2010.06.06. Vasárnap

GTI, második felvonás. Egyelőre úgy fest, hogy ez a végleges verzió.

Szóval, nekifutottunk még egyszer, egy hónapnyi szenvedés után. Az előző különböző okokból nem jött össze, sajnos a vagy szerencsére.

Helyette a neten böngészve egy gyönyörűszép piros, gyári, hirdetés szerint 1986-os, 1,6-os, frissen generálozott, frissen műszakizott GTI-t leltünk, hasonló áron. Telefonon egyeztettem a hirdetővel, pénteken megyünk hatra.
Ismét Viandr segítségét kértem, aki most saját kocsijával jött segíteni, ugyanis a gépjármű Zircen található. Eljött értem, majd elmentünk Juliért a melóhelyre, utána pályára fel, és már robogtunk is lefelé.

Összesen 20 percet késtünk, ami nem is olyan vészes ahhoz képest, hogy Juli 57 percet várt ránk :D . Autót gyorsan végignéztük, kispolskis alapossággal (kárpitokat felhajtogattuk, befeküdtünk alá, megrángattuk, megnyomkodtuk, meghuzogattuk, lökdöstük. Eladó szerint törésmentes karosszéria, előző tulaj is esküdött rá, és ő is ezt tette. A gépháztető hézaga kicsit fura, és a hűtőnél lévő köténylemez is fekete, de a rendszám például érintetlen, leszámítva négy lukat rajta, ami a rendszámkeret elterjedése előtt tarthatta a helyén.

Motor szépen jár, fordulatszámmérő mutatója egy centivel arrébb áll, indexkar nem belevaló, vízhőmérő gyújtás levételekor mér, olajnyomás lámpája villog, viszont a műszer meg szépen mutatja a nyomást. Egyre furább, de a fényezés, és a karosszéria állapota még mindig határozottan meggyőző. Próbakör következett, bár a srác nyomatékosan kérte, hogy ne nyomjam neki, mert bejáratós még a motor. Pontosan nem tudta elmesélni, hogy a generál mit tartalmazott, mert az apja intézte (ahogy az összes papírmunkát is), annyiban biztos volt, hogy hajtórúd-csapágyakat cseréltek. (mondjuk akkor meg minek a túlóvatos a bejáratás? mindegy).

A kocsi húz, mint állat, megy, mint a mérgezett egér, és még mindig nem forgott a motor 4 ezer főlé. Állat. Kormánynak van egy kicsi holtjátéka, és a kereszteződésben is sikerült lefullasztanom. Gyors tolatás, ami nem volt annyira gyors, lévén a váltógomb az újabbik zsötöibe való, amin teljesen máshol van ez a feauture.

Minden esetre meggyőző volt a próbakör is. Tekintve, hogy a piacon kétszeres áron mennek a közel gyári állapotú, nem igényessssen rommátuningolt szarok, nagyon nehéz lett volna nemet mondani.

Bár a színe nem gyári, a fényezés minősége határozottan meggyőző (leszámítva, hogy a hátsó-oldalsó ablakok alatti, kárpit által nem fedett rész szürke maradt például).
Gyorsan egyeztettünk számokat, szerencsére minden stimmelt. Főleg az alvázszám volt lényeges, mert a dízelnél az kicsit rozsdás volt.

Közelebb szemlélve észrevettük, hogy utólag bekerült egy hűtőventillátor kapcsoló is, bár sok funkciója most nem lesz, mert rendesen bekapcsol a ventillátor, és ki is kapcsol. Bár, hogy pontosan milyen hőmérsékleten, pillanatnyilag rejtély, de az olajhőmérő által közölt adatokból kiindulva nem tűnt hibásnak. Ellenben a sebességmérővel, ami megintcsak feküdt. Ejj, lesznek ezzel még gondok... Nem baj, alku alapnak tökéletes tényezők. Nomeg, szívesen elszöszmötölök vele az elkövetkezendő napokban. Üljünk is le, és beszéljük meg a részleteket.

A kocsi előéletéről sikeresen megtudtunk sokmindent. Hogyan került a családhoz, miért kell eladni (röviden: motorhibásan vették egy öregtől, aki 9 éve tulaja volt, csak azért vették meg, hogy nehogy egy bojrészer kezébe kerüljön. Ekkor már volt egy 1-9es GTI-jük, asszony nem nézte jó szemmel, a két jeep mellett, tehát menni kell a kicsinek. Hát akkor motorgenerál, vizsga, és hadd szóljon). Ez most eléggé koncentrált információhalmaz volt, majd egyszer talán részletesen is leírom. A lényeg, hogy cirka egy évig voltak a tulaja a gépnek.

