajnos nincs. Legyen ez a legnagyobb problémája a kocsinak, hogy kicsit mélyebb a hátsó lámpa, nomeg egy kicsit több a gitt a sarkánál.

Az oldalsó irányjelző alatti lemezt is felhegesztettem. Egy hajszálnyi pontatlanság itt is van, de szerencsére nem szembetűnő. Előtte természetesen az alatta lévő rohadást eltüntettem, befoltoztam a merevítésen emiatt keletkezett lukat. Azt hiszem, teljesen korrekt lett. Az oldalsó lemezt úgy hegesztettem fel, hogy a szélvédő alatti lemez, és az oldallemez alatti találkozáson a mélyedésben varrtam végig. Nekem régi álmom volt, hogy ott le legyen mélyedés. Lehet, emiatt is hülyének néznek, de nekem bejön. Nem akartam olyan hibába esni, mint Pocok pókján: nem gitte akartm onnan eltüntetni (zárójelesen megjegyzendő, hogy Pocok se akarta onnan eltüntetni. Ott a fényező vot a ludas.). Lényeg a lényeg, így egyszerűbb volt végigvarrni, és így nem is fog felrepedezni a festék. Remélem. Ha jól láttam mellesleg, akkor azt hiszem, Robinak sincs ott a mélyedés az oldallemeznél.

Öööö, a hátsó doblemezen belüli lukakat említettem már? Hmm... nem emlékszem. Akkor mondom, hogy oda is felkerültek a foltok.

Nemrég megfordítottuk a garázsban a kisautót, lévén, olyan kicsi a garázs, hogy nem tudoke gyszerűen áttelepdeni a másik oldalára. Nagynehezen, laprugó nélkül, atomra leültetve sikerült azért megfordítani az utcán. Köszönet a segítéségért apumnak és LipTomnak.

Mai napon neki is láttam, kapargattam a baloldali hátsó doblemezt. Két hiba tűnt fel, ebből csak az egyik a vészes: ugyanott, ahol a másik oldalt is, a motortér felé. Ahogy szedtem le, pontosabban vágtam le a lemezt, észrevettem, hogy a lakatos ezt kilakatolta. A mellékelt képen látható ez is. Nagyon jó. Innen is látszik, hogy én vagyok az amatőr, ő meg a profi.

Befoltoztam ezen foltok másik oldalát is, a motortér felől. Ez a hátfalat tartó lemez mögötti merevítést jelenti. Nem volt vészes. Aztán nekiugrottam a mászerfal alatti lemeznek. Na, itt valami hihetetlen ótvarra sikerült a foltozás. Olyannyira, hog yle is szedtem a foltot, és hajlítottam rá egy sokkal nagyobbat. Nemtudom miért, de egyik pillanatról a másikra a hegesztő nem csinál olyan szép varratot. Inkább csak fröcsköl, és átégeti a lemezt. Mi lehet a gond? Kisebb árammal meg se mukkan, kevesebb / több védőgáz meg nem eredményezett nagy különbséget. A huzal-előtolás sebessége sem segített. Nem értem. A palack pedig nem fogyott ki. Vagy lehet, egyszerűen nem szereti a gép, ha fejjel lefelé dolgoznak vele...

Holnapi napra tervezem a jobb első doblemez kikapargatását, ha úgy adódik, akkor foltozás. Oldalindex alatti elmezt is mindenképp cserélni kell. És ha elegendő lelkierőm, lesz, akkor a közeljövőben kivágom a hátsó szélvédő alatti lemezt. Zozó kollégától sikerült beszereznem egy komplett hátsó szélvédő körüli lemezt. Ezúton is köszönet neki. Természetesen semmiképp nem cserélem egyben. Most még csak agyalok, hogy melyik volna a legésszerűbb művelet.

Röviden ennyit sikerült most összehoznom. A többi részén beszéljenek a fotók, melyek mai adagja az újra üzemelő, rendes fényképezőgépemmel készültek. Ójeeee.

Aztán lehet lesz ám ápdét. Még nemtudom.

Zárójelben: időközben LipTom kocsiját is építgetjük. Majd blogolok arról is.
még nem teljesen kész ez sem volt még végleges ez meg levágás előtt ez meg egy gagyi folt két pöttyel. Itt még csak méregettem. Itt már fenn, de még nincs tisztességesen lecsiszolgatva. más szögbül, csiszolás nélkül ma őt vágtam le például hát így kell foltozni, vazz! ez csak egy gagyi, amatőr foltja ronda. le kéne csiszolni. zozótól :) emmeg a Tomié találtunk egy blokkot az utcában másik pókom :D másik pókom hátulja

Kommentek

Karki

Nem is tudtam, hogy te magad lakatolod az autódat... Sok sikert hozzá! :)

Volt a te autód törve valaha? Én most azzal szívok a legjobban, hogy a 40 év alatti jópár begyûjtött koccanás miatt sose lesz autócskám az igazi, gõzömnincs, hogy lehetne jól kilakatoltatni ....

