Címke: féltengely (12)

Tevékenységtérkép

Kész a nagy mű


Óraállás: 259591 km

Tegnap szabadnapos voltam, és végre sikerült délelőtt kijutnom a garázsba, így gyakorlatilag egy teljes munkanapot el tudtam ott szöszölni. Megérte a koránkelés, mert végre friss voltam, és be tudtam fejezni a kocsit.

A bal oldali lengőkar csavarjainak lukra illesztésével volt némi probléma, de sikerült abszolválni. Kapott új(abb) csavarokat, anyákat. Illetve ide is bekerült a bontott tengelycsonk, mert a csapágya újnak tűnt, a régi teljesen ramatyhoz képest. Vicces, az évek alatt sosem cseréltem csapágyat, mindig komplett csonkállványt tettem be. A lustaság nagy úr, de lehet, egyszer vadiúj csapággyal többre megyek.

Kicsit játszani kellett a gömbfej beillesztésével, dé végülis teljesen jól tudtam haladni vele. Minden csavart meghúztam ahogy kell, feltettem a nyári kerekeket (ugyanis ezen felniknek lukas a közepe), majd letettem az autót a saját kerekére. Nagyon furcsa volt ezt látni, így 3 hónap után. Akkut betettem, kicsit játszottam a gyújtás-ráadással, hogy a benzint felnyomja az ac pumpa, és máris lehetett indítani. Viszonylaeg kevés fordulatra sikerült beindulnia. Utána kiálltam a garázsból, hagytam járni, hiszen olajcsere volt a következő művelet.

Szépen visszaálltam a garázsba, megint csináltam egy ajtókilincsből olajleeresztőcsavarhoz célszerszámot (valahogy mindig elvesznek ezek a következő olajcserére :D ), majd leengedtem az olajat. Szépen kicsöpögött, közben előtúrtam a 4 literes Total olaj flakont, amihez vettem még kettő 1L-es flakont (ugyanis 5,5 L kell a kocsiba). Gyanús volt a 4 literes, ezért belekukkantottam. Az aggodalmam beigazolódni látszik: valaki az évek alatt elhasználta az olajamat, és orvul visszatöltötte bele a fáradtat. Még szerencse, hogy Ákos pont akkor érkezett, kocsiba pattantunk, és elmentünk a közeli olajboltba venni egy újat. Olcsóbban sikerült szert tennem rá, mint kedvezménnyel egy nagyobb boltban. Érdekes. Eredetinek tűnik, mert a hologramos zárófólia megvolt rajta. Remélem nem valami fos trafóolajat vettem drágán, átdobozolva.

Visszaérve feltöltöttem a rendszert, és egyből nekiálltam a váltóolaj feltöltésének is. Ugye az az olaj már leeresztésre került a féltengelyek kihúzásával. Bár egy csöves tölcsért kellett eszkábálni a betöltéshez, de meglepő módon elég gyorsan sikerült megitatni vele a szintén Total márkájú hajtóműolajat. Miután minden rendben volt, és minden késznek tűnt, még egyszer leellenőriztem a csavarokat, meghúztam a kerékagy csavarjait nyomatékkulcsal (265 Nm, hála az égnek KG egy eléggé brutál fasza nyomatékkulcsal rendelkezik, amivel ez sima ügy volt. Ezúton is köszönöm! Az én nyomatékkulcsom ugyanis 200 Nm-es maximummal bír).

Majd ismét emelő került a kocsi alá, lekerültek a nyári kerekek, lebiztosítottam a kerékagy-csavarokat, majd felszórtam a csúnya téligumikat. Nem csak a felni csúnya, de az eléggé jó barázdákkal rendelkező gumik baromi öregek. Dot szám alapján 2001 év elejéről származnak. Itt az ideje cserélni. Az egyetlen mentségem, hogy nem tervezek télen sokat mászkálni a kocsival.

Még minimális villanyászkodás hátravan, de mivel az nem vizsgatétel, így ráér később is. Az autó gyakorlatilag műszaki alkalmas lett. Képet nem csináltam sokat, előre is sorry.
 

Bal oldal kész

No, nagy nehezen sikerült a bal oldalát összelegózni, bár nem volt egyszerű. Szükség volt pár új csavarra is. Hála az égnek, a vadiúj SKF féltengely - bár kinézetre nem -  de a próba alapján teljesen kompatibilis. Bekerült az új stabpálca is, illetve a lengőkarok is, természetesen. 

Mivel a balos csonkállvány nem akarta magát megadni (konkrétan a féltengellyel össze van ékelődve), ezért betettem egy bontottat, aminek a csapágyai szinte újak.

A jobbos féltengely körül voltak nehézségek, egész konkrétan kicsit nehezen sikerült kioperálni a féltengelyt megvezető támcsapágyat első körben. Agyig csavarlazítózva, hőlégfúvózva már kiugrott a helyéről végre, utána sikerült a tartókonzolt leszerelni a blokkról, amiben egy blokktartó szilent is van, természetesen eléggé ratyi állapotban. A konzolból nem sikerült kiütni persze a cuccost, és présem se volt, szóval a késsel kivágás, majd vasfűrésszel bemetszés utáni felmelegítés eredményeképpen kibaszatott cucc lett a megoldás. Ismét felhevítés után egy kispolski főtengelycsapágy segítségével ütöttem be az újat, szerencsére ebben nagy segítségemre volt Ákos. Nem lett valami szép, de legalább már fogja valami alulról a motort.

A jobbos lengőkar felszerelésekor már fogyott a lelkesedés, a lelkierő, meg az energia is. Mivel nem sikerült rendesen átütni a csavart a szilenten, és nem voltam már eléggé biztos abban, hogy lyukra tudjam illeszteni roncsolás nélkül, így abbahagytam a munkát, későbbre tolva a befejezést.

A jobb oldal összerakásán kívül hátravan még a váltó feltöltése olajjal, a motorolaj és levegőszűrő lecserélése, illetve egy kuplungbowden-csere. A futómű szerelése közötti pihenőkben kicseréltem a hátsó ajtó gázrugóit, egy amolyan pihenésképpen. Kezd a kocsi összeállni, még az is lehet, hogy hamarosan foglalhatok vizsgaidőpontot :)

Haladunk, Béláim!

Lassan, de biztosan haladunk.

Sikerült kicserélni a porvédőt, meg a toronycsapágyat az első futóműben. Ákos nagy segítségemre volt, illetve a Gyula féle rugóösszehúzó. Ez az alkatrész is visszakerült a kocsiba.

