Címke: olajcsere (10)

Tevékenységtérkép

Kész a nagy mű


Óraállás: 259591 km

Tegnap szabadnapos voltam, és végre sikerült délelőtt kijutnom a garázsba, így gyakorlatilag egy teljes munkanapot el tudtam ott szöszölni. Megérte a koránkelés, mert végre friss voltam, és be tudtam fejezni a kocsit.

A bal oldali lengőkar csavarjainak lukra illesztésével volt némi probléma, de sikerült abszolválni. Kapott új(abb) csavarokat, anyákat. Illetve ide is bekerült a bontott tengelycsonk, mert a csapágya újnak tűnt, a régi teljesen ramatyhoz képest. Vicces, az évek alatt sosem cseréltem csapágyat, mindig komplett csonkállványt tettem be. A lustaság nagy úr, de lehet, egyszer vadiúj csapággyal többre megyek.

Kicsit játszani kellett a gömbfej beillesztésével, dé végülis teljesen jól tudtam haladni vele. Minden csavart meghúztam ahogy kell, feltettem a nyári kerekeket (ugyanis ezen felniknek lukas a közepe), majd letettem az autót a saját kerekére. Nagyon furcsa volt ezt látni, így 3 hónap után. Akkut betettem, kicsit játszottam a gyújtás-ráadással, hogy a benzint felnyomja az ac pumpa, és máris lehetett indítani. Viszonylaeg kevés fordulatra sikerült beindulnia. Utána kiálltam a garázsból, hagytam járni, hiszen olajcsere volt a következő művelet.

Szépen visszaálltam a garázsba, megint csináltam egy ajtókilincsből olajleeresztőcsavarhoz célszerszámot (valahogy mindig elvesznek ezek a következő olajcserére :D ), majd leengedtem az olajat. Szépen kicsöpögött, közben előtúrtam a 4 literes Total olaj flakont, amihez vettem még kettő 1L-es flakont (ugyanis 5,5 L kell a kocsiba). Gyanús volt a 4 literes, ezért belekukkantottam. Az aggodalmam beigazolódni látszik: valaki az évek alatt elhasználta az olajamat, és orvul visszatöltötte bele a fáradtat. Még szerencse, hogy Ákos pont akkor érkezett, kocsiba pattantunk, és elmentünk a közeli olajboltba venni egy újat. Olcsóbban sikerült szert tennem rá, mint kedvezménnyel egy nagyobb boltban. Érdekes. Eredetinek tűnik, mert a hologramos zárófólia megvolt rajta. Remélem nem valami fos trafóolajat vettem drágán, átdobozolva.

Visszaérve feltöltöttem a rendszert, és egyből nekiálltam a váltóolaj feltöltésének is. Ugye az az olaj már leeresztésre került a féltengelyek kihúzásával. Bár egy csöves tölcsért kellett eszkábálni a betöltéshez, de meglepő módon elég gyorsan sikerült megitatni vele a szintén Total márkájú hajtóműolajat. Miután minden rendben volt, és minden késznek tűnt, még egyszer leellenőriztem a csavarokat, meghúztam a kerékagy csavarjait nyomatékkulcsal (265 Nm, hála az égnek KG egy eléggé brutál fasza nyomatékkulcsal rendelkezik, amivel ez sima ügy volt. Ezúton is köszönöm! Az én nyomatékkulcsom ugyanis 200 Nm-es maximummal bír).

Majd ismét emelő került a kocsi alá, lekerültek a nyári kerekek, lebiztosítottam a kerékagy-csavarokat, majd felszórtam a csúnya téligumikat. Nem csak a felni csúnya, de az eléggé jó barázdákkal rendelkező gumik baromi öregek. Dot szám alapján 2001 év elejéről származnak. Itt az ideje cserélni. Az egyetlen mentségem, hogy nem tervezek télen sokat mászkálni a kocsival.