KeMa

Karki #30970: Volt sok apró koccanás, de elenyészõek. Mindig ki lett nyomkodva az eleje. Az i-re viszont én tettem fel a pontot, amikor becsúsztam egy platós pajero alá... http://garageblog.net/blog/kema/1667

Azóta is lelkiismeret furdalásom van, mert én voltam a hibás, mégis végig úgy magyaráztam, mintha a BMW-s lett volna. Mára beláttam, hogy pedig nem... :S

obrotka gyula

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon szép a lakatolás, de borzalmas nagy tisztelet jár Neked, hogy magad csinálod a már-már menthetetlen autót. Õszintén kívánom, hogy legyen erõd befejezni és utána legyen benne sok-sok örömöd. :)

Plósz Gyula

obrotka gyula #30973:
Bazdmeg pont ezt akartam irni.Komolyan.számból vetted ki a szót ;)
Gratula hozzá Kema ;) és kitartás :)

KeMa

obrotka gyula #30973: Semmi esetre sem gondolom úgy, hogy szépen lakatolok. Inkább úgy fogalmaznék, hogy tudok szépen varrni, de az összképen még alakítani kell. Szerencsére van lelkierõ, ezt pedig nemcsak a "csakazértis megmutatom apámnak, és a rosszakaróimnak, hogybejezem" adja, hanem a barátnõmtõl, nomeg a tõletek jövõ bíztatásból. Szóval tényleg köszönöm minden a drukkot, mind az elismerést. Mostmár csak nem adom fel :) .

Mellesleg tök durva volt belegondolni, hogy tavaly kábé ilyenkor még nem tudtam egy varratot se csinálni :)


Plósz Gyula #30977: Neked is köszönöm. Remélem egyszer elkészül. És ha nem is lesz szép, de az én kezem munkáját dícséri :)

Plósz Gyula

A mi utcánkban nem nagyon találok kósza blokkokat :D :D :D

KeMa

Plósz Gyula #30982: Me' szar helyen laksz :D

Grosso

Gratula Mester, halad az autód, és mivel Te csinálod, tuti, hogy nem marad lekezeletlen rész. Én nem mernék hozzányúlni így :D

LipTom autójával mi a helyzet? Mi baja? (nem neki van eltörve a fõtengelye?)

Tibee

Én is az elõttem szólókhoz csatlakoznék! Minden elismerésem a munkához. ;) Nem kis meló lehet ezt végigcsinálni, na meg azért bátorság is kell hozzá szerintem. :) Sokat foglak ám zargatni, ha belekezdek a Ladába, mert azt én magam szeretném rendbetenni, aztán nem árt egy Mester, aki majd ad okos tanácsokat. ;)

KeMa

Grosso #30984: Köszönöm Neked is az elismerést.

LipTom kocsijából kivettük a blogot. Még lusta voltam lemosni, és szétszedni. Tomi leszedte a hengerfejet, és úgy fest, a hengerek gyönyörûek. Tehát a terv az, hogy henger-dugattyú hajtórudastul átmegy a régi blokkbam kap új siklócsapágyakat, vezérmûláncot, és természetesen full tömítéscserét, és elvileg kész. Legalábbis a motor. Fékfelujítás kéne, aztán elvileg vizsga.

Plósz Gyula

KeMa #30981:
Jó hozzáállás ;)

Plósz Gyula

Tibee #30985:
Te biztos hogy a ladát meg akarod csinálni??? :O :D nem vagy kicsit õrült??? :O :D

KeMa

Tibee #30985: És Neked is köszönöm! Azért gondold meg kétszer, mielõtt nekifogsz a zsigulinak. Bexxter javasolta, mikor egyszer átjött, hogy lehet azt kellene csinálni, gyakorlásként (mielõtt nekiugrik az ember a kocsijának), hogy venni kéne egy roncsot, amit donornak használnál fel. Miután kihajtottad a szántásban a lelkét, de még nem bontottad el teljesen, levágni róla az elemeket, majd szépen visszavarrni. Ennél jobb gyakorlást tényleg nem lehet kitalálni. És kárba se vész semmi, ha elszúrja az ember.