A féltengely felújításból végül az lett, hogy rendkívül olcsón sikerült vadiúj féltengelyeket szereznem, a két oldalra összesen 36 ezer forintból jött ki. Sajna nem egyforma márkák, de a bal oldali SKF, a jobb oldali meg ritkán megy tönkre :)

Illetve szereztem egy kiegészítő visszapillantó tükröt, ami amúgy szerintem önmagban gáz dolog, de ebben van menetrogzítő is, sd kártyára ment HD-ben, stb, stb... Hogy legyen neki töltője és ne kelljen keresztülhúzni kocsin kábelt, és legyen szabad szivargyújtóm is (mert a szivargyújtót is utálom, ha tele van pakolva mindig), cisnáltam egy USB töltőaljzatot a tükör feletti vakdugóba. Eléggé patent lett a szett.

Közel egy év...

Rengeteg minden történt azóta, hogy utoljára posztoltam. Egyszerűen nem volt lelkierőm írni, most meg bajban vagyok, mert annyi minden történt, hogy nem is emlékszem már, mik voltak.

A legnagyobb változás tavalyhoz képest, hogy a bakonybéli téli tali után KG-nak és Baznak hála új bérelt garázsom lett. Konkrétan Gyula egykori garázsa, amely közös légtérben van KG garázsával. Csupán 10 ezer forinttal került többe egy hónap, viszont polskiból befér akár 4 is, és van három fázis is, ami "benne van a bérleti díjban". Apránként átcuccoltam mindent, Csutee-től szereztem kidobásra ítélt szocbarokk 60-as évekbeli szekrényeket, szóval mindennek helye lett végre. Talán a legjobb és legfontosabb dolog az egészben, a Trabant is végre fedél alá került. Hogy mi és hogyan van azzal, azt majd egy későbbi posztban fogom megírni.

Peuval történő változások, nagy vonalakban, visszaemlékezésem alapján:
- Az új kuplungbowden nem bírta sokáig, elszakadt. Visszakerült bele a kiszerelt, kicsit szorulú, mihamarabb cserélni kell
- Féltengely porvédők ki vannak szakadva, majdnem az összes.
- gázteleszkóp szar hátul
- nagy gázra kitépi a kezemből a kormányt (*)
- néha ropog valami kormányzáskor
- kóvályog az úton
- túl hamar blokkol a kerék

Műszaki vizsga augusztus legvégén lejárt, így nem sietve, nyugodtan leállítottam a kocsit a garázsban. Közben nyomoztam, a kormánykitépés és kóválygás valószínű lengőkar vagy stabilizátorszilent hiba, a ropogás toronycsapágy. Kocsi eleje bakra fel, kerekek le, fék le (munkahenger feldrótoz, hogy ne kelljen megbontani a hidraulikát). Csonkállvány ki, féltengelyek ki, lengőkarok ki. Jobb oldalt egyértelműen látszódott, hogy lötyög az egész szar, baloldalt nem tűnt rossznak, de leszerelés közben az is elszaródott. Ráadásul flexelni kellett a csavart, mert jól össze is volt rohadva. Kikerültek a rugóstagok is. Nos, ott porvédő és ütköző is szar, de mivel a toronycsapágy miatt úgyis szét kell szedni, ez csak egy kis apró kiadás. 
Mérlegeltem, számolgattam, és rendeltem. Körülbelül 50%-os kedvezménnyel sikerült beszereznem 50 ezer forintnyi alkatrészt, és a lista végére még nem sikerült elérnem.

A kiszerelt alkatrészeket elkezdtem ellenőrizni, szétszedni. A rugós tagokhoz egy hajlított 22-es kulcs kéne, ami a garázsban nincs, szóval itt megakadt a sztori. A stabilizátorszilenteket viszont ki tudtam cserélni. Bár nem tűnt rossznak, nem egy nagy extra kiadás, és most könnyen hozzá lehet férni. Nos, ez remek ötletnek tűnt, mert így kiderült, hogy a szilentet tartó alubakokat a 2-2 csavar helyett csak 1-1 tartotta. Szerencsére pont tudtam túrni hozzá, jobb híján a Trabantból bontott csavarosbödönből.
Viszont a lengőkarok beszerelése még várat magára, oda vadiúj csavarokat szeretnék tenni mindenképpen. Túl sok féle és fajta csavar van a rendszerben, jó lenne valami egységet kialakítani. Szerencsére a Haynes könyv ebben is tud segíteni.
Itt tartok most. A féltengelyekhez ismét sikerült szar porvédőket beszereznem, a balos féltengely alsó csuklója kopog, szóval most a faszkivan állapot áll fenn, elviszem egy szakemberhez, szívjon vele ő.
Szóval az elmúlt 1,5 hónap termése egyelőre ez. 

Tervben van még pár apróság, miszerint a hűtőventi átkötése; kétfokozatú hőgomba van gyárilag a motoron, én pedig meg voltam győződve, hogy az egyik az egyik motort, másik a másik motort kapcsolja. Gyakorlatilag a második motor sosem kapcsolt még be, leszámítva a vízcső eldurranást. Nemrég megtudtam, hogy nem így működik gyárilag. Az első fokozat egy relén keresztül sorbakapcsolja a két ventit, így feleakkora fordulatszámmal forognak (hiszen 24V kellene a teljes fordulathoz), a második fokozat esetén pedig a relé párhuzamosan köti a rendszerbe a két motort. Ügyes megoldás, és nem rohad be a csapágy a sok állástól a második fokozat ventillátorának, mint ahogy szokta tenni nálam :) .

Agyalok még a szibali féle ledes lámpa beépítésén, bár ez a gyáritól eltérő megoldás, de közlekedésbiztonság szempontjából sokkal szimpatikusabb.

Hátra van még egy olajcsere, és mivel a féltengelyek ki vannak szerelve, ezért a szimeringeket is kicserélem a váltóban.

Most már gyakrabban fogok jelentkezni remélhetőleg.

Alakul a sárvédő, közeleg a műszaki :)

 

Az elmúlt hét pár szabad órája, illetve a hétvége teljes egészében a kisautó bütykölésével telt el. Sajnos kicsit megcsúsztam a munkákkal, de sebaj, talán most már majdnem teljesen kész lesz a műszakira.