Még minimális villanyászkodás hátravan, de mivel az nem vizsgatétel, így ráér később is. Az autó gyakorlatilag műszaki alkalmas lett. Képet nem csináltam sokat, előre is sorry.
 

Olajcsere, csapágycsere, fűtéstuning

164282 km a kocsiban.

Megejtettem egy olajcserét. Igen, több, mint 10 ezer kilométer került az autóbaa legutóbbi olajcsere óta. Hogy mégis miért nem cseréltem olajat korábban, az egyszerű: a motor olyan szinten zabálja, és egyben szórja is magából az olajat, hogy gyakorlatilag két olajcserényi kenőanyag került a motorba ezen idő alatt. A tervezett leállítás előtt fog elkerülni főtengelyszimering és szelepszárszimering cserére az autó, viszont addig sem akartam pancsolt olajjal járni. 

Így vettem olaj- és légszűrőt, illetve teszkós Total olajat, majd megejtettem a cserét.

A bal első kerékagy-csapágy meghalt teljesen. No, ezt már tavasszal is konstatáltam, de valahogy nem volt energiám hozzá. A kispolskival ellentétben itt nem olyan egyszerű a művelet: prés és egyéb célszerszám kell hozzá. Mondjuk én sem a klasszikus megoldást választottam, hanem átmentem egy klubtárshoz, és 3 ezer forintért vettem egy bontott csonkállványt, csapágyastul, mindenestül. Kicsit még tartok tőle, hogy a gumi is szar, és emiatt ment tönkre a régi csapágy, így sajnáltam volna az újat beletenni. 3 ezret meg megér, hogy a tervezett leállásig kibírja még. Amúgy, aki követi a blogomat, emlékszik, hogy volt egy fék-halálom is, aminek köszönhetően a megszorult munkahenger annyira megfogta az egész szerkezetet, hogy izzott az egész mindenség :) .

Ha már olyan hamar sikerült mindenen túllenni, betettem a középső szellőzőrostélyt a helyére. Az alap (Junior, Convertible Junior) modelleknek középen nem volt légbefúvó gyárilag. Beszerelése egyszerű, mielőtt bepattintanánk a rostélyt, ki kell vágni a lukat mögötte a boxon. Eléggé hamar megvoltam ezzel is. Remélem, most már érezhetően jobb lesz a fűtés lehúzott tetőnél. Felhúzottnál nincs gond :)

Amúgy a kocsi szépen teszi a dolgát, napi használatban van, fogyasztással meg vagyok elégedve.

Egész hétvégés gigaszopás és happy end

151 ezer km-nél olaj és fagyálló-csere.

Legutoljára ott hagytam abba, ha jól emlékszem, hogy a kocsi eleresztette a vasszert.

Az elkövetkező napokban bevásároltam: vettem hűtőfolyadékot, hátsó csövet bontóból, motorolajat, lég és olajszűrőt, metálkék festékszórót a profizmus jegyében.

Majd pénteken (vagy szombaton?) neki is álltunk szétbontani a kocsi elejét. Terveim szerint a hűtőrendszer, olajcsere, és a küszöbön, motortérben található rozsdás felületek kijavítása volt, egy sárvédő csiszolás-alapozás-és színben jobban paszolóra fújkálás volt.

Lényegében ezt mind sikerült összehozni, annyi különbséggel, hogy kicsit nehezebb volt. A kocsi eleje - finoman foglamazva -  bal oldalt rommá volt rohadva. No, nem vészes, a futómű még állt a helyén, de voltak olyan részek, ahol ha nem lett volna varrat tömítő, akkor szembetűnőbb lett volna a luk. A hétvége folyamán nem egyszer merült fel bennem az autó alkatrészként történő értékesítése... Szerencsére Juli mellettem volt, és végig tartotta bennem a lelket.

