2009.06.18. Csütörtök

Fordos villámblog. A kocsi megy rendesen, szerencsére semmi gond nem volt vele a legutóbbi mizéria óta. Nemtudom, azt írtam-e, hogy kapott a gép új pacskerokat, hogy ne a télit nyúzzuk.
Nos, a mai nap sikeresen kicseréltem a ködlámpa izzóit, ezennel újra van elöl ködlámpánk. Valószínű, a karambolban mehetett tönkre mind a két izzó. Illetve megjavítottam a helyzetjelzőket is. Csoda, hogy másnak nem tűnt fel, hogy nem is működik. Baloldali ki volt égve, a jobboldaliban meg egyszerűen nem volt izzó. Most viszont csodás. Felhajítottam a tetejére a tetőcsomitartó keresztrúdjait. Holnap reggel felteszem a két bringatartót, aztán irány a Balaton. Juli indul az ultrabalaton futóversenyen, én meg kísérem, illetve szállítom a csapatot. Remélem nem lesz semmi galiba a kocsival.

Mielőtt megkérdeznétek, mi van a polákkal: semmi. Sajna semmi. Nem volt időm, se pénzem. Ez utóbbi talán megoldódni látszik, lévén hétfőtől lesz végre egy bejelentett normális munkahelyem, tisztességes fizetéssel. A maradék szabadidőben a kocsi lakatolását igyekszem befejezni, és talán ha minden jól alakul, első fizujaimból sikerül a fényezést megoldani. Addig viszont rengeteg meló lesz vele.
Az már tuti, hogy nem lesz kúpos, mert az oly' nehezen beszerezhető fékvisszahúzó rugóból kettő elkerült Tibeee-hez. (úgy emlékeztem, volt tartalék, de nem volt, így a kocsimból szedtem ki kettőt végül :) )

Röviden ez a nagy helyzet. Jövő héten már talán tudok a polákról is írni bővebben. LipTom pókja is készülget, velencére reméljük összejön a vizsga. Ha meg nem, marad az útvonalengedély.

Hosszúra sikeredett villámblogot olvashattatok, a végére kaptok pár képet haverom Coca-cola kupakokért szerzett buggyjáról. Ha minden igaz, nyári talin megcsodálhatjátok. Érdekessége: befecskendezős bogár motor, és polski hátsó szélvédő elöl :)
a motorból ennyi látszik. ott a lambadaszonda :) Betlér :D:D:D:D Betlér 2 :D:D ez felmenne a 120-as skodára is :)

Kommentek

Lajoska

Ez az autó eszméletlen. Bár Bogárként lehet, hogy jobban tetszene. :)

A tükör ismerõs valahonnan.

bexxter

Ezzel se érezném magam biztonságban.. de nem is errõl szól. :S

Ma voltam lakatos bácsinál. Egyik klubtársam, annó "restaurátor " volt.. hát... engem meggyõzött. Lánggal hegesztette a mergát, szép foltot kanyarintott rá. A kertben áll egy autobianchi (igen, amoly csikós zsóti féle, csak romos) annak a fele is kész van már, épp felborítva az oldalára, várja a folytatást. Gyönyörû varratok, szépen javított "alváz" nyúlványok stb.. Áh.. méginkább megjött a kedvem a lakatolgatáshoz.. mondott is pár dolgot.. hüm.. sokba lesz ez :(
De legalább újra felszerszámozom a garázst ilyen téren is. (Merthogy apám régi kedves jó ismerõsei mindent vittek mondván az övék.. ugyhogy lánghegesztõ cucc pápá...)

Ezek szerint a piroska akkor még itt marad nálam :)
Nem mint ha baj lenne, enni nem kér, csak picit poros :)
Grat a melóhelyhez, remélem összejön minden !

hollo

könnyû a szelphézagokat beállítani rajta :)

KeMa

bexxter #34999: Tervezem, hogy a piroskát hamarosan hazahozom, mert bízom benne, hogy a doblemez behegesztése után már nem lesz több meglepetés. Bár, leszedem a laprugó-tartó alubakot, szóval minden bizonnyal lesz :D

hollo #35001: Jah. Még az is elõsegíti, hogy a szelepfedél leszereléséhez nem kell szerszám :)

Buszos Petya

Zsír az a Bággi. Egy ilyenért talán még én is vettem volna kólát. :D :D :D Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a KF/KPM/NKH (a megfelelõ aláhúzandó) mit szólt hozzá. Meg hogy mennyiért... ;)

KeMa

Buszos Petya #35029: A forgalomban lévõ 5 vagy 10 darab rendelkezik a megfelelõ típusbizonyítvánnyal. Bár, hogy annakidején hogyan oldották meg, azt nemtudom.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!