KeMa

Plósz Gyula #30987: Jó hozzáállás? Az egyetlen vígasz lesz, ha meglátom azt a szart, ami ebbõl lesz :D :D :D :D :D :D

Plósz Gyula #30988: Aki tapasztalat nélkül nekiáll lakatolni, az tuti õrült. És most magamból indulok ki :)

Tibee

Plósz Gyula #30988:
Simán. :D
KeMa #30989:
Erre én is gondoltam. Ha nem is autón, de vasdarabokon elõtte mindenképp gyakorolni akarok. Ráadásul van a suliban egy hegesztõ szimulátor, amivel baromi jól be lehet gyakorolni dolgokat. :)

Plósz Gyula

KeMa #30990:
2:nem arra gondoltam hanem az autó állapotára ;) nem nagyon tetszett hogy õszinte legyek:S :)

KeMa

Tibee #30991: 2, vasdarabon én is próbáltam, de az nem jött valami jól át nekem... Élesben úgyis máshogy viselkedik :D

Plósz Gyula #30992: Jaaaa, értem. Háááát, enyém sem volt sokkal szebb.

Tibee

Plósz Gyula #30992:
Beszóttá köccsög!? :D Amúgy közel sem olyan vészes, mint amilyennek kinéz. ;) A Pók sokkal, de sokkal szarabb állapotban volt.

Karki

És elõkerült egy kicsi pléh pókocska. kifejezetten szép :) 1:43-as elegant?

Plósz Gyula

Tibee #30996:
okés én elhiszem csak amikor én megláttam annyit mndtam Grossonak -hogy te drága jo isten?ez meg akarja ezt a szart csinálni???ez nem normális--vagy valami ilyesmi de hasonlo szavakkal :D :D :D

Tibee

Plósz Gyula #30999:
Nem láttad Te a Pókom alját. :D :D
KeMa #30995:
/1 hmmm... Majd lesz valahogy. :)

KeMa

Tibee #30996: Ez majd akkor derül ki, ha leszereltél pár elemet :D

Karki #30998: Ahham :)

Egér

Beszarás, amit remélhetõleg véghez viszel. Tulajdonképpen csinálsz magadnak egy autót, eddig csak egy sablon volt, hogy milyet szeretnél. Használtad pár évig, megtetszett és most véglegesíted :) :) :)

KeMa

Egér #31013: Valami olyasmi. Csak nem teljesen tökéletesen. Sebaj. Nulltõkébõl lesz fasza :D

Steveee

Hát nem semmi, hogy saját magad lakatolsz. ;) Gratulálok!
A "találtunk egy blokkot az utcában" c. kép, nagyon kemény ;) :D

Apropó, a '78-as zöldikét végül megvettétek?

KeMa

R. István #31017: Nem, prioritásban a leányzó polákja most csak a második. Remélem lesz még ilyen lehetõség.

Karki

R. István #31017:
78as zöldike, amit a bartók béla úton hirdet egy nénike ?

Steveee

Karki #31019:
Nem, amire KeMa meg én gondolunk, azt nem Pesten árulták/árulják. :)

KeMa

Karki #31019: Na, errõl jöhet infó :) (bár csak a szívemet fájdítanám vele...)

Karki

R. István #31020:
KeMa #31021:
Bocsi, azt hiszem, lemaradtam egy tempóval... hasznaltauto.hu-n fent volt egy 78as kúpos kispók, mûanyag lökössel, eléggé lepukkant állapotban, kép nélkül, 30 rugóért, 6 éve nem létezõ mûszakival. Most már nincs fent... ne haragudjatok. Bár tényleg eléggé randa volt. ha szép lett volna, megvettem volna :)

Lajoska

Nem semmi, amit csinálsz. BIG respect.
A kisebbPolski ismerõs valahonnan. :)

Hû, az a blokk jól kiszakadt. :)

KeMa

Lajoska #31025: Jah. El is tört a fõtt engelye :D
(csak tudnám, mi az az engely)

Különben thenksz. Remélem egyszer elkészül.

bexxter

KeMa #30971:
Ezen sokáig lehet rágódni, utólag már felesleges. Nem csak Te voltál a hunyó..