Ennek örömére kapásból kiflexelgettem a felesleges részeket, letakarítottam, majd a régi vaslemezt előszedve már hajlítottam is alakra a lemezeket, izzítottam a hegesztőt. Azt vettem észre, hogy este van, és már a tömítőzéssel is megvagyok. A rozsdás részek szerencsére csak felületiek voltak, amit lehet, letakarítottam, kapott vastagon korantot, varrattömítőt, kutyafülét, szóval vasárnapra kábé össze is állt a kép.
Vasárnap aztán volt Juli által előkészített sárvédő színrefújás, meg kocsi elején festegetés, alvázvédés, hűtőrendszer hebrákolás. Bár az autó még mindig nem lett menetkész, de már megvolt a lista, hogy miket kell beszerezni.

Ennek egy részét (lámpát tartó műanyag biszbasz, és hasonlók) még aznap össze is jöttek egy klubtárstól (továbbá meglett a hiányzó pininfarina felirat is jobb olalra), satöbbi.

Alvázvédőztem a doblemezeket, hátulját, már csak a kocsi aljának a középső része hiányzik. Itt kivánom megjegyezni, hogy az időben most eléggé ugrálunk össze-vissza.

Olajcsere a szokásos olajleeresztő-csavaros szívástól eltekintve sikeres volt (olajleeresztő olyan, hogy a közepes krova fej pont belemenne, mint a polskinál, de mégse. Azóta megtudtam, hogy egy mezei ajtókilincs hozzá a célszerszám), hűtőrendszer is lelégtelenedett időközben, szóval jó lett talán a dolog.

Egyedül a váltótartó ferdesége, és emiatt az akku oldalra billent állapotát nem sikerült orvosolni.

Visszakerültek a lökös tartóvasak, melyeket Juli szépen lealapozott-festett, bekerült jobb oldalra az index és a lámpa.

Kocsi hátuljára felkerült a toaltó és ködlámpa, a hátsó ajtóra némi igazítás után a gti fényvisszaverő-prizma (egyszerűbb volt egy szakadt állapotúval eltakarni a horpadást).

Mai nap apuval helyrepofoztuk a hűtőventi motorját, betettem a hiányzó sallangokat baloldalra a lámpához. A bontózött, fasza lökösről kiderült, hogy gti-é (persze, amikor kifejezetten olyan kellett volna, akkor nincs, most meg nem tudok vele mit kezdeni... meg kell próbálnom elcserélni).

Autó ma már járóképes volt. Pótkeréknek a gyári, szarrárohadt selejt helyett bekerült az egyik téli (mankókerékre lecserélés folyamatban), hátsó szélvédő pótlása átlátszó linóleummal folyamatban van (itt is köszönet Julinak).

Már csak lökös kell, a maradék alvázvédés, és vizsgaképes. Jah, meg a gépháztető reteszelőjét kéne ápdételni, hogy kipattanjon, ha felnyitom (hiányzik a rugós bizbasz róla), és egy fényszóróállítás :)

Röviden ezek az események. Hétvégén utáltam a kocsit, most megint imádom :)

A hiányzó dokument úton van Németországból, mire ideér, a kocsi is vizsgaképes lesz teljesen.

Összességében a kocsi fasza. Bár az elejében látszik, hogy a karambol utáni állapotok megártottak neki, szívem szerint cserélném, és cserélem is majd úgy ahogy van az egész elejét. Ennek tükrében lett a "lakatolás" minősége olyan, amilyen.

Zár, biztosítás, meg víz

A minap nekiugrottam, és átalakítottam a kocsi kulcsához egy zárat, amit Abadi Attila adott. Ugyanis a kocsi jobb ajtajában nem működött rendesen (nem lehetett bedugni, elfordítani meg pláne nem).

Szóval, melóhelyen ezt a problémát sikerült orvosolni, már csak be kell szerelni az ajtóba. Ezzel megvárom a jó időt, mert a kárpitot mindkét oldalt le kellene bontani: az ablakok szorulnak. A balos ráadásul ferdén is megy a sínben. Vagyis nem a sínben, mert ugye keret nélküli az ajtó... Érdekes móka lesz.

