Címke: víz (5)

Tevékenységtérkép

A vízszivárgás megoldva

Első szervizen is túl vagyunk :)

Szóval egy ideje probléma volt, hogy fogy a víz a tágulási tartályból rendszeresen, anélkül, hogy nyoma lett volna akár a kipufogógázban, akár az olajtérben (szerencsére). 

Ezidáig. Még az AMTS előtt közvetlen lecseréltem a nyári gumikra a télieket, feltűnt egy folt a kocsi alatt. Nem olaj volt, hanem víz. Hűtővíz. Közelebbről megnézve a lengőkar is tiszta víz volt. De ezt nem pocsolyaként kell elképzelni, hanem amolyan nedves felületnek. Akkor megnéztem közelebbről a lengőkar feletti csöveket, és lám, meg is van a hiba. A poros cső pár részen nedves volt. Tele volt repedéssel.

Nosza, kauf-fer oldalára fel, egyből be is rendeltem az egyetlen csövet, amit a honlap szerint forgalmaznak - és amire éppen szükségem van. Kemény 1500 Ft-omba került, úgy, hogy vettem még pár jó minőségű bilincset is, biztos ami biztos.

A csere egyszerű volt, cső lelazít, víz leenged, cső leszed, új feltesz, rögzít, és tádám, kb kész is. Ja nem, fel kellett töltenem vízzel. Juli adott hozzá 5 liter vadiúj hűtőfolyadékot, ami -15 fokra volt keverve gyárilag, szóval kapott még 1 liter -38 fokosat, biztos ami biztos. Így lett meg a szükséges mennyiség. Motor beindít, járat, és kábé ennyi. A rendszer automatikusan kinyomja magából a levegőt. Szokás szerint a ventillátor beindulásáig vártam a járatással, majd próbakör, és ennyi. Egyszerű volt.

Molyoltam még a kábelekkel, mert a két ventillátor közül az egyik biztosítékja nem volt az igazi. De most már jó.

Ezek voltak röviden.

Vezérléscsere tragikus hirtelenséggel 158 000 km-nél

Egyre jobban kezdett eldurvulni a hideg motoros csörgés-süvítés a kocsiban. Mivel az autó napi munkábajárós jármű, ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjon ott sehol.

Hétfőn kíváncsiságból leakasztottam a generátorszíjat, mondván, nehogy beszerezzek egy generátort hiába, akár csak tartalékba a jelenelegi felújításának idejére. Nos, ezt jól tettem. A leakasztott szíjjal is jelentkezett a probléma. Eléggé ijesztő volt:



Ennek az 50%-a sem rossz minőségű bútoralapanyag, a zaj a vezérléstől jön. Ha ez nekem beáll egyszercsak, nagyon ráfaragok. Így -Juli anyagi segítségével- másnap reggel a Bárdinál sikeresen vettem egy vezérlésszettet: szíj, feszítőgörgő, vízpumpa, és egy főtengely-szimering. Mivel volt némi olajfolt a motor oldalán.

Volt fejtörés, hogy akkor mikor, és hol csináljam meg - a szerelő most kiesett a képből, hipercsóróság miatt - így bízva abban, hogy valamire még emlékszem a tanulmányaimból, este hazaérve otthon nekiálltam. Egy gyors hibakód kiolvasással kezdtem - mert újabban egyre gyakrabban pislákolt ez a csodálatos lámapa. 52-es hibakód - lambda vezérlés. Remek, ez egy másik hiba. No, maradjunk az eredeti tervnél :)
A könyv nyitva volt, így szerencsére viszonylag gyorsan lennvolt a burkolat, előírásszerűen kiékeltem a vezérműkereket és a lendkereket (legalábbis ennek a tudatában) akasztottam le a szíjat. Azért volt bennem némi para, és biztos ami biztos, összejelöltem a két kereket. Szíj lekerült:  fényes felületű, Pirelli feliratos, rajta "TU Moteur"... azta... lehet, ez még gyári volt?

