2010.05.18. Kedd

Hupsz, blogolok. Rég tettem.

Lezajlott a IV. Országos Tibi és Csaba találkozó, ami teljesen véletlenül egybeesett a Mohácsi Találkozóval, mind időben, mind pedig helyileg.

Volt nagyon sok Tibi és Csaba jelen, de ez a poén már kicsit lejátszott lemez, úgyhogy áttérek a megszokott nevekhez.

Szóval, első sorban köszönöm Döminek, hogy utitársam volt, ezzel könnyítve az utazás költségein.
Továbbá köszönet Szilvinek és Nyuszynak, hogy ezt a remek találkozót megszervezték, nagyon jól éreztem magamat, a hely szuper, az idő többnyire nekünk kedvezett, és természetesen a társaság is nagyszerű volt!

Robinak és Pety@nak köszönet a fényfestésben való segédkezésért!

Na, ez volt a találkozóról a villámblog. Ami most jön, az már kicsit más téma. Egész pontosan az, hogy úgy gondoltam, az alufelni dolgot egyelőre kényszerpályára helyezem. Legalábbis addig, amíg nem lesz pénzem normális gumikra rá, és magát a felnit nem tudom rendesen rendbe tenni, felesleges ezzel nyúzni az autót. Nem beszélve arról, hogy a tehermentesítő sincs még meg.

Van nekem itthon egy garnitúra Fiat feliratos felnim, de abból három arany színű, egy pedig ezüst. Nem szarul van lefestve, viszont nagyon nem tetszik ilyen kinézettel. Pocok hozta meg az ihletet, csupán én nem ecsetelős festegetést akartam. Valamelyik nap az OBI felé sodort a sors, a festékszórók között rögtön kiszúrtam a szürkéket. Sok-sok tanakodás után kiválasztottam a RAL 7000 színkódút, ami ott pillanatnyilag úgy tűnt, hogy a gyárival megegyező szín. Megkérdeztem erről Julit is, ki ott volt mellettem, hogy segítsen a döntésben, majd kérdésemre teljesen kielégítő választ adott, miszerint "fogalmam sincs, milyen a gyári". Szóval szerinte is jó lesz ez a szín.

Pár napig még szüttyögtem vele, végül ma nekiugrottam, takarítottam, vakargattam, előkészítettem. Szegény ember vizel, s főz, s mivel egy komponensű olcsó festékkel kezdtem neki, így a szép babakék 3M szalag helyett barna cellux lett a maszkoló anyagom, csiszolópapírral érdesítettem a felületet, és valami ásványvizes üvegbe lefejtett nitrohigító-maradékkal takarítottam meg a felületet :D :D . Bár tisztában vagyok vele, hogy csoda, ha egy évig megmarad a szín rajta, az alkotni való akarás segített.

Magam is meglepődtem, hogy milyen szépen sikerült felvinnem az anyagot a felnire, tisztára úgy, mint a szakik (a szakik ezt most kikérik maguknak gondolom :D ). Eléggé szépen terült a cucc, és marha gyorsan száradt (mondjuk ez rá is volt írva a dobozra. +200Ft felárért tudta ezt az opciót).
Szép lassacskán mindegyik felnire felkerült az anyag. Az arany színűeken volt valami lakk-réteg szerűség, amit szerintem nem sikerült rendesen eltávolítanom a csiszatoláskor, később pedig a szürke festék alatt repedezni látszott. Minden bizonnyal erre vonatkozott a flakonon jelzett "szintetikus anyaggal kezelt felületre ne szórjuk". Miután a szelepek körül is sikerült szépen lefestegetni, a maradék anyagot felködöltem a négy felnire (úgy használom a szakszavakat, mintha értenék is hozzá :D . Hozzáértőktől ezúton is bocs :D ), azaz tisztes távolból hogy nagyon ne b@sszam el a végére azt, ami jól sikerültnek tűnik.

Pár óra elteltével meglestem a végeredményt, és meglepően jónak találtam. Bár a kocsihoz még nem vittem oda, hogy összehasonlítsam a pótkerék színével, de úgy gondolom, sikerült eltalálni a megfelelő árnyalatot.

Ha pedig olyan sokáig bírja majd, mint a JRB kúposain a legolcsóbb "Faust Rallye" kályhaezüst (négy év után sem nagyon akart lekopni :D ), akkor azt hiszem, egy homokszórásos játék után szebben fel fogom vinni a kerekekre. Természetesen gumi nélkül, mert én úgy szeretem spriccelni az anyagot ;)

Niki ex-orrán sikerült egy gyors összeférhetőségi tesztet csinálni az átlátszó lakkal. Sajnos nem szeretik egymást, hiába a közös gyártó, így az nem került fel rá. De lehet, hogy az átlátszó lakk túl öreg már. A flakonból már prüszkölve jön csak...

Ha beválik, ősszel nekiugrom a téligummák felnijeit is leküldeni vele. Az alufelnikből nem tudom, mikorra lesz valami. De nem teszek le róluk, mert nekem nagyon bejön az a galuskaszaggató :D .

És azt hiszem, ideje lenne betenni hátulra az új rugókat. Illetve most már tényleg ki kéne cserélni a váltótartó bakokat. És mit hagytam ki? Ó igen, alvázvédelem.