Kerestem gyorsan egy kulcstartót is, mert amit kaptunk hozzá, még Forchheimben lekerült róla (ha valakit nagyon érdekel, ugyanitt fasz alakú, gombnyomásra kúrás hangját lejátszó kulcstartó eladó ;) . Jobbat perpillanat nem találtam, mint a piros Subaru egykori, kis 911-es forma kulcstartóját. Ha találok jobbat -mundjuk egy oroszlánt-, akkor lecserélem.

Biztosítás témája: még tegnap bementem személyesen a német utcába. Még májusban e-mailben érdeklődtem, hogy mi a módja a kocsira a kötelező kötésnek, ha még nincsenek magyar papírjai (mert ahhoz, hogy legyen, még biztosítás is kell). Nos, minden gond nélkül sikerült megkötni, alig 20 perc alatt már a kötvény-előzetese a kezemben volt (amivel lehet menni az nkh-hoz a honosítási ügyben).
Kicsit bajban voltam, mert a német papírok közt nem találtam sem motorszámot, sem pedig tömeg-össztömeget, szóval kellett egy kis telefonos segítség, az utóbbihoz. Előbbihez meg bekerült a motorkód. 10.800,- lesz az egész évre, persze, baleseti adó nélkül.

Víz témája: ma autókáztam kicsit a faluban, hátha előjön valami hiba. Félreálltam a házunk előtt, beindított motorral, és közben beszélgettem a szomszéddal. Gondoltam, megvárom, míg beindul a ventillátor. Mivel a kocsin nincs vízhőmérő, csupán egy piros lámpa világít, ha már szopás van, fogalmam sincs, milyen meleg víznél kezdett el csöpögni alul valami lé. Felnyitottam a géptetőt, láttam, hogy szürcsög a hűtőnél, ahol egy biztonsági kupak van (illetve egy olyan nyílás is egyben, aminek segítségével gyorsan fel lehet tölteni a rendszer ezen részét).  Mivel féltem, hogy mindjárt ledobja, gyorsan visszacsuktam a tetőt, és leállítottam a motort. Közben kicsit begyorsult a folyás, ami pár perc után egyre lassabbodott. Ekkor fel mertem már nyitni a tetőt: láttam, hogy a csőnél ereszt. Mondom, idén már egy csőszakadás is sok volt, szintén 205-ösnél... :)

Szerencsére a probléma nem ekkora. Bár mindenesetre érdekes: a hűtő és termosztát közti cső egy laza awab bilincs és egy közepes méretű kábelkötegelővel volt rögzítve. Remek :) Akkor ezt csak le kell szedni, és normális csővel rögzíteni. Veszek majd normális fagyállót, és akkor lecserélem az egész hűtőfolyadékot.

Továbbá holnap tervezem meg beszerezni az olaj és légszűrőt, illetve olajat, mert illene már egy olajcserét is ejteni rajt.

Egy kis bonyodalom is, a végére: a kocsihoz eggyel kevesebb papírt kaptam, mely egy kicsit megnehezíti a honosítást. Szóval gyorsan elő kell kotorni az előző tulajtól, vagy a hivataltól ki kell kérni egy pecsétes másolatot.

A kocsi pedig elvileg jövő héten menne műszakira, addig meg elég sok dolog van vele. Kalandos lesz :)

2010.08.04. Szerda

Az elmúlt napokban nyaralunk a nagyszüleim nyaralójában. GTi-vel jöttünk, ennek elvégre értelmes méretű csomagtartója van, illetve az itteni utak nem olyan forgalmasak, emelkedőmentesek, tehát Julinak alkalmasak a gyakorlásra.

