2009.08.31. Hétfő

Vasárnap kellemes kis nyár-búcsúztató makro-talin vehettünk részt Julival, Geri93-éknál.

Délre volt megbeszélve a kezdés, mi kicsit megkésve, egy óra magasságában érkeztünk a helyszínre, ahol Pety@ és Geri, és nem utolsósorban Geri szülei már vártak minket. Rögtön kiszúrtam, hogy a kis Trabi nincs a helyén, itt valami történni fog. És valóban: kiszedték a szálláshelyéről a kisautót, hogy lemossák, majd pedig rám bízzák a beindítását.

Itt kezdődött el a körülbelül egész napos elfoglaltság, miután ettünk Geri anyukájának nagyszerű bográcsgulyásából. Nagyon finom volt, annyira, hogy a nap folyamán kétszer is ettem belőle.

Nekiláttunk hát a kis Trabi beindításának. Vészesen nagy feladat aztér nem volt, mert a kocsi öt éve még műszakival rendelkezett, és működött is. Gyertyákat ellenőriztük, öntöttünk a hengerbe kis benzint, benzintank hiányában építettünk egyet egy ásványvizes flakonból. Az önindítót viszont nem sikerült életre kelteni. Mind a behúzótekercs, mind pedig maga az álló-forgó rész hibás volt, hiába az új bronzkefék. Sajna ennek egy bikakábel, és egy vadiúj drága fajta csavarhúzó is a nyomait hordozza magán, bár a csavarhúzó végül kiköszörülődött.

A Trabit végül az utcán kezdük el vontatni a subaruval, melyet Pety@ vezetett. Mentünk vele négy-öt kört, de nem indult be. Közben megérkeztek KG-ék, egy Merkúr telepről frissen elhozott Zsigulival, melyet megcsodáltunk, körbejártuk, megpróbáltuk bekurblizni. Végül enni mentünk (egész pontosan KG és Réka ment enni, mi csak elkísértük őket az asztalhoz :) ). Ekkor szúrtam ki, hogy a trabinak a két gyertyakábelét felcseréltük. Megint benzin a hengerbe, megint húzás, és tádámm: a Trabi feltámadt! Pöfögött annyit, amennyi a hengerbe bejutott. Utána megint nem ment. Valószínű a lyukas cső miatt (ugyanis aktívan eresztette a benzint).

Ekkor segítettünk KG-nak beszerelni a szélvédőbe a frissen szerzett feszítőkédert, ez jó mulatság volt, főleg KG-nak, aki először a hátsó szélvédő rövidebb kéderét szenvedte be a helyére. Mikor már a hátsó szélvédőnél jártunk, megkérkezett OGy és Losi is. Ővelük is ettünk egy kicsit a még meleg finomságból. A Lada szélvédőszerelés végül kispolskizásba fordult, mikor Geri megpróbálta a kisautóját megforgatni a kanyarban. Gyakorlat híján ez nem sikerült, így KG megmutatta neki hogyan kell. Hajszálnyi választotta el a háromkerekes kanyarodáskor. Érkezését egy erős durrantással jelezte. Innentől kezdve a kipufogó átalakult sportkipufogóvá :)

Volt még fagyálló a kipufogóban játék, majd lementünk a Dunához, megnézni a gyertyaúsztatást. Nagyon szép volt, hogy világított a víz. Kíváncsi vagyok, vajon Paks magasságában ez a tény mennyire okozott riadalmat :)

Így röviden-hosszan ennyi a történet. Ezúton is köszönöm Geriéknek a vendéglátást, a társaságnak a társaságot! :) Nagyon jó móka volt.
Trabcsi KeMa prüntyög a Trabcsiban Pety@ fényez dolgozunk az ügyön nagyon dolgozunk az ügyön :) Eszi-iszi Biguli :) autókák Tra-bika csálé kicsit :D megint hami újra a helyén kéder szerelés sokan segítettünk :) Réka talált valami kábelt, ami a műszerfalból kilóg :D Nem volt rövid :D a HÉV-nek meg Trabi lámpája van :D lukas nem kicsi luk Gyula lámpát szerel csík-gyertyák gyertyákok

Kommentek

obrotka gyula

Gyertyák úszásáról nem lettek fotóid?
Kg blogjában elfelejtettem megköszönni a vendéglátást, szóval itt teszem meg. :) Köszi a vendéglátást. :) :)

KeMa

obrotka gyula #37466: De, vannak. Fel is tettem egy-kettõt.

Buszos Petya

Látom elvoltatok. :D :D
Bakker, az a trabi az valami hihetetlen nagy király verda még ilyen állapotban is. A HÉV lámpa meg LOL. :c) :D :D

Grosso

:)

A kipuff hasonlít az enyémre :)
Csak nekem a durrogások miatt nyílt ki :) :) :)

KG

Nagyon jó móka volt, kár lett volna kihagyni. :)

Grosso #37477:
Néha elég egy durrantás is. :D :D :D :D :D

KeMa

Grosso #37477: 2, itt is amiatt nyílt ki. Csak itt elég volt egy is :D

Buszos Petya #37473: az tuti. És élmény volt, azt meg kell hagyni. Pár ilyen perforált padlólemezt sem láttam még életemben az is tuti.

KG #37479: Igen. Amolyan kis csendes délutáni elfoglaltság volt, de nagyon jól éreztem magam!

Plósz Gyula

Gyulának a helyzetjelzõje nem ment? :D

Buszos Petya

KeMa #37501: 2.) A perforált padlólemezen segít a hegesztõgép, szóval az se gáz. ;)

KG

KeMa #37501:
Mondjuk a csendestõl a végefelé messze álltunk már. :)
Nem értettem, hogy a szomszédok hogy bírják. :)

KeMa

Plósz Gyula #37505: neki nem láttam a helyzetjelzõét. A polskié viszont rossz volt :) .

Buszos Petya #37511: Ezen a trabin sajna nincs mihez hegeszteni. Szóval lesz még vele gond, az biztos.

KG #37518: Najah. Azt már én is nehezen bírtam. de vicces volt a sok repülõ kavics :D

CsuTee

Öcsém te mit nem csináltok ottan Szentendrén :D
Az egész banda kivonult Geriékhez :P Kacsák nem támadtak? :D Mikor mi voltunk nála Pocokkal meg Geoval, GEO nak le akarták harapni a micsodáját :D

KeMa

CsuTee #37558: A libákra gondolsz? :)

KG

KeMa #37565:
Aaaahhh! :D :D :D

Lajoska

Egyre jobban sajnálom, hogy kihagytam a bullert.
A legközelebbire már lemegyek.

CsuTee #37558:
Pedig Geo nem is olyan beteg, hogy kacsa kelljen neki...

CsuTee

KeMa #37565:
jahh volt ott minden :D

Lajoska #37616:
Nem is Geo-nak kellett a kacsa vagy liba hanem fordítva :D

Lajoska

CsuTee #37620:
Az már a globális felmelegedés és az ezzel járó szárazság jele, ha a kacsa szalad a beteg után. :)

CsuTee

Lajoska #37622:
mondjuk meleg volt, de azért nem globálisan :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!