Ha jól emlékszem, kedden sikerült meg beszerezni a varratok eltüntetéséhez a gittet (ami állítólag kitt... fene tudja, a dobozon mindkét felirat szerepel). Eredetileg egy 20-25 dekás kiszerelést szerettem volna, de mikor megtudtam, hogy az drágább, rábeszéltek végül az 1,4 kilósra.
Utólag gondoltam bele, hogy én ezt mi a toszra fogom elhasználni, ami megmaradt, azt nem tudom. Sebaj, bátrabban állok neki majd a lakatolásnak ezután :)
Feltoltam a sárvédőre egy adag, előírás szerint trutyival gondosan bekevert masszát a varrat melletti résre, majd a maradékot szépen egyenletesen az egészre. Egy szakember biztos megcsinálta volna egy húzással, de mivel én nem az vagyok, én elszüttyögtem vele. Miután szépen megkötött, nekiugrottam először jó durva csiszolóval, majd fokozatosan egyre finomabbal. Utólag kiderült, hogy lehetett volna még eggyel finomabb, de sebaj, erről lecsúsztam :) A végeredmény -attól függetlenül, hogy nem olyan szép, mint egy profitól- nekem kifejezetten tetszik. Anyagilag nem állok most nagyon jól, így nem szaroztam azzal, hogy kikeverjek hozzá festéket, ráadásul festékszóróba valót, főleg tudva, hogy az alap nem szép, fogtam, és a festékboltban vettem benzinálló spray-t, ami hasonlónak tűnt színben.
Nos, nagyon nem volt hasonló, sőt, kifejezetten elüt a napfényben, de segáz, a lényeg, hogy nem rohadás a sárvédő, hogy nem repülnek be a lukon a madarak, meg úgy egyáltalán, kinéz valahogy. 
Természetesen kapott tömítőt és üregvédelmet is. Nem tudom, mikor lesz kapacitásom egy rendes lakatolásra, addig viszont tartson ez ki :)

Utána nekiálltunk a vezérműlánc-cserének. Bár hangja nem nagyon volt, a főtengelyen lehetett érezni a lógását, arról nem is beszélve, hogy a 2 ezer forintos, gagyi lánc került bele, és több, mint 40 ezer kilométert tettem meg vele azóta. Most Robert Gedeontól vett, zsírpapíros szett volt terítéken, LipTomtól kapott tömítéssel (kicsit jóval vastagabb, mint amit szettben adnak), és tavalyi nyári találkozón nyert Corteco szimeringgel.
Nos, a benne lévő lánc lógott, mint állat. Bele is ért a vezérmű-fedélbe :\(
Felkerült az új lánc, ami gyanús volt, hogy ez is lógott. No, nem annyira, mint a gagyi kopott, de nem volt az a rohadt nehezen felfeszítős dolog a felszerelés... Felhívtam Gedeont, ő még nem tesztelte, átirányított Buszos Petyához. Ő mondta, hogy neki is feltűnt, de szerinte ez normális, nomeg, nála nem jelentkezett hibaként azon a 4000-4500 méteren (!), amit volt lehetősége tesztelni. Ezzel a megnyugvással visszakerült a vezfedél, és minden bizbasz, amit ilyenkor le kell szerelni.

Indítózáskor észrevettem, hogy a karbitálca szépen villog néha... hát, asszem, a szelephézag állításnak is itt volna az ideje (két év után nem csoda :D ).

Erre már ma, vasárnap került sor. Hát, izé... Valahol nagyon nagy volt, valahol egészen kicsi. Pár éve az egyik himbacsavart nagyon mélyre kellett tekerni, de akkor nem tulajdonítottam ennek nagy gondot. Nos, most azért megnéztem közelebbről... Hááát, csoda, hogy eddig ment a motor. Vagy csak a hátsó henger? Mindegy... A képek között egy rendellenes kopás nyomait lehet felfedezni :) . Most pótoltam egy hibátlan csavarral - temrésztesen himba csavarral, nem egy kúposra leköszörült mezeivel :D

A szelepfedél is kapott némi kezelést. Egyrészt tiszta mocsok volt, másrészt... másrészt is nagyon mocskos volt :D . Kicsit igazgattam a füleken, amik a sapkát tartják, de nem lett igazi. Ekkor leesett, hogy talán a sapka fülein kellene igazítani. Megtörtént, de nem lett jobb... Aztán látom, hogy én évek óta úgy igazgatom a füleket, hogy pont másik irányba kellene szorítani azokat :D :D :D . Nos a végeredmény jó lett, sőt, nagyon is jó. Viszonta középső tengely lötyögött. Nos, mit csinál ilyenkor a hülyegyerek? Meghegeszti! 
Nos... nem kellett volna. A kis zárósapka elkezdett olvadni :S. Én hülye, azt hittem, az ott textilbakelit. Nem, valami szar pvc szerű anyag. Gyorsab bevágtam az egész forró bizbaszt egy vödör vízbe, ami megoldotta a problémát. De a sapkát ettől független cserélni kell sajna.

Kaptam egy kartergáznak való csövet, így végre kidobhattam a slag-darabot a rendszerből, ami már amúgy is kőkemény volt.

A féltengely-problémát se lehetett halogatni. Szóval, leszedtem azt is, mondván, amíg nem lesz gumiharang, addig visszateszem a hardy-t. Nomeg, beteszek egy már régen megroppantott gyűrűt, hogy rendesen meg tudjam húzni az egészet.

Nos, tavasszal annyira sikerült agyig húzni a csavart rajta, hogy most sehogy sem akart lejönni... Mondom neki, akkor rohadj meg, fennmaradsz! Nem érdekel a kotyogás :) .

Főleg, hogy utána sikerült kinyomozni, hogy milyen gumiharangot kell vennem holnap, szóval: HÁÁÁHÁÁÁÁ!!!négynégy!!444!!!

A gti üléseket kiszórtuk a kocsiból. Nekem sajna nem volt kényelmes. Juli viszont megkapja, ha már gti-je van, ami full gyári, és amúgy is szakadt az ő szettje :) .

Mivel nekem nagyon töröttek a rugók, így egy gyors retesz-thelyezéssel Julival megcseréltük a két ülést. Éééééés a sínt az előírás szerint be is zsíroztam. Úgy csúszik, hogy csak na :) Ilyet se tapasztaltam még Polskiban.