Legalább is így gondoltuk. Kocsimosás-takarítás után kragasztottuk a T betűt rendesen, a hátsó szélvédőre, jól látható helyre. Az első nagyobb kereszteződésnél (51-es főútra kanyarodáskor) a nagy izgalom miatt volt pár lefulladás, mire jobbról kielőzött egy szejátos állat, kurvaanyázva, az összes gyerek faszt mutatva a kocsiban... Kifordultunk az útra, mögöttünk egy csacsilada még kifordult, majd csikorgó nagy gázzal a felüljárón felfelé elkezdett előzni, úgy, hogy a szembejövők már dudáltak villogtak, és minden bizonnyal összefosták magukat. Kár, hogy nem volt baleset, tele volt ifjú színesfémgyűjtőkkel... Bár, kár lett volna a ladáért...

Mai nap megejtettük az olaj és légszűrő cserét. Fél literrel kevesebb olaj jött le, mint amennyi kellett volna, hogy legyen benne. Azaz 4 litert kellett ügyesen kiemelni alóla. Az olajszűrő leszedése kicsit szivatás volt, leginkább magamat szivattam meg, hogy nem hoztam magammal az olajszűrő leszedő célszerszámot.

Feltöltöttem a már jól megszokott Valvoline, 10w40-essel. Juli közben mellettem volt végig, figyelte, miben tud segíteni. Anno a Subarunál már megtanítottam neki a legfontosabb dolgokat, de még nem bíztam ezt rá :) . Nem mondtam semmi infót a műveletről. Mielőtt elkezdtem volna feltölteni olajjal, rákérdeztem, mire kell most figyelni? (gondoltam beugatós kérdés, az lett volna a válasz, hogy "fel kell tölteni olajjal").
Erre a válasz: "a leeresztő csavart nem szabad elfelejteni visszatenni!"
Bár a válasz tíz pontos, nem erre vártam, tehát jött a következő infó Julitól:
"az olajszűrőt fel kell kicsit tölteni, és a gumiját be kell kenni vékonyan olajjal!"
Na ekkor már teljesen meglepődtem, hogy ezekre emlékezett több, mint egy év után. Legközelebb tényleg Ő fogja csinálni a saját kocsiján.

A motormosás után voltak gondok a vízzel, amik a gyertya melletti lukakba kerültek, és kicsit rossz irányba vezették a szikrákat. Gázelemző hiányában pdig megint érzésre állítottam a co-n (mert szerintem még mindig nem teljesen tiszta a dolog). Továbbra sincs légmennyiségmérő-potméter feszültségértékek a beállításhoz :\( .
Tehát, ha valakinek van ilyenje, esetleg gázelemzője, legyen szíves szóljon :)

Az olajnyomással teljesen meg vagyok elégedve, most alapjáraton van olyan 4 bar körül, eddig fordulaton volt ilyen. Nagyon örülök neki, remélem nem fogja kinyomni máshol :) :) Fél liter megmaradt tartaléknak.
 
Kicsit állítottam a váltórudazatokon, ezáltal már nem olyan szarkeverőkanál-beütésű.

Készültek fotók is, bár a naplementés, és hdr képek elmaradtak, mert elfogyott az akkuja a gépnek. Ami készült, azt nemsokára fel is töltöm. Addig is legyetek jók :)

2009.11.29. Vasárnap

224 000 km az órában, és ma olajat és olajszűrőt cseréltünk Julival. Kábé ennyi történt. Legközelebb már Ő csinálja :)

Ha minden igaz, a héten meglesz az új vízpumpa és azzal megoldódik a hűtővíz probléma végre.

Ez a bejegyzés leginkább azért kellett, hogy legközelebb tudjam, mikor volt legutoljára olajcsere :) . Képes bejegyzés most nincs.

