2010.02.21. Vasárnap

Blogolok én is :)

Most Subarusat. Pirosasat. Olyan már elég rég volt.

Még a hét folyamán BexXter szerzett táblalemezt, és a hegesztő is elkerült hozzá. Azaz tényleg minden adott volt ahhoz, hogy elkezdődjön az érdemi része a munkálatoknak, azaz a kocsi összerakása.

A bal hátsó doblemez beszerelése volt az első feladat. Szokás szerint megint késtem vagy egy órát, de szerencsére így is jól sikerült haladnunk.
Mindenek előtt a doblemez mögötti egyik üregben levő merevítést kellett újra legyártani. szenvedtünk vele rendesen, de szerencsére sikerült egy korrekt elemet hajlítgatni. Mindez Bex keze munkáját dícséri. Miután ez bekerült, a doblemez is bekerülhet (apropó, Bex, most jut eszembe, hogy szerencse, hogy nem pontoztuk fel a helyére a dobot: az anyacsavarokat még nem tettük be a merevítésre :D )

Igazándiból a legnagyobb gond -a hidegen kívül- azzal volt, hogy a jó nagy ráhagyással kibontott doblemezből jó sokat kellett lefejteni ahhoz, hogy beférjen. De nagyon úgy fest, hogy belevaló (elvégre egy ugyanilyenből szedtük ki :D ), és nem is lesz vészes művelet a beszerelése.

Bepréseltük a helyére, és pillanatnyilag patentfogókkal van feltéve. Mivel ez sem teljesen rozsdamentes, az alsó peremét mindenképp pótolni kell, pillanatnyilag megint félretettük a dolgot.
Mindenek előtt be kell szerezni varrattömítőt, meg alapozót, meg ilyesmiket. Addig felesleges bevarrni a helyére, mert ki tudja, mikor tudjuk folytatni (remélhetőleg jövő vasárnap).

Az a helyzet, hogy ez az autó tényleg túl nagy falat. Ha aknából nézem, akkor mindenképp kidobásra kellene ítélni. Viszont felülről gyöngyőrű szépen fest rajta mind a fényezés, mind a szín, stb... Kár volna azért kukába dobni.

Szóval egyelőre megy tovább a szívás vele. Remélem azért nem úgy végződik, mint JRB...

Most egy eléggé szedett-vedett bejegyzésre tellett, ne haragudjatok. Bexnek ezúttal is köszönet a munkáért, a helyért, hogy ott állhat a kocsi, nomeg köszönöm az ebédet ezúton is!

Van pár mobilos képem is az eseményről:
méregetjük a helyére Bex dolgozik De furcsa, hogy nincs ott lyuk :D ilyen lyuk, mint jobb oldalt :) Bex dolgozik, én meg csak fotózom :D emlékeztetőül: ilyen volt egy éve emlékeztetőül: ilyen volt egy éve. ez a biztiöv felfogatása volt

Kommentek

Kopányi Sándor

Valahogy én is így érzek a Polákommal kapcsolatban, de meglátjuk lehet-e belõle rút kiskacsát csinálni ;)

viandr

Na, faszányos. Jó, hogy azért ez is haladgat, ha kõ valami, akkor szójjá :D :D

KeMa

viandr #41733: Egy kis pééééz, az jól jönne :D :D :D :D

Viszont az övet faszányosan ottfelejtettem :S

viandr

KeMa #41735:
2) hm... Nem veszed meg inkább? :D :D
És akkor nem kell visszaadnod :D

KeMa

viandr #41739: mi az ára?

viandr

KeMa #41741:
Beszerzési ár, természetesen :D

bexxter

Höh, azért az a "legyártott" lemezdarab nem valami fényes.. :D De jobb, mint a semmi. Az anyákat tudom, hogy nem heftöltük fel, nem felejtettem el :)

Buszos Petya

Ecsémbaszki, tényleg le a kalappal, nem kis meló lesz ezt a gépsast feltámasztani.

KeMa

Buszos Petya #41788: Hát jah. A hátsó-külsõ doblemez megnehezíti kicsit a dolgot. Láttál már olyat, hogy egy autó tetejétõl lefelé induló lemez egy darab, és leér a sárvédõívig? :D Ugyanis a belsõ doblemez ugyanaz a lemez, mint ami a tetõig felér belülrõl :D

Buszos Petya

KeMa #41791: Foltozni akármekkora lemezt lehet, de itt, ahogy elnézem az a fõ gyász, alig van lemez, amihez hegeszteni lehet. :( Javítóelemmel meg gondolom rogyásig van minden autósbolt...

bexxter

Buszos Petya #41808:
Alul nem túl rózsás a helyzet.. a csomagtartó belsejében rendben lesz.. de igazából a rutin/gyakorlat hiányzik, nem a lemez :D Ha sikerül valahogy összehozni pár évre, már az is nagy szó lenne.. igazából a bal oldali küszöb és doblemez a tré, utána már talán könnyebb a többi.(azt nem sorolom, mik vannak még a fentieken kívül, mert sose érnék a végére :D )

bexxter

bexxter #41809:
Ja, nehogy úgy tûnjön, hogy most bszom el KeMa verdáját... (pedig de:S :D ) van egy ügyes kezû "restaurátor" pff lakatos barátom aki segít ötletekkel stbstb... talán nem lesz nagyon gáz.

KeMa

Buszos Petya #41808: Javítóelemek vannak. küszöb, hátsó sárvédõívek, elsõ sárvédõk, és gépháztetõ. ezeket lehet kapni. Külföldön is :)

Igazándiból annyira nem vészes szerintem. Ha a szürkét megbontanánk, az még durvább volna, attól tartok.

bexxter #41809: ennyire azért nem vészes :D . Vagy igen?

bexxter #41810: Tuti jobb lesz, mintha egyedül csinálnám. De azért nem lenne jó pár bejegyzés után egy olyat videót betenni, hogy "Most múlik pontosan - Justy edition" :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!