Címke: hűtés (3)

Tevékenységtérkép

Sikeres műszaki, ledesítés, fűtés, pótlevegőtolattyú

Rég blogoltam. 

Sikeres műszaki vizsgát tett a kocsi. Egyedül a bal hátsó lengéscsillapító tűnt foscsinak, de a gumi megfelelő értékre pumpálása orvosolta ezt a problémát is. Ezen kívül hibapont nélkül ment át. Pontosabban a kipurendszernek felírták, hogy korrodált, de mivel ezt két éve cseréltem, és azóta nem lett rozsdás (hiszen saját szememmel láttam), gondolom ezt csak azért írták fel, hogy ne legyen gyanús egy hibátlan 33 éves autó.

Bár az autót gyárinak szeretném, és egy OT minősítés is álom, saját lelki nyugalmam érdekében átépítettem a Szibali-féle ledeket a polski lámpatestből a Peuéba. Inkább legyek látható, ennyit megér a gyáriasítás oltárán. Ehhez az indexrelét is módosítani kellett, de ez már rutinművelet :)
Aztán két hónap után beszart a jobboldali féklámpa elektornikája, ofkorsz. Most ennek próbálok utánajárni.

Régóta zavart, mi több, idegesített az a jelenség, hogy az autó bemelegedése után sem csökkentette a hidegjárati fordulatszámot, mindaddig, amíg le nem állítottam és újra nem indítottam a kocsit. Ez nem annyira gazdaságos üzemeltetés, szóval elkezdtem utánajárni. Nekem meggyőződésem volt, hogy a motorvezérlő lesz a ludas, abban is a 33 éves elkók száradhattak ki. Gyorsan előtúrtam a volt főnökömtől kapott 205 Gutmann GTI motorvezérlőjét, belepróbáltam, hogy működik-e? Így amíg szerelem az eredetit, addig a kocsi is járóképes marad, ki tudja, mit rontok el. Mivel a Gutmann verzió tuningolt motoros volt, más veztengellyel, stb, ezért esélyes volt, hogy nem fog menni. Nos, megy vele. Igaz, kicsit erőtlennek érzem. Viszont ez ugyanúgy nem veszi el az alapjárati dúsítást melegen, és újraindítás se segít. Gyors tanakodás, kutakodás, aztán jött a tipp: SAD (pótlevegőtolattyú ;) hiba. Ez a motor hőmérsékletének emelésével elzár egy csövet, ami a fojtószelepet megkerülve ad plusz levegőt, ezáltal plusz tüzelőanyagot a motornak. Fogalmam sem volt, hol keressem, de logikai úton a megfelelő csöveket végigkeresve meglett. Eléggé fos helyen, nem lehet hozzáférni rendesen, az elosztó és a termosztát alatt van. Kitapogattam a csatit, mondom lehúzom, megtisztítom az érintkezőit, mást most úgysincs kedvem tenni. Nos, kiderült, hogy a csatlakozó bár rajta van a szerkezeten, vezeték nem jön belőle. Hoppá, megvan, hova tartozik a két kósza kábel a motortérben. A szakadásnyomok is erre következtetnek. No, visszaforrasztottam a helyére, próba, és tádáááám, működik szépen. Öröm és boldogság. Gyári motvez vissza.

Fűtés: még anno 5 évvel ezelőtt a kocsi előző gazdája írt erről egy blogbejegyzést, hogy az eredeti fokozatmentes szabályozó elektronikájában a kifejezetten peugeot fűtőventillátorokhoz készült, ha jól emlékszem Motorola darlington halála okozta a motor hibáját. Akkor két teljesítménytranyóból sikerült megépíteni pár passzív alkatrésszel azt, ami régen egy tokban volt. Igaz, akkor úgy lett írva, hogy tökéletesen működik, ez persze nem igaz. A fordulatszámszabályozó kb 15 centis pályán mozgó tolópotméter, ennek az utolsó 1 centijén történt a szabályzás a minimum és maximum fordulatszám között. Mondhatni, vagy ment mint állat, vagy éppen forgott. Most jutottam oda, hogy ez idegesítsen, szóval kiszereltem, és utánajártam. A végtranyót meghajtó TIP2955-ös tranzisztor lehet a ludas, túl nagy a bétája. BD442 vagy 140 kéne ide, kaptam a tanácsot egy 205-ös klubtárstól. De persze ilyenem nincs itthon, és december 25-én nem sok esélye lesz, hogy találok. Ami lett volna, az megintcsak nem tökéletes. Végül a tranyós doboz alján volt egy lekopott feliratos valami, a teszter szerint pont tökéletes. Átépítettem, hamarosan berakom a kocsiba, és kiderül :)  
 