2009.04.22. Szerda

213 900 km

Megtörtént az olajcsere, gondolom nem kell mondani, hogy a megszokott, és jól bevált Valvoline olaj került a masinába. Továbbá légszűrő, és gyertya csere is történt. Utóbbi nem volt a legjobb, mert a boltban hamis NGK-t adtak, ami itthon derült ki (egyiknek le volt törve a testelektródája). Visszavittem, és mivel láttam, hogy az összes készletük hamis, Bosch-t választottam. Természetesen a megfelelő értékűt. Továbbá bontóztam egy gyertyakábel-köteget is. Az új irreálisan drága volna, utángyártott nem kell, a bontós meg csodaszép állapotó (ellenben a régi szakadt, elégett szarral).

A motor viszont eléggé olajos, a szimmeringek megadták magukat a főtengelynél, úgy néz ki, tehát a közeljövőben elkell majd egy motorfelujítás. Ráadásul olaj is jön már a kartergázzal, bár nem vészes, de nekem aggasztó. Azt hiszem, itt az ideje egy nagyfelujításnak. A bontóban megérdeklődtem a 9 szelepes hengerfejet, vezérműtengelyt, a kettő együtt volna 20 ezer. Azt hiszem, amint lesz lehetőség, beruházok rá, aztán a nagyfelujítással kicsit erősítünk a kocsin.

A gyujtás-elosztón található vákumdobnak megleltem a másik végét, milyen meglepő, a szívósoron. Le volt dugózva. Összekötöttem egy megfelelő csővel. Első tapasztalat, hogy szivatóval a motor kiugrik a helyéről, a másik, hogy emelkedőn is állatul megy. Mi meg így járunk már 10 éve vele kábé. Hát szép.

A bal első kerékcsapágy cserét viszont már tényleg nem lehet halogatni. Be kell ruházni egy újra, csak sajna az olajcsere most kicsit megfogta a zsebpénzt.

Jah, ki ne felejtsem, vettünk új termosztátot is, de még nem sikerült kicserélni. (nem volt hozzá lelkierőm). Mivel a motor a jó időre való tekintettel már bemelegszik üzemi hőmérsékletre karton nélkül is, a felforralás ellen meg aktív hőmérő nézés + ventillátor kapcsolgatással védekezem, egyelőre nincs nagy vész. De egyszer anyu megint elkezdi használni a saját kocsiját, akkor meg nincs mese.

Jah, a hűtőventi gombáját is ki kéne cserélni. A fene egye meg, sok lett a meló a kocsival :D

És már majdnem kihagytam, hogy kis híján leégett a gép, mikor a rádió tápkábele kidörzsölődött egy, a műszerfalat tartó elemnél, ami mellesleg éppenséggel pont testpont. Érdekes, hogy a biztosíték nem olvadt ki, helyette a lengő-biztosíték háza szépen megolvadt. Kicseréltem a vezetéket egy vastagabbra, és a lengő biztosítékot jóval előrébb iktattam be. Így hasonló esetben nem utána, hanem előtte van a kritikus pontnak. Mellesleg máshol is vezettem el a vezetéket. Remélem nem lesz ebből gond a későbbiekben.

Röviden ennyi történt. Ha olyan lesz a kedvem, akkor blogolok majd a Fordról is. Sikerült megoldani a turbó problémáját.

Jah, meg a piros Justyról is volna blogolnivaló. Csak várom, hogy eme poszt után szülessen még három négy, és akkor nem ápdétben kell elhelyeznem > ;)


2008.12.30. Kedd

148 941 km

"Mint aki halkan belelépett..."

Próbálok idézni valami idevágó, frappáns művet. Most éppen Karinthy-t dobta ki. Hogy is fogalmazzak... Tisztára, mintha amatőr lennék. Ha ezidáig nem cseréltem több száz autón olajat, tüzelőanyagszűrőt, akkor egyen se. De ez a kocsi mindig meg tud szivatni.

