Kipufogó csere

A tavaszi találkozón egyre furcsább hangja lett a kocsinak, főleg gázadáskor. Kőszegen volt lehetőségem kiugrani a kocsiból, meglesni a zaj forrását. A kipufogó csöve, ami a dob oldalából jön ki elvált  dobtól. Mondom, sebaj, majd otthon felhegesztem, mondván, gyári dob megér még ennyit.

Ezt kicsit nehezítette, hogy szombat este egy kanyarban elrepült a kis csövecske az úton valamerre. Így kicsit sportos hanggal vettük az irányt haza.

Juliéktól hazafelé már nagyon brutális volt a hangja, kiderült, a hátsó henger csöve is leszakadt a dobról. Szuper. Otthon előkerestem a régi dobjaimat, persze egyiken sem vlt már meg az a csonk, amit erre kellett volna felhegeszteni.

Bementem autósboltba, 6 ezer a legótvarabb utángyártott új kipu. A régi fajtából, mert most vettem hozzá tartókonzolt, értelemszerűen ilyet szeretnék.

Nos, rohadtul nincs kedvem már ilyenek után rohanni, hátha találok valahol olcsón jót. Szerencsére JRB előző motorján még fenn volt a kipufogó, amit gyorsan le is szedtem tartóstul, majd felhajítottam a kocsira. Hát, a leszakadt kipunál szebb hangja van, de érződik rajta, hogy nem gyári.

Remek. Az ülés rugói folyamatosan törnek alattam, már lusta is vagyok pótolni őket... A hátsó csapágy roppantóját persze továbbra sem lehet megroppantani, gumiharangot szintén nem találok, és a motomaxosok sem válaszolnak a leveleimre, szóval kezdek kicsit morcos lenni, és berágni erre a fosra.

Motort szét kéne szedni, fossa az olajat valahol, amit egyelőre még nem találtam meg. Hátsó szimering új, elsőnél meg nem egyértelmű. Minden esetre Gedeontól lett egy garniturha régi, jó minőségűnek tűnő vezérmű-láncszettem, majd feldobom rá, meg állítok szelephézagot. Remélem visszatér az erő a kocsiba. Karbit is be kellene lőni, mert fogyaszt az autó rendesen, cserébe viszont alig megy. Mondjuk most piszkáltam a co csavart, de nem tudom, hogy jobb lett-e? Szebben jár, az tény, de valószínű, hogy a karbit szét kellene szedni. Viszont nagyon nincs hozzá kedvem...

És a futóművesnél sem voltam még...

A képeken azt akartam megmutatni, hogy az utángyártott, és a gyári kipufogó belsejében milyen különbségek vannak.

Gyári volt A gyári belülről Gyári belülről Ez egy utángyártott volt Nincs sokminden benne... Fenn JRB kipufogója Nem csak a hangja nem tetszik

Kommentek

Buszos Petya

Én meg még paráztam hazafelé, hogy mi a búbánatos-keserves kurvaélet kopog a felújított motoromban gázelvételkor, de amikor már nem mögöttetek mentem, akkor már nem hallottam. Asszem a kipufogód durrogása lehetett az... :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!