Azon agyalok, hogy kéne aknát ásni a garázsban. Lehetne nekem is medencém :D

Utolsó pár képen egy érdekesség. Volt itthon nekem már nem is tudom honan egy ablakspricni-motorom. Nem tudom, milyen autóba való, nekem úgy rémlik, anyu '86-os pókjából van, amiben egy Trabant ablakmosó tartállyal volt összeszerelve, és a csomagtartó aljára applikálva. Nem tudom milyen gyártmány, semmi ilyen jelzés nincs rajta. Viszont a csomagtartóban a pótkerék mellett, az ablakspricni szütyőkéjének szomszédságában egy furcsa felfogatási pontot leltem. És mily' érdekes, teljesen passzol a helyére a motor. Elképzelhető, hogy ez valami gyári megoldás volt, mielőtt megjelent volna a motoros szatyor?

Nanoplex gyújtással kapcsolatban is történt előrelépés, mégpedig az, hogy Hollo és Csutee segítségével kinyomoztuk, hogy a szíjtárcsa, ami felkerült a kocsira nem polskira, hanem Csinkvére, vagy Seicentóra való. Gyula adott egy jót, úgyhogy most már tényleg nincs sok hátra az összeszereléshez. Leszámítva, hogy a pöcsöm is tele van már vele, és nagyon nincs kedvem megint nekiugrani :D :D :D :D

Ennyi volt a történés. Majd még mesélek.
Mohács 2010 ilyesmi volt Fiatalos egyik réteg után a másik az egyik réteg után azért jutott festék a gumira is :D:D:D fájt a szívem a centírsúlyok visszarakásakor :(:(:( 20 évesek már ők is :) Niki eleje. Még mindig nem kezdtem el építgetni összeférhetőségi tesztre viszont jól használható :) ezt a lakkot nem szereti ez a festék... Gyári színű pótkerék. Holnap lekerül a kocsiról :) a motor a felfogatási pont oda illene... Valahogy így fest a kocsin. Utóbbi eléggé koszos :(

Kommentek

tunyi1986

szépek a felnik :)
A csomagtartódat meg pucúd kiii :)

Gáspáry László

Igen, jól látod, az egy kispók gyári motor. Talán 1 vagy 2 évig szereleték ezzel.

KeMa

Gáspáry László #44637: Na, ezt jó tudni, köszi.

tunyi1986 #44636: Köszi. A csomagtartót meg majd a monszunidõszak elmúltával fogom kitakarítani.

obrotka gyula

Szín egészen el lett találva. Tegnap pont ugyanezen vergõdtem én is. Valami 7030--at, vagy 7040-et találtam leginkább a gyári színhez hasonlónak.

viandr

Egész faszányosak lettek a felnik, gratula!
Az akna ásásában segítek, ha úgy adódik, érdemes leszigetelni még az elején, mert különben tényleg medence lesz akna helyett :D :D
Ez a baj nálunk is. Bár az utóbbi pár évben nem volt víz az aknában, de ez a tél, és esõzés betett neki, de azt hiszem ezt tudod :D

KeMa

obrotka gyula #44640: felszerelve már kicsit sötétebbnek hatott, mint fotón. A pótkerék mellet határozottan. De azt sem tartom kizártnak, hogy a pótkerék már megfakult az évek alatt. Ma fel is szereltem a kocsira, és eléggé mutatós lett.

viandr #44644: Még lefightolom itthon, de azt hiszem nekem mindenképpen kell majd az akna. Akár beépített búvárszivattyúval, akár anélkül :)

Egér

Valóban pofásak lettel a felnik, élõben is.
Köszi a mai segítségeket, jó móka volt :)

Buszos Petya

A fényfestõs fotó az gecijó lett, gratula hozzá!

Milyen beállításokkal fényképezted?

KeMa

Egér #44647: én is köszönöm az egész napi elfoglalgtságot. Majd folyt. köv. Ja, és majd elküldöm a fotót :d_

Buszos Petya #44648: teljesen elzárt rekesz, és olyan 40-50 mp-es záridõ, iso 100-as érzékenység, raw formátum, és itthon még százezermillió opció. Majd otthon megnézem, mert a gyári program ki tudja olvasni a képbõl :)

KeMa

Buszos Petya #44648:
KeMa #44649:
jah, és a picsaweben van még pár fényfestõs fotó a taliról

CsuTee

Milyen villanyás mester vagy te hogy még a Cinqu tárcsához sem tudsz gyújtást állítani> ;) :c) :c) :c)

KeMa

CsuTee #44659: Ha nagyon akarnék, tudnék. De minek mókoljak, ha van rá rendes megoldás? ;)

Buszos Petya

KeMa #44649: Az fasza. Régóta akrtam valami ilyesmit csinálni én is, de nekem a maximum az a 8 másodperces záridõ, szóval eléggé korlátozottak a lehetõségeim. De azért majd próbálkozom...

KeMa

Buszos Petya #44671: 8 mp? az elég karcsú sajna. esetleg minden kép egy betû módszerrel meg lehet csinálni, aztán fotóbolttal egymásra pakolni. de az nem az igazi sajna :(

Buszos Petya

KeMa #44688:Hát ja, nem profi tükörreflexes gép, csak egy komolyabb kompakt cucc. A Fényképbolt az jó, de ennyi erõvel már magát a feliratot is rá lehet fotosoppolni. :D

KeMa

Buszos Petya #44689: végülis... fényfestés mobillal? :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!