Mindenek előtt izzító-gyertya mérés volt, ugyanis az autó eléggé nehézkesen indul mostanában. Lakatfogóval szépen sikerült egyenként kimérnem, hogy a négy gyertya közül kettő 21 A-t, míg kettő 10-14 A-t vesz csak fel. Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy két gyertya 252 W-ot eszik (papíron 250 W teljesítmény van leírva), a másik kettő viszont csak 155 W-ot. Hát, ennek fele se tréfa. Kettes, és hármas henger gyertyája volt a ludas, ki is szedtem őket sebtiben. Kiszerelve rákötöttem az akkura, hát, 5 másodperc alatt a hegye éppenhogycsak elkezdett izzani. Ez nem jó, ugyanis 5 másodperc alatt 12V-os feszültségnél a felénél lévő jelölésig kell átizzania. Be is szereltem a két újat. Az autó viszont most se indult sajna szépen. Ej-ej, ebből tényleg porlasztócsúcs-vizsgálat lesz :\( . De nem most.

Olajcsere következett. Azt hittem egyszerűen fog menni. Hát nem éppen. Mint egy amatőr, a bemelegített motor alatt feküdve szépen sikerült beleejtenem a leengedett olajba a leeresztőcsavart. Ellenben most nem olajoztam össze a kezem (kesztyű rulz). Szépen lejött az olajszűrő is, ezzel nem volt gond.

Az új olaj (Valvoline 10W40, kifejezetten turbódízel autókhoz való) feltöltése már macerásabb volt. Eléggé bénán van kialakítva a kanna nyaka, folyt mindenfelé, pedig tölcsérrel csináltam. Sajnos mai nap nem az enyém volt...
Betöltöttem a szükséges 4 liter olajat, a maradék 1 litert kitöltöttem egy kisebb, 1 literes motorolaj flakonba. Ha netán szükség volna utántöltésre, itt az alkalom.

Ok az aggodalomra, hogy a hűtőfolyadék a minimum szint alatt volt. Sajnos nem figyeltük rendesen. Remélhetőleg probléma egyelőre nem adódik belőle. Feltöltöttem ioncserélt vízzel, de csak a minimumig, hogy mihelyst lesz fagyálló folyadék, az kerüljön mellé.

Az ablakmosó folyadék is belekerült a tartályba, bár még majd szükség lesz a spricnik kitakarítására, mert eléggé hülyén spriccelnek. Meg le kéne cserélni sürgősen ezeket az ablaktörlőket, amiket apáűm vett 200 ft / pár áron. Az egyik már szépen végig is karistolta a szélvédőt, természetesen jó mélyen. Ilyenkor tök jó, hogy az első szélvédő is fűtőszálas, háromszor drágább, mint egy normál. Ráadásul ragasztott, tehát a bontó kizárva. Óje.

A 4-es henger porlasztója mellett szivárog a gázolaj. Nem intenzíven, de azért eléggé látható. Mindenképp meg kell vizsgáltatni. Tökjó, hogy 1-én megyünk Németországba :S.

Tüzelőanyag-szűrő csere. Imádom. Mint a Warszava... Nincs olyan alternatíva a szűrő leszerelésére, hogy a benne levő két deci tüzelőanyag ne folyjon szanaszét a motortérben. Imádom, de komolyan. Nagy nehezen összetettem, felpumpáltam, de még így is sokat kellett köszörülni, mire az adagoló is megtelt a lével. De beindult, szépen jár, vízhőmérséklet normális, olajnyomás van.

Jah, ki ne felejtsem, légszűrő-csere is volt természetesen. Úgy néz ki, ez a kisszervíz is jól zárult a sok negatívumtól eltérően.

A művelet végén azért kapott egy paraszt-motormosást (a gázolaj szépen lehozta a koszt a cuccokról, finom meleg lúgos vízzel átmostam az egészet).

Röviden ennyi. Különben az autóval minden rendben, leszámítva, hogy nem mennek a ködlámpák elöl. Majd holnap. Ma már átfagytam eléggé, ráadásul itthon nem megy a lakásban a fűtés. Tökjó.


