Olajcsere, csapágycsere, fűtéstuning

164282 km a kocsiban.

Megejtettem egy olajcserét. Igen, több, mint 10 ezer kilométer került az autóbaa legutóbbi olajcsere óta. Hogy mégis miért nem cseréltem olajat korábban, az egyszerű: a motor olyan szinten zabálja, és egyben szórja is magából az olajat, hogy gyakorlatilag két olajcserényi kenőanyag került a motorba ezen idő alatt. A tervezett leállítás előtt fog elkerülni főtengelyszimering és szelepszárszimering cserére az autó, viszont addig sem akartam pancsolt olajjal járni. 

Így vettem olaj- és légszűrőt, illetve teszkós Total olajat, majd megejtettem a cserét.

A bal első kerékagy-csapágy meghalt teljesen. No, ezt már tavasszal is konstatáltam, de valahogy nem volt energiám hozzá. A kispolskival ellentétben itt nem olyan egyszerű a művelet: prés és egyéb célszerszám kell hozzá. Mondjuk én sem a klasszikus megoldást választottam, hanem átmentem egy klubtárshoz, és 3 ezer forintért vettem egy bontott csonkállványt, csapágyastul, mindenestül. Kicsit még tartok tőle, hogy a gumi is szar, és emiatt ment tönkre a régi csapágy, így sajnáltam volna az újat beletenni. 3 ezret meg megér, hogy a tervezett leállásig kibírja még. Amúgy, aki követi a blogomat, emlékszik, hogy volt egy fék-halálom is, aminek köszönhetően a megszorult munkahenger annyira megfogta az egész szerkezetet, hogy izzott az egész mindenség :) .

Ha már olyan hamar sikerült mindenen túllenni, betettem a középső szellőzőrostélyt a helyére. Az alap (Junior, Convertible Junior) modelleknek középen nem volt légbefúvó gyárilag. Beszerelése egyszerű, mielőtt bepattintanánk a rostélyt, ki kell vágni a lukat mögötte a boxon. Eléggé hamar megvoltam ezzel is. Remélem, most már érezhetően jobb lesz a fűtés lehúzott tetőnél. Felhúzottnál nincs gond :)

Amúgy a kocsi szépen teszi a dolgát, napi használatban van, fogyasztással meg vagyok elégedve.
Pözsókok ilyen gyárilag ilyesmi van mögötte gyárilag ilyen, amikor elkezdem kivágni :) Ilyen lesz a végére :)

Kommentek

Karki

Miért volt vajon jó az Peugeot-éknak, hogy kétféle műszerfalat gyártottak - amiben volt rostély, meg amiben nem? :-/

KeMa

Karki #54795: Amiért a Trabant 601S-ben volt kormányzár, a mezei 601-esben meg nem. Valamiben különböznie kellett az olcsóbbiknak a drágábbtól :)

KeMa

Erről jut eszembe. Nemrég tudtam meg, hogy a 601S típusjelzésben az S nem "Special"-t jelent, hanem "sonderwunsch"-ot.

Komoly :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!