Mára ennyi, elfáradtunk. Főleg, hogy Juli közben csatornafedelet pingált, nem is csúnyán :)

Holnap-holnapután meglesz talán a gumiharang, utána a kocsi megy a szerelőhöz, aki állít futóművet, és levizsgáztatja. Nagggyon remélem, hogy mindezt sikerül elintézni a találkozóig. Egyrészt, mert ma járt le a műszaki, másrészt meg polski talira polskival szeretnék menni :) > >

2011.03.13. Vasárnap

Mai nap végre sikerült egy több, mint fél éve húzódó tennivalónak a végére pontot tenni. Kezdődött ott, hogy a héten megérkezett a vaterán vásárolt gólyaláb-páros. Eléggé jó áron sikerült hozzájutni. Szép kinézetnek örvend, az eladó egy hetes garanciával vállalta, hogy hibátlan is. Pénteken elszaladtunk még egy 205 Klubos kollégához, DaZolihoz, aki jelképes összegért adott nekünk egy hibátlan kormányművet, és egy féltengelyt. Vagyis, két kormányművet adott, de az egyiket vissza kell majd vinnem neki. A 205-ösökre kétféle kormánymű létezik, és nem tudtam fejből, hogy milyen kell. Mai nap a jó időre való tekintettel neki is estünk. Baloldallal kezdtünk, mert a féltengely ott már nagyon halott volt, és a nehezebb meló legyen inkább kész előbb. Meglepő gyorsasággal jöttek le a csavarok, egyet se sikerült beleszakítani :) . A féltengelyt simán csak ki kell húzni a váltóból, ez szerencsére nem vészes művelet. Olaj egy csepp se folyt ki, ez viszont aggodalomra adott okot kicsit. Elvileg 2 liter olajnak kellene benne lennie A féltengely kicserélésének oka az, hogy egyrészt egy ütés lehetett benne, ami a centírozatlan kerék effektust okozta (ősszel már görgőztettük is a felnit, de ugye nem oldotta meg a problémát), illetve a nyáron kiszakadt, majd ki nem cserélt porvédő-gumiharang miatt szarráment a csukló is. Szerencsére nem cseréltünk rajta gumit, így utólag. Arra a féltengelyre kár lett volna. Új féltengely egy mozdulattal a helyére került, nem különösebb nehézséggel ment fel a helyére az új gólyaláb is. Baloldalt még gyorsabbak voltunk. Baloldali gátló nem simán szar volt, hanem el is fosta magát, annyira szarráment :) Összeszerelés, próbakör, anyázás a nem jól meghúzott kerékcsavar, és az otthon felejtett kerékkulcs miatt. Utána bátrabb próbakör, és élményautózás. Hihetetlen, mekkora a különbség. Remélhetőleg a jövő héten sikerül kicserélni a kormányművet is, és akkor tuti lesz a rendszer. Csütörtökön sikerült a gyujtáskapcsolót is átalakítanom, úgyhogy végre egy kulcs kell min a hat zárhoz. Röviden ezek a történések, fotók jelenleg csak mobillal készültek vannak.

2010.03.08-09. Hétfő-Kedd, ápdételve

Kora délután volt egy kis autószerelés Pocokkal, ezt már ő leírta a blogjában.

Miután továbbálltak, nekikezdtem, hogy kiszedjem a motort. Ugyanis úgy döntöttem, hogy féltengely csere lesz a dologból. Viandr kedden tud jönni, mondom, addig nyugodtan kiszedem a blokkot. Így is történt, sőt, rögtön le is ugrottak a menesztők. Kíváncsiságból felpróbáltam a két gömbcsuklóhoz való csillagot. Érdekes mód, a jobboldali, kopottabb féltengelyen minden további nélkül passzentosan felment, míg a baloldali, amin semmiféle kopás nem látszódott, kicsit kotyogott rajta. Felhívtam Hollo-t, hogy ő mit javasol, illetve tanácsot kértem a fórumon is. Kaptam is bőven, így egyelőre oda jutottam hogy....

Hogy nem tudtam, mit tegyek. Felhívtam Andrist, hogy esetleg nem tudna-e ma átjönni az új tengelyekkel. És mivel pont át tudott jönni, gondoltam, kipróbálom azon a két csillagot, hogy azon hogyan muzsikálnak. Ezek után meg könnyen el tudom dönteni, mi a helyes lépés.

Míg vártam rá, a kiszerelt blokkba belehajtottam azt a csavart, amit a burkolat lefestésekor kihagytam, ugyanis nem állt teljesen lukon a burkolat, és már nem volt idegem hozzá :) . Illetve felkerült a Wupex is, amit anno Liptomtól kaptam. Épp denszesszel takarítottam a krómvéget, mikor Andris és Tomi (öccse) befutottak. A hangulat a levegőben már pont jó volt, átöltöztek, én pedig nekikezdtem a méricskélésnek.

A lényeg, hogy a csillagok a vadi új féltengelyen is kotyognak minimálisan (mint a gyári bal oldali féltengellyel). Szép bordós-fényes színe volt, teljesen olyan, mint az akkor fent lévőnek (azokon a helyeken, ahol nem érte a kosz), annyi különbséggel, hogy ezen extraként volt egy-egy Bárdi Autó matrica. Remélhetőleg nem szar féle. Mondom, ha már itt vagyunk, akkor nem teszem össze használttal a cuccot. Új csillaghoz új féltengely dukál.

Bemelegítésként lekaptuk még a tankot, hogy felszereljem végre az új benzincsöveket. Marad vagy fél méter, még így is, hogy mindenhol ráhagytam rendesen :) . A beöntő csövet ki kellett cserélni, mert a régi már annyira repedezett volt, hogy csoda, hogy még nem szakad ki. A tank alatt szép rücsiréteg volt, jó vastagon, alvázvédő nélkül :)
Viszont a tank meglehetősen rozsdás volt már, és tenyérnyi darabokban hullott róla a festék. Azt mindenképp cserélni kell. Esélyes, hogy nemsokára akkor megejtem azt is, az alvázvédelemmel egybekötve. Így akkor alatta is rendesen le lesz kezelve.

Utána ledurrantottam a difit a helyéről, bevittem a műhely-asztalra, és szépen lassan kicseréltük a két féltengelyt. No, nem egészen így van, előtte a szétbombázott 500-as váltón még elpróbáltuk a műveletet :) .
Robi tanácsára mindent jól beolajoztam, nehogy valami gebasz legyen ebből. Szépen visszatettük a helyére. Kapott a megfelelő helyekre új tömítéseket. Viszont a féltengely porvédők, és a bennük lévő szimeringek olyan jó állapotnak örvendtek, hogy inkább azokat szereltem vissza. Szemmel láthatóan ezeken még nem volt hajszálrepedés. Hiába volt nekem itthon szépséges vadi új, sajnos nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy a vadi új két hónap után kiszakad. Feltöltöttem jól olajjal az egészet, mert az ugye leeresztődött belőle.

