Címke: expo (3)

Tevékenységtérkép

2010.04.18. Vasárnap

Elég sok minden történt az elmúlt pár napban. Megpróbálom össze szedni.

Találkoztam Gyulával, aki meglepett engem egy elegantos szíjtárcsával, és egy elektronikával. Innentől kezdve már teljes a kép a Nanoplex gyújtáshoz.

Még aznap a bontóban be is szereztem a megfelelő fajta csatlakozókat hozzá, itthon nekiugrottam a rajznak, szépen össze is hoztam a kábeleket. Vettem még a már jól bevált Ariete benzincsövet, csak most más méretben, a depressziós kapcsolóhoz. Legalább színre passzoljon :) . A Subaruban már jól teljesített ez a fajta benyacső, hasonló céllal.
Innentől már csak a csodára vártam, hogy hozzon ihletet a szereléshez.

Sikerült defektet kapnom. A már javított jobb hátsó adta meg magát. Egyik reggelre leeresztett. Felpumpáltam kompresszorral, de sajnos pár óra után megint leengedett. Felkerült a pótkerék, majd odáig jutottam, hogy a jelenlegi gumival felesleges szarozni. Alapból keskenyebb, mint a felni, ezáltal hülyén áll rajta, rosszul tömít. Kell rá egy új, avagy használt, de normális méretű gumi. Addig marad a pótkerék, a pótkerék helyére bekerült egy másik kerék pótnak. Illetve a Subaru gyári 12"-os dísztárcsáját felhajítottam rá, hogy ne legyen nagyon szembetűnő.

Leszereltem a rádió antennáját. Idegesített, ahogy csapkod, meg szarul is nézett ki, meg úgy általában, utálom az ilyenfajta antennákat :D
Helyette CB antenna. Az felkerült a kocsira. Elég régóta vacilálok ezen, hogy fúrjak-e tetőt, vagy tetőcsomagtartón tegyem fel, vagy mi legyen.
Végül a vonó horgot vizsgálva meglett a megfelelő megoldás. Le is gyártottam gyorsan a tartókonzolt, össze is hoztam, fel is szereltem. Egész pofásan áll. Először természetesen próba, bekötés nélkül, hogy mennyire pofozza a kasznit maga a szerkezet. Szerencsére nem leng ki, így jöhetett a bekábelezés.
Az RG 58-as kábelt szépen sikerült átvinnem egyelőre csak a hátfal alatt, be a motortérbe. Ott egy amfenolos kuplunggal tovább került be az utastérbe. Erre azért volt szükség, hogy ha leszerelem a hátfalat, akkor ne kelljen kihúzni az utastérből a kábelt (főleg, ha fenn van az amfenol belül, akkor ez esélytelen mozdulatsor).
A rádió jelenleg a jobb első ülésre bedobva került üzembe, meglátjuk mi lesz alapon.

Szombaton jött a lehetőség a meglátásra. Illetve előtte próbáltam Pocokkal rádiózni, de sajna nem sikerült. Másnap OT expo, amiről külön nem írnék, nagyon jó volt, sajnálhatja, aki kihagyta. Az ott készült képeimet megtekinthetitek ide kattintva.

Az expo-t mi egy kis autókázással zártuk, miután Stiffit elvittük a vasútállomásra, Pocok, Pety@, Juli és jómagam a Szentendrei útra mentünk a palacsintázóba. Csatlakozott hozzánk Gedeon (metálzöld polák tulajdonosa), s miután jót lakmároztunk, kitaláltuk, hogy pont fel akarunk menni a Hármashatár Hegyre. Így is tettünk, miután Julit hazavittem, nekiindultunk az éjszakai városnak. Elhagytuk időközben Gedeont, kerestük megállás nélkül, de valahogy mégis a hegyen lukadtunk ki, ahol már várt minket. Rádiózni nem tudtunk, ellenben fotóztunk jókat :) .

Utána pedig mindenki haza.

Én pedig mai nap nekiugrottam a szíjtárcsa leszerelésének. Kitakarítottam a szűrőt, bár nem volt kosz benne szerencsére. Felkerült az új, szerencsére nem felejtettem el felszerelni a jeladót.

Idáig jutottam ma az elegant gyújtással, mert inkább az olajteknő tömítést szerettem volna megcsinálni. Ugyanis az olajam tényleg nagyszerűen fogy. Nagy nehezen levadásztam a helyéről, sikerült lekaparni róla a ráégett tömítést. Kőkemény volt már, szóval nem tudom, hogy tömített-e, vagy nem. Most parafa került rá, mondhat bárki bármit, nekem ez vált be.

Ezek után swr-t mértünk a cb antennához. Nem tudom, ki érti, de azért leírom: a jelenlegi felállással sikerült 3,5 illetve 4 körüli értéket produkálni. Azaz több jel jött vissza az antennáról, mint amennyi a rádióból ki. A megoldás az antenna végéből való lecsipkedés volt. Szépen, 2-3 centis darabokban lejött kábé 15 centi. Így sikerült egy 1,2-es értéket kihozni belőle. Bár továbbra sem nyereséges, viszont végfok kímélő lett a szerkezet. Kerestem egy megfelelő terepet, így sikerült Pilisszántó-Budapest rádiós összeköttetés, azaz beszélgettem egy jót Pocokkal :) . Remélhetőleg a találkozókon sikeresen tudjuk majd alkalmazni ezt a remek szerkezet.

