Egész hétvégés gigaszopás és happy end

151 ezer km-nél olaj és fagyálló-csere.

Legutoljára ott hagytam abba, ha jól emlékszem, hogy a kocsi eleresztette a vasszert.

Az elkövetkező napokban bevásároltam: vettem hűtőfolyadékot, hátsó csövet bontóból, motorolajat, lég és olajszűrőt, metálkék festékszórót a profizmus jegyében.

Majd pénteken (vagy szombaton?) neki is álltunk szétbontani a kocsi elejét. Terveim szerint a hűtőrendszer, olajcsere, és a küszöbön, motortérben található rozsdás felületek kijavítása volt, egy sárvédő csiszolás-alapozás-és színben jobban paszolóra fújkálás volt.

Lényegében ezt mind sikerült összehozni, annyi különbséggel, hogy kicsit nehezebb volt. A kocsi eleje - finoman foglamazva -  bal oldalt rommá volt rohadva. No, nem vészes, a futómű még állt a helyén, de voltak olyan részek, ahol ha nem lett volna varrat tömítő, akkor szembetűnőbb lett volna a luk. A hétvége folyamán nem egyszer merült fel bennem az autó alkatrészként történő értékesítése... Szerencsére Juli mellettem volt, és végig tartotta bennem a lelket.

Ennek örömére kapásból kiflexelgettem a felesleges részeket, letakarítottam, majd a régi vaslemezt előszedve már hajlítottam is alakra a lemezeket, izzítottam a hegesztőt. Azt vettem észre, hogy este van, és már a tömítőzéssel is megvagyok. A rozsdás részek szerencsére csak felületiek voltak, amit lehet, letakarítottam, kapott vastagon korantot, varrattömítőt, kutyafülét, szóval vasárnapra kábé össze is állt a kép.
Vasárnap aztán volt Juli által előkészített sárvédő színrefújás, meg kocsi elején festegetés, alvázvédés, hűtőrendszer hebrákolás. Bár az autó még mindig nem lett menetkész, de már megvolt a lista, hogy miket kell beszerezni.

Ennek egy részét (lámpát tartó műanyag biszbasz, és hasonlók) még aznap össze is jöttek egy klubtárstól (továbbá meglett a hiányzó pininfarina felirat is jobb olalra), satöbbi.

Alvázvédőztem a doblemezeket, hátulját, már csak a kocsi aljának a középső része hiányzik. Itt kivánom megjegyezni, hogy az időben most eléggé ugrálunk össze-vissza.

Olajcsere a szokásos olajleeresztő-csavaros szívástól eltekintve sikeres volt (olajleeresztő olyan, hogy a közepes krova fej pont belemenne, mint a polskinál, de mégse. Azóta megtudtam, hogy egy mezei ajtókilincs hozzá a célszerszám), hűtőrendszer is lelégtelenedett időközben, szóval jó lett talán a dolog.

Egyedül a váltótartó ferdesége, és emiatt az akku oldalra billent állapotát nem sikerült orvosolni.

Visszakerültek a lökös tartóvasak, melyeket Juli szépen lealapozott-festett, bekerült jobb oldalra az index és a lámpa.

Kocsi hátuljára felkerült a toaltó és ködlámpa, a hátsó ajtóra némi igazítás után a gti fényvisszaverő-prizma (egyszerűbb volt egy szakadt állapotúval eltakarni a horpadást).

Mai nap apuval helyrepofoztuk a hűtőventi motorját, betettem a hiányzó sallangokat baloldalra a lámpához. A bontózött, fasza lökösről kiderült, hogy gti-é (persze, amikor kifejezetten olyan kellett volna, akkor nincs, most meg nem tudok vele mit kezdeni... meg kell próbálnom elcserélni).

Autó ma már járóképes volt. Pótkeréknek a gyári, szarrárohadt selejt helyett bekerült az egyik téli (mankókerékre lecserélés folyamatban), hátsó szélvédő pótlása átlátszó linóleummal folyamatban van (itt is köszönet Julinak).

Már csak lökös kell, a maradék alvázvédés, és vizsgaképes. Jah, meg a gépháztető reteszelőjét kéne ápdételni, hogy kipattanjon, ha felnyitom (hiányzik a rugós bizbasz róla), és egy fényszóróállítás :)

Röviden ezek az események. Hétvégén utáltam a kocsit, most megint imádom :)

A hiányzó dokument úton van Németországból, mire ideér, a kocsi is vizsgaképes lesz teljesen.

Összességében a kocsi fasza. Bár az elejében látszik, hogy a karambol utáni állapotok megártottak neki, szívem szerint cserélném, és cserélem is majd úgy ahogy van az egész elejét. Ennek tükrében lett a "lakatolás" minősége olyan, amilyen.
Ahh :( bifór ándör küszöb körüli javítások Juli szorgosan dolgozik :) Ilyesmi lett TU motorok légtelenítésének első lépése: emeld a kiegyenlítő-tartályt a motor fölé... Julinak köszönet a segítségért! Félszemű, az Lámpák benn a helyükön. Kocsihoz kaptam, mellesleg vadi újak :) Esztétikai hibákat eltakaró, kopott-repedt műanyag izé, GTI felirattal :) Ezt nem tudom, mire való. Azt hiszem, ezért is fotóztam le :) Másik kép a készülő elejéről :) A fehér pöttyöket kellene eltünteni, amúgy nem is annyira gáz, szerintem :) Ma esti állapot :)

Kommentek

Buszos Petya

Először komolyan elgondolkoztam, hogy mi az a vasSZER, aztán rájöttem, hogy vasszer. :)

KeMa

Buszos Petya #53372: És mi az a nyílá-száró? :D

Tibee

És a vészki járatról hallottatok már? De a vésznyi tónál már biztos jártatok. :D

KeMa

Tibee #53374: Amikor munkanélküli voltam, a buszokon mindig nyomkodtam a "lesz állás jelző gomb"-ot :D

Tibee

KeMa #53375: Hűha... :D :D

piciHuBo

Volt ott elöl ám rendesen baj ahogy látom. :D Nem rossz végeredmény. Hajrá.

KeMa

piciHuBo #53377: már csak a papir kene, de az nagyon.... :(

piciHuBo

Pedig már várom mikor tudom kihasználni én is a kabrio élményét. :D Még ha rövid idő is.

KeMa

piciHuBo #53379: Nem rajtam múlik, sajnos :(

Buszos Petya

KeMa #53375: És az megvan, hogy az arcszőrzetem komoly pozícióban van? A minisztériumban szakállamtitkár. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!