Jelenleg ott áll a dolog, hogy a váltó összeszerelve a helyén. Most jön az a rész, hogy a féltengely-csuklónak a "zöld izéjét" fel kéne rakni a hardy helyére, illetve a csillagos részt szépen összetenni, de úgy gondoltam, ezt inkább holnap csinálom meg. Ma már fáradt vagyok, nem szeretném, ha a fáradtságom miatt valamit rosszul tennék össze. Így is csodálkozni fogok, ha ez a váltó még valaha működni fog. (eddig még sohasem szereltem váltót, illetve amikor egyszer nekikezdtem, az nem működött utána :D )

Holnap folytatás következik, amiről igyekszem majd szintén blogolni. Esélyes, hogy update-ben.

És remélem nem derül ki, hogy szar féltengelyeket tettem bele, és jobban jártam volna, ha a gyári kopottat hagyom bent :D

Viandr-éknak köszönet a féltengelyért, és az önzetlen segítségért a szerelésben!

Érdekesség: kaptam csekket az Allianztól. 180 Ft-ról. Ugyanis 14 napig még volt biztosítás a kocsin, mielőtt bontóba került volna. :D :D :D

Ápdét: Mai nap folytattam a szerelést. A bal oldali hardy könnyen lejött, az új persely simán felment. Ahogyan többen is javasolták, a csavart párszor felhajtottam a kis féltengelyre. Természetesen nem vagyok a magam ellensége, a satuba befogtam egy használaton kívüli kis féltengelyt. Azon játszottam ide-oda. De csak annyira, hogy viszonylag könnyen rákapjon. Nem akartam teljesen elnyírkálni az önzáróját. Fel a helyére, a hézagot is sikerült belőnöm elsőre.
A csillagot -ahogyan Robi felhívta rá különösen a figyelmem- jó alaposan bezsíroztam. Pár percet eltöltöttem vele, mí az összes golyót végigtekergettem, és nem találtam már olyan helyet, ahol nem volt zsír.
Harang féltengelyre fel, műanyag-gyűrű fel, csillag fel, zéger fel. Mivel a féltengely-rugók közül az egyik el volt törve, és felemás megoldást nem szerettem volna, a szetthez mellékelt gumidugót tettem fel végül mindkét oldalra. Egy kis zsír a ricnire, egy adag zsír a perselybe, a maradék pedig a gumiharangba. A helyére beakasztani nem volt valami könnyű, de végül sikerült. Még nem zártam le véglegesen, mondván, az ördög nem alszik.

Jobboldali fele már nehezebb dió volt. Hogy pontos legyek, a hardy anya baszott lejönni. Melegítettem, kalapáltam, de nem akarta megadni magát. A kerék elfordult, bármit csináltam. Hiába ékeltem, hiába fékeztem. Végül csak megadta magát. A krovafej fix szárral, plusz a fél méteres cső már tényleg nehéz dió volt neki. Főleg a gázégős hevítés után :D
Sajnos ezen az oldalon nagyon nem volt szerencsém a persely felszereléssel. Egész konkrétan felment, és akárhogy húztam, kotyogott. A hiba ott volt, hogy leszereléskor meg sem néztem, így nem voltam benne biztos, hogy a kotyogás fennvolt-e? Polski kolléga javaslatára visszatettem a hardy-t, hogy meglessem, ott is kotyog-e? Ott is kotyogott.
Na, csodaládika elő, és keres. Találtam vagy négy kerékagyat kompletten, ezek közül az egyik teljesen  korrekt állapotban volt. Kitakarítottam, kapott zsírt, és máris felpattant az előző helyére. Persze nem szívattam meg magam megint: előtte asztalon összeszereltem.
A fékbetéteket viszont piszkáltam, így az önbeállókat sikerült elállítani. Mindenesetre a baloldalihoz feltűnően hasonlóan itt is összeraktam az egész mindenséget. Még egyszer leellenőriztem a csavarokat, pótoltam az önindító hátuljára való tartócskát, melyet az előző szerelők valamelyike simán kihagyott, majd szépen elkezdtem visszarakni a motort.

Továbbra is szar dolog egyedül motort visszatenni, de még mindig egyszerűbb, mintha ketten bénáznánk.
Kicseréltem még a szelepfedelet JRB szelepfedelével, ugyanis azon a beöntőcső körbe van lánggal hegesztve. Ugyanis a gyári fedél eresztette az olajat.
Illetve megleltem az olajfolyás helyét is: minden bizonnyal az olajgomba alatt nyomja a rendszer.
Visszakötöttem a csöveket, megnyugvással töltött el, hogy nem lettek rövidebbek a levágott csövek. Kábelek is a helyükön, hátfal fel. A hátsó rugót is kicseréltem ezzel a mozdulattal, mondván, hátha a használt is sokat segít.

Miután mindennel megvoltam, akkusaru vissza, és indít. Elsőre indult. Kicsit járattam, majd kiálltam a garázsból, ugyanis a kipufogótömítéseket zsírral tettem össze (tudom, rossz szokás), nomeg zsíros kézzel emeltem a motort a helyére a kipufogócsöveknél, tehát volt szaga rendesen.

Már a kiállásnál éreztem a különbséget!

Miután a szivatót vissza tudtam engedni teljesen, mentem egy próbakört. A kocsi megy, mint az állat! :D

A váltó csendesebb lett, gondolom a kenőanyag megléte sokat számít :) . Az autó viszont teljesen máshogyan reagál, mint ahogy megszoktam! Abszolút eltűnt belőle az a kispolskis tulajdonság, hogy elinduláskor kicsit megindul, majd nagyot lő. Egyből nagyot lő. Gázelvételkor azonnal motorfék. És nincs az a jellegzetes billegés. Nem tudom jobban körbeírni: abszolút más.
Mentem pár óvatos kört, hogy biztos-ami-biztos ne kapjon nagy terhelést azon részek, amik még lehet, hogy nem eléggé olajosak a váltóban.

Majd mentem pár erősebb kört. A fék szaga ekkor már érezhető volt. Lassan elkezdett az is visszaállni a megfelelő pozícióba szerencsére.

Visszaérkezve gondoltam, ellenőrzöm még a gyújtást. Ilyen dolgot viszont még nem láttam: a motor pöccre indul, szépen jár, a jelzés pedig a felső holtpont után van, körülbelül 15°-kal. Ezt meg hogy?
Megpróbáltam visszahúzni a megfelelő helyre, ekkor meg bejött két jel... ajjaj. ez a tengely kezd dögleni. Vagy a rugók hülyültek meg.
És most az alapjáratot sem tudom levenni 1000-es fordulatszám alá... Érdekes.