Munka kapcsán (egy téligumikról készülő cikk miatt) eljutottam a Hungaroring vezetéstechnikai tréningre még novemberben. A teszt a vadiúj linklank kínai, és a márkás öreg téligumikra volt kiélezve. Nos, a 16 éves Barum, ami a profilmélység alapján legalább 50%-osnak számít, havas úton gyakorlatilag használhatatlan, úgy viselkedik, mint egy öreg nyári.



Kb azonnali csere kellene. Mivel erre nincs keret, az autót inkább nem veszem elő télen, tavaszra meg remélem sikerül beszerezni a vágyott Michelin CrossClimate gumikat. Amolyan vegyes gumikeverék, téli mintával, négyévszakosnak felel meg, bár ez a kifejezést a marketingesek nem szeretik. Az én felhasználásomhoz viszont pont ideális. A szett ára kb 100 ezer, meglátjuk, mi lesz ebből. Most gyűjtök :)

Barkács csoportban valaki meghirdetett ingyen elvihetőként egy öreg, de mai napig eléggé drága diagnosztikai műszert. Kvázi oszcilloszkóp, kifejezetten autókhoz. Bár hiányos, de kiindulásnak tökéletes. Miskolcon volt a cucc, srác valamiért nem akarta postázni, de azt ígérte, eljuttatja pestre. Mivel napokig ez nem jött össze, az eredeti poszt alatt meg rengeteg jelentkező volt, többek közt Miskolcról is, egyből hívtam Robit, hogy ha belefér, ugorjon már át érte, és tegye el nekem pár napig. Név, cím, méret, súly, telefonszám, mondta Robi, két nappal később már ott volt jóbarátjánál (aki az eladó mellett lakott pár házzal). Innen is hálás köszönet nekik a hatalmas segítségért. Pár héttel később már nálam, pontosabban apumnál volt a cucc, kb 200 Ft anyagköltségen sikerült megjavítani, gyors tesztet is végeztem. Bár pontatlan a mérés, mert csak az egyes hengerre tettem a szondát, nem a trafóról jövőre, de így is látható, hogy kb 25kV a feszültség a gyertyán :)  


Pár hónapja nekiugrottam a hűtőventiknek is. Két venti van a kocsiban ugye. Anno lecseréltem a hőgombát duplára, azaz kétfokozatúra. Logikusan úgyfestett, hogy egyik fokozat egyik venti reléje, másik fokozat a másik. Namost, normál üzemben a kettes venti sosem kapcsol be. Az évek alatt még be is tud emiatt állni. De a francia nem ennyire hülye, gyárilag nem is így köti. Az egyenként kb 100W-os ventillátor gyárilag úgy üzemel, hogy egyes fokozaton a relék sorba kötik a ventillátorokat, amiknek így 24V kellene a teljes fordulathoz. A 12V miatt így kb félsebességgel, lassan mennek. Ha valamiért mégis melegebb lenne a motorban a víz, a kettes fokozat a relék segítségével párhuzamosan köti a két ventit, így azok max fordulaton mennek. Sokkal halkabb, sokkal egyenletesebb felületet érnek a szellők. Tiszta boldogság, mondjuk ráment pár óra míg kilegóztam :)

Már csak az olajhőmérőt kéne visszakötni :) Nyerőszériában vagyok, hamarosan megejtem ezt is :D


Felkerült a kocsira egy extra matrica, erről szerintem nem kell plusz infót adnom :)  

Röviden ezek történtek.

A vízszivárgás megoldva

Első szervizen is túl vagyunk :)

Szóval egy ideje probléma volt, hogy fogy a víz a tágulási tartályból rendszeresen, anélkül, hogy nyoma lett volna akár a kipufogógázban, akár az olajtérben (szerencsére). 

Ezidáig. Még az AMTS előtt közvetlen lecseréltem a nyári gumikra a télieket, feltűnt egy folt a kocsi alatt. Nem olaj volt, hanem víz. Hűtővíz. Közelebbről megnézve a lengőkar is tiszta víz volt. De ezt nem pocsolyaként kell elképzelni, hanem amolyan nedves felületnek. Akkor megnéztem közelebbről a lengőkar feletti csöveket, és lám, meg is van a hiba. A poros cső pár részen nedves volt. Tele volt repedéssel.