Holnap váltótartó gumibakot cserélek, illetve az alját kell átvizsgálnom, mert múltkor sikeresen fennakadtam a saját kapubejárónkban. Úgy néz ki, a kocsi elkezdett leülni :D . Ezáltal az alvázvédés sem várathat nagyon, lassan itt van hozzá a jó idő is, talán ki is száradtak az üregek. Be kell szerezni az alapanyagot, aztán hajrá :) .

Ide meg azt írtam volna, amit szoktam írni a blogom végére :) .

Jöjjenek a képek, idétlenebbnél-idétlenebb képaláírásokkal.

2009.04.18. Szombat

Megjártuk az OT expo-t, láttunk nagyon sok szép autót, vártunk KG-ékre, akik nem jöttek. Majd blogol róla, hogy miért, én nem mondom meg, mindenesetre gratula neki, nekik.

Inkább meséljenek a képek :) (azokat fotóztam, és töltöttem fel, amik igazán megfogtak :D )
KeMa @ . 48 fotó . 31 komment

2008.04.15. Kedd

Nah, akkor én is írok egy-kettő szót a hétvégéről. Mert miért ne, vagy 10-en írtak már róla, de akkoris, csakazértis :D . Eredetileg úgy volt, hogy nem tudok menni, de mikor szóltak a Puchosok, hogy kinnlesznek ők is, (és sejtettem, hogy ritkán láthatok Magyarországon ennyi puchot egy helyen), azonnal mérlegeltem, és döntöttem: ki kell mennem.

Kicsit megkésve értem a találkozó helyszínére, ahová a ©kodával mentem... Tibee és Lajoska rögtön elklezdték szemüygre venni, tetszett is nekik, de sajnos nem sikerült rájuk sóznom.... :\( Sebaj, majd legközelebb...

Csodák palotája hatalmas volt, főleg a nem kerek kerekekkel rendelkező kabrió kispolski. Szerintem egyedül Nyuszynak nem volt új az életérzés :D Mármint a kabrió miatt :D
Jó volt a tesla tekercs is, sajnos nem sikerült nekem megfogni a villámokat, mind a kettő esetben a srác kislányokat választott erre a feladatra (akik nem tudják, hogyan kell szépen az ívvel játszani :P )
Ellenben jó volt a theremin :D

OT expo nagyszerű, alig köszöntem az ott dekkoló márkatársaknak, fényképezőgéppel a kezemben rohantam a puchos standra, ahol rögtön szóba elegyedtem a szakértőkkel. Megnézhettem közelről a híres-neves "almazöld puchot", amellyel Zima János annakidején sorra verte a nyugati nagy versenyautókat.

kaptam tippeket is, a hogyan-tovább témakörben. Jah, és a várttal ellentétben (ugyanis azok, akik mind szerették volna tölem megvenni a steyr blokkot, mind ezt mondták) egyikőjük sem akart eltántorítani attól, hogy kispolskiba szereljem bele a blokkot. Mondták, hogy tuning téren mélyebben kell a zsebbe nyúlni, mint egy kispolskinál, de megbízhatóbb, és erősebb motort is kaphatok.

Kérdéseimre, miszerint mi a fene ez a fiat500-puch blokk házasítás, megkaptam a választ, de azt, hogy hogyan hozhatom össze a kispolski lengőkarokkal, azt megkaptam magam... Egész egyszerűen: befeküdtem egyenként mindegyik alá. A mászóka-színűben volt a fiat 500-as váltó, az általunk ismert lengőkarokkal... Azaz itt nincs semmiféle macera. Kivéve a kiput... A fotókon is látszik: pont ott van, a lengőkar előtt. Ez nekünk azért nem jó, mert bár jobboldalt elfér, baloldalt ott van egy tank. A puchokban, és az 500-as fiatban ez az egység a csomagtartóban volt... De a kipufogó legyen a legkevesebb... Azt lehet még mókolni.

Érdekes fotókat is igyekszem mutatni: a "nem fiat 500 váltós" puchok futóműve pirinyót más: a váltóra van felfogatva a lengkőkar. Jobban fekszi az utat.

Jah, és a váltó... Igen... az 5. sebesség nem nagy cucc. A hatodik már ritkább, de nem annyira, mint kispolskiban az ötödik :D .

Köszönöm mindenkinek ezt a találkozót, jó volt látni a pókos-társakat! Szerintem nagyszerű volt a mi standunk is, főleg a vitrin, melybe KG elhelyezet "biztos-ami biztos" alapon egy kisperecet is :D .

nah, beszéljenek a fotók helyettem :)
KeMa @ . 39 fotó . 9 komment