Holnap még belesek a röpsúlyrugókhoz, lehet, ott a gond. De ha minden igaz, nemsokára teljes lesz a szettem az elegantos gyújtáshoz.

Visszaálltam a garázsba, feltettem a lendkerék alatti burkolatot, a kipu fölé való burkolatot. Ekkor láttam meg, hogy az olajat tényleg a gomba körül prüszköli. A kipun friss olajpettyek voltak.

Ezek után még egyszer ellenőriztem a csavarokat, majd elkezdtem összepakolni a szerszámokat.
A garázs összepakolása közben feltűnt egy szokatlan tárgy a helyiségben... Komolyan két percig nem is esett le, hogy az hova is való. Majd beugrott, hogy igen, a nagy rohanásban valószínű kihagytam a motor hűtéséhez szükséges fontos kelléket: a vastag csövet.

Mára röviden ennyi. A tapasztalatok kellemesek. Remélem nem hullik szét a váltó.

És köszönöm-rovat a gömbcsuklóhoz: köszönet Robinak, Hollonak és Gyulának, Polskinak a gyors segítségekért, tanácsokért, és nem utolsó sorban a mérhetetlen türelmükért, hogy bármikor zaklathattam őket a már-már betegesen aggódó hülye kérdéseim miatt!

Nomeg Viandr-éknak, Hubonak meg már megköszöntem az előzményekben való segítségeket.

2010.03.07. Vasárnap

Tegnap vettem ISO csatlakozókat a rádióhoz, hogy milyen jó lesz majd vasárnap-hétfőn beszerelni végre az új rádiót (amit a vaterán sikerült beszereznem potom pénzért).

Ennek kicsit keresztülhúzott a kisautó.

Az egész ott kezdődött, hogy tegnap üresben kicsi kipogó hangot adott az autó jobb hátulja. Ha ráengedtem a kuplungot, akkor elhallgatott. És kanyarban kicsit más ütemben adta a hangját. Innen jött a felfedezés, hogy ez bizony a menesztő-hardy lesz.

Mai nap úgy tűnt, hogy délután neki is kezdhetek a gömbcsuklósításnak, ugyanis Juli 16 óra magasságában hazaindult volna busszal, én pedig a fűtött garázsban dolgozgathattam volna.

A lényeg az, hogy végül úgy alakult, hogy hazaviszem kocsival. Ennek a vége az lett, hogy a Frankel Leó utcára kanyarodva a menesztő megadta magát. Gyorsan felhívtam Karkit, ő pont 30 méteren belül szokott dolgozni. Sajnos most pont nem volt benn. Körbehívtam a társaságot, aszerint, hogy ki lehet legközelebb. Végül Hubo kolléga volt az, ki el tudott jönni, hozni nekem egy másik menesztőt. Neki, illetve az összes telefonos segítőszándékú kollégának ezúton is köszönet!

Az már tuti, hogy menesztőt cserélni szar. Gondolom ezzel mindenki egyetért. Na most, szemerkélő hóban cserélni még szarabb. Elrobogó villamostól egy méterre fekve viszont tuti, hogy szarabb, mint szakadó hóesésben :D .

Kicseréltük a cuccot, elköszöntünk egymástól, aztán mindenki elindult a maga útján.

A Bécsi úton kicsit még hergeltük egymást egy minissel, lámpától lámpáig (egész pontosan ő megállt minden piros lámpánál, én meg pont zöldre váltáskor érkeztem mindig. Ez pedig kicsit idegesíthette)

Sikeresen eljutottam az OMV kútig, Ürömnél. Ott megadta magát az új menesztő is. (vagy a féltengely. Fene tudja)
Anyu szerencsére pont útban volt, így volt, aki hazavontasson (mert én még egyszer nem feküdtem volna be alá, hogy megint menesztőt tegyek fel).

Anyu viszont jól tud vontatni. Nem törődik a dudáló villogó ideges autósokkal. Az egyetlen dolog, hogy velem se. Lekapcsolhatom a lámpákat, dudálhatok, villoghatok, csinálhatok bármit, ő bizony nem áll meg. Mint Andrea a GPS-ben, ragaszkodik az előre megadott célponthoz.

Szerencsére ha beleállok a fékbe, a kötél azért visszafogja annyira, hogy sebesen visszapakolgassa a sebességeket. Amikor egyes sebesség jött volna, szerencsére feltűnt, hogy majd kiesek az ablakon, úgy integetek :D :D :D Különösebb gond nem volt a vontatással, csupán majd bepisiltem, annyira kellett már :D .

Nagynehezen betoltuk a kocsit a garázsba, háttal, így holnap reggel azonnal nekiindulhatok, és bonthatom szét a hátulját. Gyula javaslatára meg kell fontolnom mindenképpen, hogy fel akarom-e most tenni azt a gömbcsuklót, vagy várjak vele az új féltengelyig... Holnap megvizsgálom alaposan a szerkezet. Lehet, hogy nagy hülyeséget követek el, de lehet összeteszem így. Menesztőt többet tuti nem szeretnék cserélni, és végül is a féltengely-csillag nincs akkora igénybevételnek kitéve, mint a menesztő (oldalirányú tehelést nem mér a féltengelyre, stb...)

Erre még extraként rájön az, hogy holnap 2 óra körül érkezik Pocok, de sajnos nem azért, hogy féltengelyt segítsen cserélni, hanem azért, hogy a zöld pókon dolgozzunk.

Aztán, ha sikerül időben végezni, lehet végre ráveszem magam, és kicserélem a benzincsövet is. Nameg a laprugót.

2009.07.12. Vasárnap

Talán ez lesz az utolsó bejegyzés a bal első féltengelyről. Mert mostmár végleg lezártnak tekinthetem az ügyet. Az érdekes hangok nem szűntek az utolsó bütykölés után se. Viszont kiderült, hogy nem a csapággal van a gond! Az a tárcsa, ami a féktárcsára van szerelve, amin a tőcsavarok vannak a kerékhez, annak a belső fele bordázott. Ebbe csúszik bele a féltengely, ezen keresztül történik a hajtás. No, a fura hangok forrása ez volt.

Szétdöntöttem pár hete ezt a részt, hogy megnézzem a csapágyakat, milyen állapotnak örvend. És akkor láthattam, hogy bizony ott van egy kis játéka a tárcsának a féltengelyhez képest. Ennek a fele se tréfa. Mindenesetre a tökszáraz cuccot jól feltöltöttem zsírral, hogy amíg szerzek hozzá alkatrészt, legalább ne nyikorogjon. Ez be is vált, elhallgatott szerencsére, viszont kopogó hangja lett. Hát igen, a pár fokos eltérés érezhető volt a hajtás és motorfék közti váltásoknál, kanyarokban. Mivel munkám miatt nem tudok alkatrészért járni, csak hétfő délelőtt, kijelöltem erre a célra a legközelebbi (azaz a holnapi) hétfő délelőttöt, hogy bontóból beszerezzek egy másik ilyet (bízván abban, hogy a bontóban lévő justy féltengelye is 28 fogú).