Kőkemény alkudozás eredményeként a végösszeg, melyet készpénzben fizettünk ki 250 ezer forint lett, ami száz százalékosan megegyezik azzal az összeggel, ami a hasznaltauto.hu-n szerepelt. Sajnos nem jött össze, pedig én próbáltam. Vigasztal a tudat, hogy két hónapja 450 ezerért került fel a netre, friss vizsgával. Hát igen, sokat ér két hónapnyi vizsga :D :D :D .
Az eladó pedig örült, hogy kellőképpen típus-őrültekhez került a gép (mondjuk másfél hónapja még nem tudtam, hogy az vagyok, Juliról meg nem is sejtettem).

Első utunk a benzinkútra vitt, ugyanis a tank erősen üres állapotát jelezte a műszer. Juli első tankolása nem sikerült sajnos valami fényesen, de semmi ok az aggodalomra, én is úgy viselkedtem, mintha most csináltam volna először ilyet. Egyszerűen a tanknyílás elhelyezése és kialakítása olyan, hogy lehetetlen értelmesen beletenni a töltőpisztolyt. Azért egyelőre még nem anyázzuk a franciákat, a kocsi kurva kényelmes, és megy, mint az állat).
Gyors fotózkodás, majd indulás tovább. Helyileg Veszprémbe, gyors kaja erejéig. A kocsi érdekes mód néha-néha rándult egyet, de ekkor nem gyanakodtam még különösebben. Mikor kajálás után Veszprémből ráfordultunk a főútra, és már elhagytuk a várost, a kocsi egyre jobban rángatott. Egész pontosan minden kátyú után rántott egyet. No, ez így nem olyan vicces, főleg, hogy erőteljesen sötétedik. Félreálltunk, gépháztető fel, néz: akku nincs a helyén. A probléma ismerős, nem egy autót láttam, ahol hanyagságból kihagyták az akkut leszorító csavart, ezáltal az saját útját járta a motortérben.

Akku visszataszigál a helyére, alatta lévő kábeleket megpiszkál, motor jár, fasza. Fikszáljuk le. Jó, de mivel? Andris adott egy rossz robogó akksit, annak segítségével kiékeltük. Zsír, indulhatunk.
A kocsi nem indul... Mi a tosz? Motortérfedő fel, kutat, kábeleket piszkál. Most jó. Ógyász, itt valami meglepetés buli még lesz. Az akku alatt van egy műanyag doboz, benne a főrelé bepréselve, sok-sok kábellel körbevéve. Zsivány. Fixáltam valahogy, majd továbbmentünk. A probléma viszont teljesen nem tűnt el, néha elő-előjött.

A gps elvitt minket a halál pöcsének hegyére, ahol Andris cigiszünetet kért, mert különben elalszik. Addig én megint meglestem a rendszert. Megint piszkáltam rajta, megint nem indul. De most annyira, hogy indítózásra minden elkussolt. Géptető fel ismét, keres.. ahogy piszkáljuk, az akku szikrázik egyet. Nézem... akkusaru nincs meghúzva... Akkukábel sincs teljesen meghúzva a sarun... Nagyszerű. Gyorsan orvosoltuk a problémát, és siettünk tovább Pest irányába, ugyanis késő volt, álmosak voltunk, és ha lehet, inkább pesthez közelebb robbanjunk le. A kocsi természetesen tovább rángatott az útburkolat minőségétől függően, tehát már erősen bántam, hogy megspóroltuk a pályadíjat a főutazással.

Budapesten egy kúton búcsúztunk el, telitankoltam viandr kocsiját. Teletankkal indultunk, teletankkal ment haza Andris. Így pontosan annyit fizettem, amennyit használtunk. Az ötlet nem tőlem származik, de remek megoldás.

Ezúton is köszönjük a segítséget Viandr-nek!

Másnap Juliéktól hazamentem a kocsival, hogy a motortérbe belelessek közelebbről, a saját szerszámaimmal. Akkut kivettem, és figyelmem a főrelé felé irányult. Meg is lett a ludas, egy vékonyka vezeték volt elrohadva, és úgy megforrasztgatva. Javítottam, a szerkezetet szépen elhelyeztem a dobozában, akkut visszatettem, csavarral lefogattam. A kocsi pedig nagyon szépen üzemel.

Meghekkeltem a légszűrőházat, a háromból három tartófüle le volt törve. Most egyet vissza-hiltiszalagoztam, de holnap mindenképp beszerzek egy jó állapotút a bontóból. Ahogy sebességmérő-bowdent, egy-két bütyköt, meg olyan apróságokat, amik most nem jutnak az eszembe, de ha ottvagyok, akkor biztos össze tudom válogatni egy kosárkába.

Még aznap kötöttünk rá biztosítást a neten, szerdán megy eredetiségvizsgára, utána okmányiroda. Meghatalmazásokat megírtuk, elvileg minden megvan ahhoz, hogy sikerüljön a dolog.

