Ismerős látta - én még mindig nem

Mai nap ismét felvettem a kapcsolatot Németországban élő ismerőssel. Hatalmas találmány ilyenkor a skype, rendkívül sok pénzt meg lehet vele spórolni :)

Ugyanis mai nap volt az első alkalom, hogy élőben is látható volt az autó, az ebay-es licitálás után. Mint már korábban írtam, Forchheim mellett 15 km-re lévő garázsban pihen már egy ideje.

Ismerős elmondása alapján a kocsi viszonylag könnyen indult, attól függetlenül, hogy jó ideje már állt. Jól reagált gázra, szép hangja volt. Minden más a képeknek megfelelő állapotú: jobb hátul sérülés, vászontetőn a hátsó szélvédő szakadt.


A garázs tele van alkatrészekkel, ami mind jár a kocsihoz. Érdekes lesz a kocsiba bepakolni mindet :) . Jelenleg téli gumikon áll a szekér, tehát kapásból lehet majd egy kerékcserével indítani. A téligumik kopottak, a nyáriak viszont az alufelnin szépek :)

Viszont számolgattunk, a végeredmény az lett, hogy az autóra mégsem intéznek odakinn műszaki vizsgát, mert mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Idehaza meg úgy fest, lesz protekció. Sőt, esélyes, hogy lesz valaki, aki segít majd a honosítási eljárásban is. Remek :) Viszont ki lett fizetve, mind a 359 €.

Most már csak azt kell kideríteni, hogy mikor tudunk kimenni érte. Illetve kivel? Abadi Attila tud a P rendszámban segíteni, tehát elsősorban vele kell egyeztetnem.

Röviden ennyi. Hamarosan remélem láthatom én is, hogy mit vettem :) .

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!