Hát, nem jött össze. Tegnapelőtt munkába menet Pilisszántó és Pilisvörösvár közötti emelkedős részen eléggé nagy lendületből nyakamra jött egy teherautó. Kis híján letolt az útról, ezért szúrtam egy kettest, és odaléptem neki. A kocsi a várt kilövés helyett lassulni kezdett, és érdekes, daráló hang jött alulról, felengedett kuplungnál. Tisztára, mint a kispóknál a menesztő megdöglésekor.

Rögtön hívtam anyumat, aki értemjött a Forddal, hazavontatott. Közben felhívtam a főnököm, hogy mi a helyzet, és hogy késni fogok. Otthon autócsere, és melóhely előtt bementem a bontóba. Induláskor még odatelefonáltam, így érkezésemre már ki volt szerelve az alkatrész. Bontós viszont elszomorított: ez 27 fogú. Mondom, mindegy, elviszem, aztán ha nem jó, visszajövök a féltengelyért is valamikor.

Munka után otthon egyből nekiálltam a csöpögő esőben szereléshez, hiszen aznap még csomó cuccot kellett óbudára kocsikáztatni, és a Fordra meg anyuméknak volt szüksége. Pillanatok alatt lennvolt az említett alkatrész, és körülbelül ugyanennyi idő alatt felkerült az új. Ugyanis tökéletesen passzolt rá, olyan jó hézaggal, hogy mikor feltoltam, kinyomott magából vagy 2 kilónyi zsírt :D .

A kocsi nagyon jó lett ezután, megszűntek az érdekes hangok, kopogások, és az a bizonyos holttér motorfék és gáz között.

A leszerelt alkatrészt meg lefotóztam nektek. (a felszereltet nem, mert esőben nem volt kedvem fényképezgetni, nomeg sietnem kellett amúgyis. ) Mindenesetre úgy néz ki az is, mint a képen látható, annyi különbséggel, hogy a felszerelten 27 foggal több van :)

Jah, ezt meg tegnap reggel találtam a Subaru ablaktörlőjén, Óbudán! :) Köszönöm a feladónak! :)



2009.02.18. Szerda

Féltengely-gumiharang v2.2

Azaz megint nekiugrottam a féltengelynek. Megint fura hangot adott, és megint tapasztaltam szomorúan, hogy ledobta a gumiharangot a kerék felőli tengelycsonkról.
Gondoltam tegnap, hogy ma majd jól megszerelem. Az persze nem volt tervbe véve, hogy addigra leesik fél méter hó. Így a mai napot egy jó kis testedzéssel kezdtem, azaz kilapátoltam (lapátoltuk) a kocsit a hóból. Egyelőre csak a bal oldalát.

Elő a szerszámokat, emelőt, meg a funérlapot, nekiláttam kiszedni a féltengelyt. Rutinos voltam, már tudtam, hogy a lengőkart a legegyszerűbb leszedni a kaszniról, és akkor könnyen kicsúszik a váltóból.

Bevittem a meleg pincébe, ahol nekiláttam szemrevételezni. Hát, szerencsétlen kapott mindent, amit lehetett... De még mindig nem találtam magyarázatot, miért dobja le a gumiharangot olyan könnyen... Nomeg, mi a rákért cúszik le másfél centit a váltóból kilógó tengelyről? :O

Nos, a megoldást a piros subaruban találtam meg. A válasz egyszerű. A szerelő, aki összetette, balfasz volt. Igen, az voltam. De rájöttem a hibára, orvosoltam, tehát mostmár inkább vagyok jobbfasz :D

Szóval, a probléma ott volt, hogy anno, amikor kicseréltem a szakadt gumiharangot, nagyon figyelmetlen voltam: a váltó felőli került a kerékhez, a kerékhez való meg a váltóhoz közelebbi részre. Ez azért volt gond, mert a két gumiharang "bár teljesen egyforma, viszont egészen más". Egyik hosszabb, a másik rövidebb. Értelemszerűen az a hosszabb, amelyik több irányba szeret mozogni. Tehát, azt kell a kerékhez tenni. Nos, nekem nem az volt ott, így egy teljesen alászedett kormánnyal, mondjuk járdára felálláskor pont olyan szögben áll a szerkezet, hogy egyértelmű ,hogy szétesik. Igen. Brávó.

Szétszedtem atomjaira a két féltengely-csillagot, jó alaposan kimostam őket benzinben. Hát, jött a kerék felőliből mindenféle csúnyaság. Szemmel láthatóan viszont nem volt ott szerencsére semmiféle bemaródás. Kimostam a gumiharangot is belülről, kiszedtem az összes mocskos gépzsírt. Majd összeraktam már helyes oldali gumikkal, feltöltöttem grafitos zsírral is. A gumiharang rögzítésére kábelkötegelőt használtam, ami sokaknál már bevált módszer. Remélem itt sem lesz velük gond.

Visszaszereltem az autóba. Ekkor tapasztalhattam, mellesleg szomorúan érintett a dolog, hogy valószínű a bal első kerékcsapágy nemsokára cserére szorul. Tele volt mindenféle kosszal szerencsétlen, de sajnos nem tisztíthattam ki, mert csak a szimering rincsolásával lehetett volna. Az meg épp nem volt kéznél új. Viszont, ha majd csere, akkor lehetőleg majd új csapágy is kerül bele.

Minden meghúztam megfelelő nyomatékkal, majd jöhetett a próbakör (a kocsi rendes kiásása után). A kocsi jól vizsgázott, a váltó felől is rendesen a helyén van a szerkezet végre. Remélem, most már nem lesz vele gond. Igazándiból jól esett egy kis meló már a kocsin :) .

Gondoltam, hogy átteszem a pirosról a téli gumikat a szürkére. Már majdnem leszedtem őket, amikor látom, hogy a két elsőn alig van minta belül. Mondom, ennél még a most fennlévő négy évszakos is jobb, ezt nem merem megkockáztatni. Így végül maradt minden a régiben. Két kereket meg nem akartam cserélni, mert 13-asok, a szürkén meg 12-esek vannak, és ahogy elnéztem, nem éppen váltóméret...