Mindenkinek szép napot!

2008.11.05. Szerda

204 301 km

A szép időre, és a szabadnapra tekintettel nekiugrottam az olajcserének. Minden a lehető legsimábban ment, szépen kifolyt az összes, belement az új, és természetesen olajszűrő csere is megtörtént. Olaj a megszokott Valvoline került bele. Bekerült az új légszűrő is.

És akkor egy kis morgás (lesz több is). Égetővé vált egy szíjtárcsa felőli főtengely-szimering csere, illetve egy olajteknő-tömítés csere is, mert hihetetlenül olajos az egész hóbelebanc. Nem beszélve a légszűrőházban lévő trutyira lehet, 19 év alatt egyszer se takarították ki, ezért tűt soknak, de akkoris...
Nomeg persze esedékes a szelephézag állítás is. Egy lépéssel közelebb vagyok hozzá, mert sikerült egy mikrométer-műszert szerezni. Ingyen, örökbe. Mitutoyo. Ójeee :D

A másik morgás, hogy néha valami hihetetlen mód csörömpöl-zörög-recseg a bal első keréknél. Féltengely-gyanús a dolog sajnos. Mese nincs, szét kell szednem. De lehet beugrok a bontóba, és elhozom azt a féltengelyt. Szemrevételezve jó állapotú.
Ezt illene még a héten nyélbe ütni, mert nem szeretném, ha megadná magát a dolog...

Időközben bekerült a műszercsoport is. Szépen összetettem, nagyon jól működik. A djsms féle elektronikus gyújtás nagyon jól jött, mert a fordulatszámmérőt négyszögjellel kell hajtani, és ez a szerkezet pont ilyet ad ki magából. Nagyszerű :) .

Négy darab kerékcsavart odaadtam a főnökömnek, mondván, nekem van itthon kerékőröm úgyis, csak nem akartam feltenni -lemezfelniket mindek óvni, ráaádsul nem is peres gumik vannak rajta... Neki meg kellett a WRX-re (azért látszik a rokonság, ha másban nem, a kerékcsavarban, és az emblémában mindenképp :D ). Végül nem találtam itthon a csavarokat. A bontóban viszont kaptam ingyen négyet. Dejó. Sokkal előrébb lettem :)

Egy takarítást is kapott a kocsi belülről. A következő szépidős szabadidőmben le is mosom... Ideje volna...

Jah, és a harmadik morgás, mert kell a is.. Mielőtt megkérdeznétek, miért nincs fotó: elromlott a fényképeőgépem... Igen, az a Canon, amiből van kábé ezer az országban... :S Egyetlenegy zoom-motorra van szükség... Valahogy érzem, hogy mire megy el az első fizetésem, az új munkahelyen... :\(

Polski ügyben előrelépés: a héten visszakerül hozzám a hegesztő, és ezt a részét egyszer és mindenkorra már végleg letudom a kocsinak. Remélem.

Garázs ügy: Szereztem egy Siesta gáztűzhelyet, illetve a héten az ajtó hőszigetelése is megtörténik. Tehát jöhet felőlem a tél is. Mielőtt figylemeztetnétek, hogy a siesta fűtés nem jó garázsba, megnyugtatlak benneteket: nincs éghető anyag a közelben pillanatnyilag... :D

Röviden ezek történtek mostanában...

2008.03.18. Kedd

136 ezer kilométer a gépben, és semelyikünk nem tudja, mikor volt olajcsere... Úgyhogy ma megejtettem az olaj, olajszűrő, és légszűrő cseréjét. A légszűrőből ítélve kábé 10-15 ezer kilométerrel ezelőtt volt cserélve.

Motorolajként a MOL Dynamic turbódízel autókhoz javasolt olaj került bele, API CF teljesítményszint, és SEA 15w40-es viszkozitás.

ollé. :)