KeMa #31026:
Jól tolod, egyre jobbak a foltok. Nemtudom miért lesz fröcsögõs, nekem néha eljátszotta normál vizszintes állásban is. Amúgy egy min.heg. mester azt mondta, ha már úgyis üresek a palackjaim, Corgonnal töltessem, sokkal szebbeket lehet vele varni mint a co2-vel. Majd kiderül, ha visszakapom az autóm, elviszem tölteni õket. De lehet csak az egyiket, próbaképp. Lassan összeáll a listám az 500ashoz. Van/lesz ponthegesztõ berendezés is... tudom, késõn szólok, de tegnap tudtam meg a mikéntjét. Gondolom neked komplett elemcsere már nem lesz.. de ha mégis, szólj, lehet addigra ittvan a pontheg és oda tudom adni.
Kitartás, már nem sok van és lehet csiszolgatni, alapozni stb :)

KeMa

bexxter #31028: Bázz, ponthegesztõ? az igen! Hát, egxedül a hátsó szélvédõ alatti lemez, de oda felesleges ponthegeszteni. Fúrok lukat, és a likat hegesztem oda. Ahogy a padlólemeznél is.

bexxter

KeMa #31029:
Na azért semmi komolyra ne gondolj, de egy tesztpéldány jól vizsgázott. kell egy erõs vasmagot találnom (pl mikrosuto tapja) es akkor meg van oldva. házibarkács, de it works! :)

KeMa

bexxter #31030: Adjak olyan tápot? :D

bexxter

Ha van... ;)
Asszonyék kidobták 1 honapja pont. :(
Meg Téged gondolom ugyis érdekel az ilyesmi, elmesélem majd mit gondoltam ki meg hogyan, ugyis lesz ötleted !

KeMa

bexxter #31033: Asszem van. Anno játszottam vele. Az van meg, ami a magnetront hajtja... 15000V-os kimenete is van. 40 centis ívet lehet vele húzni:

http://www.youtube.com/watch?v=i_O8u8xdS44

:D :D :D :

bexxter

KeMa #31034:
Ööö 15kV picit sok :) nekem olyan kell amin a primer az kb 200-250menet, 220V és nem emlékszem pontosan az áramra, de talán nem is lényeg, a kimenetet pedig én tekerném rá, vörösrézbõl, ujjnyi vastagságú csíkból kell 2 menet, így a primerre 220at kapcsolva a szekunderen kb 3-4-5-6V esik, és 3000A folyik... na ez már baráti, pont megfelelõ a ponthegesztéshez. 0,7-1,5sec között lehet vele dolgozni, ennyi elegendõ idõtartam, anyagvastagságtól függõen. A kasztnihoz sztem 1sec bõven jó. Nem égeti át a 3000A ellenben biztos kötés, és nem kell salakolni nem kell csiszolni, pont mint a gyári ponthegesztés.

Ennél már csak a plazma hegesztés tetszik jobban, nem is olyan régi technológia, mondhatni egész új, de sajnos azt házilag elég drága és nehéz.. :) a gép meg.. szinte milliós tétel :( Egy átlag ponthegesztõ gép (kézi pisztollyal) is 200tól indul, vagy vannak a kicsik, 220Vosok, de azok csak 2x0,7 lemezig jók.. :( szóval ezért kellene nekem vmi tekercs.. :)

KeMa

bexxter #31035: Ez saját ötlet, vagy másnál már bevált? Asszem tudok segíteni, nagyon sokféle tra van. És tudunk induktivitást is mérni elvileg. Majd megkérdem apum, õ az igazi guru mifelénk.

bexxter

Másnál is mûködik, hobbielektrón is van fórum errõl, meg csomó külföldit is találtam, ezért is irtam mikrosütõt, ezt ajánlják mindenhol.

Suba

bexxter #31035:

Mekkora nyomással akarsz hegeszteni?
Én keveslem a 3kA ennyi idõhöz.

bexxter

Mások azt írták (akiknek mûködik), hogy 50kg-al már szép és gyors volt. Még nem tudom miképp akarom elérni ezt a nyomóerõt.. valamennyire mobilis kéne legyen a dolog, mert állványon simán megoldható, erõs rugóval stb.

Valami olyasmire gondolom, mint a csapszegvágó, jó hosszú kar, és akkor nagy erõt lehet kifejteni. (amivel a filmekben vágják a keritésrõl a lakatot, láncot stb)

Suba

bexxter #31040:
Én mindenképp lepróbálnám elõtte, ugy hogy összehegesztesz 2 lemezt aztán szétütöd és megméred a pont kiszakadási átmérõjét.
Tapasztalataim szerint pl két nem bevonatos 0,7mm-es lemez összehegesztéséhez, legalább 7-8kA szükséges min. 1,7kN nyomóerõ, 5-6sec mellett.

bexxter

Innen jött az alapötlet. Külföldi forumon (linkelve van ott az oldalon) láttam másféle megvalósításokat is.

http://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_4093_2_ASC.html

KeMa

bexxter #31042: Érdekes... Na, ezt alaposabban áttanullmányozom majd

Törölt felhasználó

Jó lesz ez koma, csak hajrá elõre! :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!