Jah, mentem a pirossal is, természetesen. Érdekesség, hogy nem takarítottam semmit előle. A cirka 40 centis hó nem volt neki akadály, úgy állt ki onnan, mint ahogy a könyvben meg van írva. Azt viszont tapasztalhattam, hogy a hó alatt nem csak aszfalt, hanem jég is lehet, illetve azt, hogy a 4x4-es sem feltétlen tapad a jeges, mellesleg 20%-os lejtős úton. És ilyenkor nem poén a keresztben csúszás sem... Nembaj, most már ezt is tudom.

Letakarítottam a többi autó tetejéről is a havat, nehogy behorpadjon, vagy bármi gonja legyen.

Röviden ennyi.

2008.12.06. Szombat

Sikerült a végére járni a hihetetlen idegesítő, és furcsa zajnak, ami a bal első keréktől jött.

Gyanítottam már régóta, hogy a féltengely körül lesz valami... aki nem emlékezne, a jelenség az volt, hogy lassításkor, kinyomott kuplungnál, vagy üresben gurulásnál, szóval mindig, amikor nem gyorsítottunk, vagy éppen álltunk egy helyben, érdekes, nyikorgó-zörgő hang jött a keréktől. A kocsit felemelve, megforgatva nem volt ez a hang jelen, illetve amúgyis csak néhanapján jött elő, tehát alaposabb nekifutást igényelt a dolog. Mivel utóbbi pár napban már erősen szólt a zaj, alaposabban nekimentem a dolognak. Kerék le, féltengely félig kiszedve... Ekkor látom, hogy a külső gumiharang szélesebbik bilincse nem tart semmit, ott lifeg... A másik meg érdekesen össze volt csúszva (a bordák egymásba szorulva...) No, meglett, a nyikorgó hangot ez adta... Szépen letakarítottam, telinyomtam zsírral, és az a hülye szar fém bilincs helyett a többieknek is bevált kábelkötegelőt tettem fel. Mindjárt nem jelentkezik a hang szerencsére. Remélem a féltengely-csillag nem kopott még szarrá... :\( Mindenesetre a bontóból megveszem azt a féltengelyt, mert 5 ezret megér.

És még mindig nem értem, hogy miért nem csúszik be tökig a váltóba a féltengely. Vagyis becsúszik, de két kör után kijön másfél centit. Mintha egyszerűen rövidebb volna a féltengely. Nem tudom elképzelni se, mi okozhatja ezt. A lengőkar nem lóg, sőt, nem is tudna ennyit lógni, mert akkor terpesztene, mint az állat...

Továbbá a garázsajtót sikerült alul leszigetelni egy-egy gumi-lappal, ezáltal teljs egészében hőszigetelt lett a garázs. Ez annyira tökéletes lett, hogy az ajtót rohadtnehéz kinyitni a depressziós hatás miatt, továbbá becsukáskor is préselni kell, és érezni, hogy a levegő a réseken hogyan áramlik ki :D (ráadásul a lakás felőli ajtót, ha nincs rendesen becsukva, a kapu bezárásakor képes kinyitni :D )

Úgyhogy mostmár normálisan befűthető lett, továbbá adtunk még egy kis esélyt a szénmonoxidmérgezésnek is :D

Hegesztő ismét nálam, úgyhogy a szabadidőm hasznos eltöltése ezután újra a pószkifiát lakatolgatása lesz.

2008.11.05. Szerda

204 301 km

A szép időre, és a szabadnapra tekintettel nekiugrottam az olajcserének. Minden a lehető legsimábban ment, szépen kifolyt az összes, belement az új, és természetesen olajszűrő csere is megtörtént. Olaj a megszokott Valvoline került bele. Bekerült az új légszűrő is.

És akkor egy kis morgás (lesz több is). Égetővé vált egy szíjtárcsa felőli főtengely-szimering csere, illetve egy olajteknő-tömítés csere is, mert hihetetlenül olajos az egész hóbelebanc. Nem beszélve a légszűrőházban lévő trutyira lehet, 19 év alatt egyszer se takarították ki, ezért tűt soknak, de akkoris...
Nomeg persze esedékes a szelephézag állítás is. Egy lépéssel közelebb vagyok hozzá, mert sikerült egy mikrométer-műszert szerezni. Ingyen, örökbe. Mitutoyo. Ójeee :D

A másik morgás, hogy néha valami hihetetlen mód csörömpöl-zörög-recseg a bal első keréknél. Féltengely-gyanús a dolog sajnos. Mese nincs, szét kell szednem. De lehet beugrok a bontóba, és elhozom azt a féltengelyt. Szemrevételezve jó állapotú.
Ezt illene még a héten nyélbe ütni, mert nem szeretném, ha megadná magát a dolog...

Időközben bekerült a műszercsoport is. Szépen összetettem, nagyon jól működik. A djsms féle elektronikus gyújtás nagyon jól jött, mert a fordulatszámmérőt négyszögjellel kell hajtani, és ez a szerkezet pont ilyet ad ki magából. Nagyszerű :) .

Négy darab kerékcsavart odaadtam a főnökömnek, mondván, nekem van itthon kerékőröm úgyis, csak nem akartam feltenni -lemezfelniket mindek óvni, ráaádsul nem is peres gumik vannak rajta... Neki meg kellett a WRX-re (azért látszik a rokonság, ha másban nem, a kerékcsavarban, és az emblémában mindenképp :D ). Végül nem találtam itthon a csavarokat. A bontóban viszont kaptam ingyen négyet. Dejó. Sokkal előrébb lettem :)

Egy takarítást is kapott a kocsi belülről. A következő szépidős szabadidőmben le is mosom... Ideje volna...

Jah, és a harmadik morgás, mert kell a is.. Mielőtt megkérdeznétek, miért nincs fotó: elromlott a fényképeőgépem... Igen, az a Canon, amiből van kábé ezer az országban... :S Egyetlenegy zoom-motorra van szükség... Valahogy érzem, hogy mire megy el az első fizetésem, az új munkahelyen... :\(

Polski ügyben előrelépés: a héten visszakerül hozzám a hegesztő, és ezt a részét egyszer és mindenkorra már végleg letudom a kocsinak. Remélem.

Garázs ügy: Szereztem egy Siesta gáztűzhelyet, illetve a héten az ajtó hőszigetelése is megtörténik. Tehát jöhet felőlem a tél is. Mielőtt figylemeztetnétek, hogy a siesta fűtés nem jó garázsba, megnyugtatlak benneteket: nincs éghető anyag a közelben pillanatnyilag... :D

Röviden ezek történtek mostanában...