Közben a kocsit használjuk. Az első futómű környékén biztos lesz szerelni való. Vagy a gátló, vagy a toronycsapágy, vagy mind a kettő hibás lehet. Ezt majd egy rázópados teszt, és pár tapasztaltabb 205-ös tulajdonos segít megállapítani. Esetleg egy futóműves.

Most pedig megyek, kutakodom tovább váltókulissza-műanyagbigyulák után, amit ha újra sikerül kicserélni, akkor a váltókar nem össze-vissza fog talán állni bármelyik állásában, mint most (és a legtöbb 205-ösben).

Holnap beszerelem a távirányítós riasztót, hogy a kulcsokkal ne kelljen szenvedni legalább :) Majd még jelentkezem.
ótó ködlámpa kéne beléje nemcsúf széphátsós verzió galuskaszaggatós felni. Majd lesz tyúketetős viandr kocsijával a hirdetés képe I. a hirdetés képe II. (ritka ez a fajta hátsóajtó-dísz) a hirdetés képe III. a hirdetés képe IIII. a hirdetés képe V. kap majd gyári félbőr üléseket :)

Kommentek

Grosso

Gratula az ótóhoz, szép darab! A másikról át kéne pattintani a felnit ;)

/ööö, hiába ritka az a hátsó dísz a két lámpa között, nekem nagyon nemgyerebe, sorry :D /

KeMa

Grosso #45136: az a felni semmiképp nem kerül át. Lehetetlen gumiméretû, másrészt meg nem illik erre a gépre.

2, nem neked kell, hogy tetszen szerencsére :)

Gratulát köszi, asszonynak átadom!

viandr

Na végre lett blog :)
Megkérdezted a formától, hogy mennyi km.-t raktak bele felújítás óta?

KeMa

viandr #45138: A formát nem tudtam azóta elérni sajna. Pedig több mindent is kérdeznék tõle. Mondjuk nem tudom, hogy meg tudja-e mondani a megtett kilométereket úgy, hogy nem megy a sebességmérõ :)

viandr

Hát, azért meg lehet saccolni, ha nem csak a környéken használták.

KeMa

viandr #45140: jaja. mondjuk továbbra sem értem, hogy egy új hajtórúd-csapágyon mit kell bejáratni ennyire. Most viszont zúzok bontóba cuccokért :)

viandr

KeMa #45141:
Hát, jah :D Mondjuk ha volt egy gyûrûzés is, akkor már érthetõ a dolog. Igazából ami számomra vicces, hogy generálozás után õk se tudták, hogy miért rángat a kocsi, pedig csak egy vezetéket kellett volna cserélni. Reméljük a blokkot nem így generálozták...
Apropo. Mikor jössz erre fele olaj cserére? :D

Buszos Petya

Gratula a vashoz! A hátsó ajtón a piros mûanyag idom a piros autón nem annyira adja ki, de azért nem mutat rosszul. A gyári galuskaszaggató felnik nagyon tetszõsek.

A dejzel gétéí hogyhogy nem jött össze?

Horváth András

Csak a tolató meg a ködlámpa bassza a szememet, amúgy szép a kis francia rohadék. :) :) :)
És ez legalább bejzines. :)

THONY

Probáld meg ahogy a váltórúd eléri a merevítõt van egy átforgató ami egy mûanyag hûvelyel mozog a csavar körûl! Az ki szokott kopni, és ide-oda le-fel is mozog, ahelyett hogy egy sikba menne. Én egy fém belsõt csináltam neki és attól kezdve kafa lett, a faludi fejek felejtõsek inkább csináld meg amit a többiek és akkor tartós lesz! Ha hosszú akkor, vágj egy kicsit! Gratula, és sok sikert! Ha van egy pár dolgom ha kell, odadom ingyen mert nem kell... meglesem mik vannak! Álló mocihoz van spirálom !

KeMa

Horváth András #45155: azok gyáriak :)

Buszos Petya #45153: Nekem is bejönnek, bár Gabennek hála lesz tyúkitató felniszett is.
A dejzelnek rozsdás volt az alvázszáma.

THONY #45158: Köszi a tippet, utánajárok. Ha vannak felesleges cumók, bizniszelhetünk, asszony is elkezdte gyûjteni az apróságokat.

Kopányi Sándor

Használjátok megelégedéssel, remélem azért írsz néha pár sort Róla is.
;)

KeMa

Kopányi Sándor #45184: köszi! Természetesen rendszeresen fogok írni róla is :)

Buszos Petya

KeMa #45160: Ja, és akkor ezek szerint az eredetiségvizsgán bukta volt, és emiatt nem lehetett átírni?

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!