Töltés-mizéria - ápdételve

Mint már korábban írtam, a töltésem kicsit meggajdult. 19V körüli feszültséggel megforralta kicsit az akkut.

Mondjuk, ha a víz-utántöltését meg tudnám oldani, akkor nem gond, sőt, a gázképződés még talán a szulfátosodás-gondját is megoldotta ez a kis incidens, azaz még jót is tehetett neki.

Péntek reggel elhoztam a tegnap megrendelt feszültségszabályozót. Hüco márkájú, kedvezményesen 4ezer valamennyi lett a frissen megnyílt pilisvörösvári Bárdi-autó boltban. Délután összeszerelés.

Viszonylag gyorsan sikerült is orvosolni a problémát, az új feszültségszabályozóval tökéletes lett a töltés. Vééégre.

Az akkunak a fedelét nem lehet sehogy sem levakarni, így az elektrolit-utánpótlás elmarad sajna. Esélyes, hogy őszre meghal ez az akku :( Kár, bár szemmel láthatóan nagyon öreg már. Sebaj, ez 77 Ah-s, pedig a 45-ös is bőven elég bele. Legalább majd egy belevaló lesz benne.

Szombati nap fóton fotóztunk, majd elmentünk autókázni egyet-kettőt. Két hiba: nem kapcsol a hűtőventi. Ezt a "Stop lámpa" kivillanása jelezte, az erős hegymenet megtétele után. Ez akkor azt jelenti, hogy azonnal motor leállít. Szerencsére semmi kárt nem okozott, legalábbis eddig nem jelentkezett. Még a hűtővíz sem bugyogott, tehát pont időben kapcsol a vészkapcsoló.

Másik, már este, hazamenet közben volt: átkapcsolva refire vagy fék+index esetén a rádió átment sztendájba. Majd visszakapcsolt... Hűha, lehet az akku ilyen hamar megadta magát? Megálltam egy emelkedő tetején (ekkor pont Esztergomban voltunk), leállítottam a motort, mondván, ha az akku nem tudja beindítani, akkor legurulva beröffentem. Persze, tudta indítani... Akkor testhiba valahol... Fak.

Otthon a garázsba beálláskor már nem indult. Elhalványult az összes lámpa egy kattanás kíséretében. Akkor a hiba megvan: testgond, szerintem kapásból az akkunál. Így is lett. A gyári gyorssaru meghalt. Gyorsan leszedtem a fenébe az egészet, majd feltettem egy normális negatív sarut. A probléma megszűnt :) .

Ezen kívül powertape segítégével felragasztottam egy átlátszó pvc-t a hátsó szélvédő helyére, mert azért mégiscsak szar, ha elkap az eső. Szerencsére pont az eső előtt sikerült befejezni a műveletet.

Ápdét: Venti-probléma megoldódott: még a műszaki előtt, mikor a vizet elfosta (a kábelkötegelős csőrögzítés miatt), a ventillátort felújítottuk apummal. Be volt állva, mint a szög. Mármint a ventillátor :) . Esélyes, hogy akkor kilőtt egy biztosítékot a motortérben, melyre én csak most bukkantam rá. Kicseréltem (egy itthon található, nem éppen belevalóra), összekötöttem a gombánál a vezetékeket, és láss csodát: a venti pörög, mint állat. Pipa :)
Generátor, meg új fesszab az oldalán Biztosítékcsere - nem éppen szakszerűen Hátsó szélvédő - SOS megoldás :)

Kommentek

obrotka gyula

Tegnap láttam az ablakból két 205-öst a Margit-híd felé vonulni. Nem féltél az esőben? :)

Én jól időzítettem, megint a legnagyobb zuhéban voltam úton. Ezúttal is menekülhettem be az árkádok alá. :)

KeMa

obrotka gyula #53514: Azok mi voltunk :) Viandr-éktól jöttünk épp, féket csináltunk a gti-re :) .

Amúgy nem féltem. Németországból hazafelé sokkal nagyobb viharban jöttünk. Most még be se ázott :D

obrotka gyula

Akkor biztosan sikerült féket csinálni, mert hagytad mögötted menni. :)

Hát ami utána volt, az kocsiból nagyon félelmetes volt. Különösen dinamóssal, amikor választanom kellett, hogy a gyors ablaktörlés vagy a tompított a fontosabb. :)

KeMa

obrotka gyula #53517: Szerencsére megúsztam azt a részt. Így csak egy közönséges eső volt, a hanghatásokból pedig úgy tűnt, mintha sátorban lettem volna :D

DrótPostaGalamb

obrotka gyula #53517:
A fék is jó volt, meg a sofőr is. :P De azért valamivel később megelőztem a kis cabrijót. :)

KeMa

DrótPostaGalamb #53536: Elszáguldottál az esőben :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!