Nóziszippantóóó

Szóval, szóvá tettem a lakatosnak, hogy az eleje nem úgy áll a kocsinak, ahogy kellene.

Megmutattam neki élőben is, meg képeken is. Így már megvolt, hogy mit hogyan hova kéne módosítani. Sajnos nehezítő tényező, hogy megfelelő alapanyag nemigen állt rendelkezésre. Igaz, hogy télen vettem egy P50-es orrot, mert "olcsó" volt (25.000,- annak számít ebben a szakmában, főleg, ha motorháztető, sárvédő, és pár sallang is jár hozzá :) ), annak sem tökéletes ez a része. De mivel ha kell mégiscsak egy orr, nem lehet kapni sehol sem. Így megvettem, hogy inkább továbbadjam, ha majd mégsem kell. Vagy lesz belőle kanapé :D

Nos, úgy fest, az eredeti orrnál jobb ezen a homlokfal, hiába alul a rohadás. Így ebből lesz összelegózva valahogy.

Kaptam is képet a lecsapott orrú Trabimról. Mint kiderült, rogyva volt rendesen egy korábbi koccanás miatt.

Szóval most blogolok az elmaradt képekkel, meg azzal, hogy honnan indultunk.

Lehet, elfért volna update-ben, de pont nem érdekel, így meglesznek a dátumok is :)


Ezzel volt a probléma Ezen a metszetrajzon talán látszik, hogyan kéne festenie Így nézett ki ma a Trabim eleje Ezt a képet kaptam az eladó orról. Látszik, hogy javítva volt, de alakra sokkal jobb. Mondjuk ez is volt törve-javítva Dolgozik a mester :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!