2012.01.09. Hétfő - Már megint defekt

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Az elmúlt egy évben annyi defektem volt, mint még soha...

Most a bal hátsó adta meg magát (vagyis még csütörtökön). Kicseréltem viszonylag hamar, majd pénteken pont a Népliget környékén jártam, hát beadtam a Gyuláék által ajánlott éjjel-nappali gumishoz (eleve 8-kor végeztem a dolgaimmal). Szerencsére a guminak nincs semmi baja, a belső adta meg magát. Cirka 2500-ból megvolt az egész művelet, és 5 perc alatt készen is voltunk.

Most már csak vissza kellene tenni a helyére.

Polskival a következő tennivalók vannak különben: váltótartó gumibak csere, órakihajtás-mókolás (már megint). Csak megint szabadidő, és garázs híján vagyok sajna. De ami késik, az nem pontos.

Illetve lett egy új rádióm is. Kiciócó, de legalább vadiój, Somogyi féle. SD kártya meg usb, mint az előző, talán ennek nem fog állandóan meghalni a hangerőszabályozója, és nem fog megbolondulni. (Az előző végtét ez okozta, magától felhangosodott állandóan, egyszer pedig annyira megijesztett, hogy félelmemben kirugdostam a helyéről, majd kivágtam az ablakon egy buszmegállóba).

Az egyetlen gond vele, hogy nem levehető az előlapja. Ez némineműleg lassítja a beszerelést, tehát valamit még ki kell találnom erre. De a terv már összeállt a fejemben, és meg is fogom valósítani természetesen :)

Kommentek

nyuszy

Úgy 6 éve nem használok gyári lemezfelnit, azóta egyetlen defektem sem volt. Hamar megtérül egy bármilyen alufelni.

Tízezer forintos rádiót ki lop mostanság? Isten tudja, mióta nem szedtem le előlapot semelyik rádióról.

VadMacs

nyuszy #52262:
attól függ milyen defektről beszélünk. Az azért erős hogy csak mert alu, semmi defekt nem várható... :)
Lemezfelni is tud teljesen megbízható lenni, csak ugye meg kellene egyszer csinálni rendesen (homokszórás, szinter vagy fényezés). Nekem sincs semmi gond a szinterezettekkel.

nyuszy

VadMacs #52264:
Semmiféle defektem nem volt azóta, egyik autón sem.
Amúgy nem a lemezfelni-alufelni kérdés a döntő, inkább a tömlő nélküli megoldás megbízhatóságára gondolok, de a gyári Polskifelnit nem lehet tömlő nélkül összerakni.

KeMa

nyuszy #52262: A 4 defektből 3 alufelnivel történt :D
Nem tudom, ki lop 10 ezer forintos autórádiót, de a kábé 2-3 ezer forintot érő kazettásért feltölrték LipTom kocsiját Pilisszántón. Én meg gyakran vagyok Pesten, emiatt aggódom...

Buszos Petya

Az autórádió-előlapot régente én is leszedegettem akkurátusan, de aztán rájöttem, hogy egy sima cédés őskövületet a kutya se fog ellopni, még akkor se, hogyha Kenwood. Ellenben az alu szelepsapkáimat jól lelopta valami fasz cigány köcsög, hogy a szeme sülne ki... :(

VadMacs

nyuszy #52265:
azért a defekt sem felnifüggő. Attól hogy belemész egy úton heverő patkószegbe, nem fog megvédeni az ha alufelnivel közlekedsz. Amikor szál szakadt az egyik gumim oldalfalában út közben, az sem amiatt következett be, mert lemezfelnin volt.
Az, hogy valami buzi balfasz anno belső gumit pakolt a felnikre tömlő nélküli gumikhoz (fehér gépünk, az előző gazdáinál), mindezt úgy hogy nekiállt a felni belső része rohadni és lassú defektet okozni, az megint nem hinném hogy a felni hibája.

Azóta hogy a kék gép nálam felújított lemezfelnin fut, nálam sem volt semmiféle defekt, és nem is ereszt lassan egy gumi sem. Egy évig, amíg nem került működő motor a gépbe, gyakorlatilag alig eresztett valamit a négy gumi, holott előtte pár hetente kellett pumpálni. Ugyanazok a gumik kerültek vissza, tehát az sem lehet vád hogy "mert másikról van szó".

Teljesen biztonságos egy normális állapotú lemezfelni, ráadásul nem utolsó szempont, hogy azért másképp néz ki vele, mint a legtöbb autón látható, korrodált állapotú, vagy sprével (gumistól) festett kókány fajták.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!