Archívum: 202006 (2)

Tevékenységtérkép

Tükör

Kocsi fasza amúgy, csak az előtöltésen kellene finomhangolni.

 

Addig is, bontóztam tükröt, meg pár szirszart, fillérekért. 

Hidrotőke és olajcsere

Kimaradt két-három poszt, sebaj. Majd pótlom utólag.

Szóval kicsit elfeledkeztem az olajcseréről, vagyis nem voltam benne biztos, hogy mikor volt legutoljára, aztán amikor ránéztem a blogra, kiderült, hogy konkrétan kihagytam egyet. Hát na, ilyen, amikor az ember szétszórt.

 

Megvettem a szokásos 10W40-es Mannol olajat, aztán szét is döntöttem a motort.
Szelepfedél le, motor jelre rak, lánckeréken a lánc kábelkötegelővel rögzítve, láncfeszítő ki, lánckerék le, veztengely ki, hidrotőkék ki. 8-ból 4 tuti szar volt, 1 talán nem fos, 3 fain. Korábbról bontott hidrotőkéket ekkorra már rég elmostam, 1 db hiányzott a szettből, azt pótoltam a kocsiból kivett egyikkel. Felfűztem mindent a helyére, szűrőket betettem, olajcsavar vissza, feltöltöttem folyadékkal, és indulás. Pár perc járás után teljesen elnémult az autó, végre olyan, mint régen.

Persze, semmi se volt egyszerű, a szelpfedél egyik csavarja beleszakadt a hengerfejbe, illetve a szelepfedél-tömítés is szar volt, nem ehhez a motorhoz való. 

Még az előtöltésen kellene finomhangolni, sajna nem olyan gyönyörű az alapjárat, mint régen volt. Erre még alszom egy kicsit :)  

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/SFDUhLWtcrU" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>