2009.10.21. Szerda

A hétvégén meglátogattuk Szennát.
Bár a képen látható, tragikusan elhunyt Szennáról az egész településen egy szó sem esett, azért nem szomorkodtunk: személy szerint rühellem a forma 1-et, így ez hidegen hagy.

Ellentétben a polszkikkal, amik mindig jó kedvre derítenek, így működő pók nélkül is elindultunk a találkozóra. Mivel nekem pénteken még dolgoznom kellett, a meló utáni időpontot tudtuk indulásnak választani, ami erősen este 6 utánra esett. KG-val egyeztettünk telefonon, hogy találkozunk a Savoya parknál az auchan kúton. Julival 7:05-kor értünk a helyszínre, KG és Réka 8:20 magasságában. Ezáltal a megbeszélt "7 óra után valamikor"-t sikerült mind a kettőnknek teljesítenünk, innen már nem volt megállás lefelé. Egy-két pihenőt, és egy hülye puntóst leszámítva eseménytelenül telt az út végig. Somogybabodtól én mentem elöl, mert nálam volt a GPS.

Megérkezéskor tapasztalhattuk, hogy alkoholnak senki sincs híján, így a hangulat adott volt. Volt telefonbetyárkodás Laceeeeval, meg hasonló mókás dolgok. Aztán nyugovóra tértünk.

Másnap reggel kelés, Kürtösi Tibi autójának bütykölése, Tibi magasságra ismételt rácsodálkozás, stb. Skanzennézés, meg libakergetés. Autókázás, ebéd, mialatt jól megtárgyaltuk az autóink sorsát, illetve a végtelen - és teljes mértékben jogos- oltást is megkaptam Hollo-tól, hogy talán össze kéne már rakni azt a szerencsétlen kispolákot. És végül is igaza van, szerencsére Juli is ottvolt a beszélgetés közben, így lesz majd, ki baszogasson ilyen téren is (azóta eltelt kábé öt napban folyamatosan megkapom ezt, a végén még tényleg lesz a dologból valami)

Autókáztunk még, pizzát rendeltünk, majd vissza a szállásra. Projektor installálás, majd filmvetítés, közben pedig finom pizza-falás. Nagyon jó móka volt. Miután elfogytak a talis videók, elszabadult a pokol, kötetlen jútyúb formájában. Bár erre nagyon nem emlékszem, mert mi korábban elvonultunk. Juli felköszöntött szülinapom alkalmából, -kaptam tőle vespás fém öröknaptárat :) aztán kábé ennyi.

Másnap fotózkodás, városnézés, búcsúzkodás, hazaút. Még Balatonvalahol beugrottunk Hollo új hangcuccáért, aztán végül valamikor este 7 felé hazaestünk. Én Juliéktól még haza kellett, hogy jussak, útbaejtettem két ismerőst, mind a kettejüknek opelt kellett szerelnem. Az egyiknél csak a fűtőventi-ellenállás szivatott meg, kiiktattam, aztán had menjen fullon, másiknál meg az A-corsába épített C20NE motorkódú 2 ezres ascona motorvezérlője szivatgatta gazdáját. Mivel nem volt nálam az autodata, ezt a szerelést későbbre halasztottuk :D

Röviden kábé ennyi a történet. Felteszek pár fotót, amit készítettem a talin, de a többség fennvan a picasás albumomban.

rövden ennyi :)

Autó jól szerepelt, kicsivel 6 alatti fogyasztást produkált (végre valami jó is).
Szenna úton lefelé úton lefelé, még mindig mini-Vespa Somogybabodon autószerelés Baz szerel :) itt meg átkel az úton :) polák Rasztaaa azt láttátok, hogy villámhárító volt a házikók tetején? laknék benne. Persze közművesített állapotában :D Baz megint szerel. tanácskozás azt bizony bekő-tóni még mindig szerel :) logó odabasz :) kalapos Hollo Esti vacsi megbeszélése Gyula is szerelt Emese fotóz Hollo, Norbi, és a Golf eleje főszervezőné Juli pókja is ottvolt a sorban (a kék az :D) az enyém is ottvolt (a fehér :D) csopkép világos pókok pókokok :) sok pókos kis járdaszigeten is megvárja a zöldet. bogár-ágyás így kell vizet fakasztani a Tiszából Tunyi megmutatta... :D Juli és Hollo T, mint Tisza :) fotózkodás a színház előtt viaduktos kép pókok és subaru elszúrt panorámakép :D

Kommentek

obrotka gyula

Fel sem köszöntöttünk. :(
Utólag is Boldog Szülinapot? "Hanyas vagy te disznó?" :)

CsuTee

Somogybabod!!! Jéé itt vagyok tõle 10 Km-re :D De fura :)

Karki

Nekem csak az a szívfájdalmam, hogy a viadukt ekkora látványosság lett a két nyamvadt kis domb között. :(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!