Nosza, kauf-fer oldalára fel, egyből be is rendeltem az egyetlen csövet, amit a honlap szerint forgalmaznak - és amire éppen szükségem van. Kemény 1500 Ft-omba került, úgy, hogy vettem még pár jó minőségű bilincset is, biztos ami biztos.

A csere egyszerű volt, cső lelazít, víz leenged, cső leszed, új feltesz, rögzít, és tádám, kb kész is. Ja nem, fel kellett töltenem vízzel. Juli adott hozzá 5 liter vadiúj hűtőfolyadékot, ami -15 fokra volt keverve gyárilag, szóval kapott még 1 liter -38 fokosat, biztos ami biztos. Így lett meg a szükséges mennyiség. Motor beindít, járat, és kábé ennyi. A rendszer automatikusan kinyomja magából a levegőt. Szokás szerint a ventillátor beindulásáig vártam a járatással, majd próbakör, és ennyi. Egyszerű volt.

Molyoltam még a kábelekkel, mert a két ventillátor közül az egyik biztosítékja nem volt az igazi. De most már jó.

Ezek voltak röviden.

Még egy kis hűtés, meg a lökhárító

Hűtés téma: gyanús volt nekem, hogy nem kapcsol be a ventillátor. Úgy egyáltalán. És bár legutóbb sikerült kideríteni, hogy egy megdöglött biztosíték is közrejátszott ebben, még mindig nem hallottam járni a ventit magától.

Megtudtam, hogy a TU motorok jellegzetessége, hogy nagyon szeret levegős maradni a rendszer. Ha levegős marad, nem kapcsol a venti, mert a hőgomba csak gőzben van. Ez eléggé idiótán hangzik, mert maga a gomba a hűtő felső 3/4 részében van, ha odáig levegő volna, minimum 1 liter víz térfogatának megfelelő levegő kellene legyen a rendszerben.

Sebaj, egyik reggel, miután krúzoltam pár percet parkolóhelyet keresve a melóba menet, és mivel még volt legalább fél órám a munkakezdésig, elkezdtem nyitogatni a csapot. És ahogy kinyitottam, egyszercsak bekapcsol a venti. Igaz, levegő nem jött ki a csapon, lehet, csak véletlen egybeesés. Délután, miután hazaértem, nekiugrottam megint, leengedtem vagy 3 deci vizet a rendszerből a légtelenítőn keresztül, úgy, hogy a tágulási tartályt a Haynes könyv előírása szerint megemeltem a rendes helyétől. Nem vagyok benne biztos, hogy csak víz jött ki, nem volt egyértelmű (a légtelenítő csavar a csövön egy közönséges autó szelepsapka. Ha teljesen leveszem, nem tudom gyorsan visszatenni, ha nem veszem le teljesen, nem egyértelmű, hogy levegő is jön-e? :) ) A venti ismét kapcsolt magától, időben (saccra, mert ugye vízhőfok mérő az továbbra sincs).

Illetve elkezdtem a motorvezérlő hőmérséklet jeladóját méregetni, hogy később be tudjak építeni valami vízhőmérőt (3-4 ledes, 4 ütemű Trabié a terv).

Lökhárító: Piktor klubtárs jelezte, hogy kerített nekem egy jó állapotú, ám festésre szoruló lökhárítót, GTI szoknyával együtt 8 ezerért. Ez olyan jó ajánlat, hogy még aznap elmentem érte, nehogy meggondolja magát :) . Igaz, a szoknyában nem voltam biztos, hogy szeretném, de ha más nem, Juli kocsijára jó lesz tartaléknak. Illetve egy másik klubtársnak van egy bontott, ugyanilyen színű szoknyája, amit pénzért nem, de egy másik szoknyáért odaad. Így viszont megintcsak más a felállás. El is hoztam őket gyorsan, és még aznap este fel is szereltem, egyelőre csak a lököst, a gyári CJ szoknyával. Hát... a kocsi eleje nagyon csálé, a rendes csavarokkal nem is tudtam feltenni a lököst (ami mellesleg eléggé fontos momentum, mert a nem hozzávaló csavarokkal törnek el a felfogatási pontok :\( ).

Remélem kibírja ezt a pár napot, míg nem gyártok hozzávaló csavarokat.

Ma 205-ös nyári találkozó Kiskunhalason

Képek később :)