Feszítő is lekerült (SKF France), majd jött a meglepetés (mondjuk nem volt akkora meglepi):



Hezitáltam a vízpumpával, mivel az eladó szerint egy másik típust is hozott a katalógus, ami nagyon hasonló volt ehhez, de mégis más cikkszámon ment. Szemre egyforma volt, így a fagyállót leeresztettem a kocsiból, és szépen kivettem a pumpát. Nem tűnt nagyon elhasználtnak, de azért kell bele az új. Hopp, helyére vissza, csavarok vissza.... miatosz? Nem megy bele az egyik csavar! Pár századmilliméter híján nem lehetett behajtani a csavart! Itt jött a fejtörés. Majd méregetés... Majd arra jutottam, lesz ami lesz, felbővítem a furatokat. Így már rögtön bement a helyére.

Főtengely-szimmering. Szíjtárcsa már lenn volt (ez egy hatalmas ötlet, Polski generátorhoz hasonlóan 3 csavar tartja az agyon, azt pedig egy csavar a tengelyen. Így nem kell szopni a szíjcserekor a főtengelycsavar kihajtásával). Viszont az agyat le kell szedni hozzá. Nos, lendkerék kiékelve - gondoltam, nekiugrottam a nagy krovával, majd... a főtengely elfordult!

Mi a tosz?! 

Nos, sikerült a lendkereket szarul kiékelnem. Esélyes, hogy 180°-al arrébb volt a reteszelésre szolgáló lyuk, tehát eleve rosszul álltam neki a műveletnek... Arohattéletbe!

Ekkor annyira befostam, hogy nem is próbáltam tovább. Mindent visszaállítottam a saját magam karcolta jelre, felszórtam a szíjat, érzésre húztam a feszítőn, körbeforgattam kétszer a főtengelyt. Minden jónak tűnt, feszességre még húztam kicsit, majd mindent fixre húztam. Még kétszer átforgattam, majd miután semmi sem akadt semmivel, bátorkodtam beindítani.

Beindult!

Majd gyorsan leállítottam, mert víz az nem volt benne.

Feltöltöttem, légtelenítettem, járattam, próbaköröztem: minden okénak tűnt.

Remélem, nem is fog széthullani azért, mert valamit elrontottam volna :) . Szimmering cserét majd megejtem máskor. Vagy azt majd megcsinálja a szerelő. Hamarosan utánajárok a lambda-problémának is, bár szerintem ez is csak egy amolyan csatlakozó-gond lesz.

Ahogy elpakoltam a szerszámokat, mennydörgéssel, villámlással leszakadt az ég.

Piszok mákom volt. 

Az online segítséget ezúton is köszönöm a 205 klubos kollégáknak!

Zár, biztosítás, meg víz

A minap nekiugrottam, és átalakítottam a kocsi kulcsához egy zárat, amit Abadi Attila adott. Ugyanis a kocsi jobb ajtajában nem működött rendesen (nem lehetett bedugni, elfordítani meg pláne nem).

Szóval, melóhelyen ezt a problémát sikerült orvosolni, már csak be kell szerelni az ajtóba. Ezzel megvárom a jó időt, mert a kárpitot mindkét oldalt le kellene bontani: az ablakok szorulnak. A balos ráadásul ferdén is megy a sínben. Vagyis nem a sínben, mert ugye keret nélküli az ajtó... Érdekes móka lesz.

Kerestem gyorsan egy kulcstartót is, mert amit kaptunk hozzá, még Forchheimben lekerült róla (ha valakit nagyon érdekel, ugyanitt fasz alakú, gombnyomásra kúrás hangját lejátszó kulcstartó eladó ;) . Jobbat perpillanat nem találtam, mint a piros Subaru egykori, kis 911-es forma kulcstartóját. Ha találok jobbat -mundjuk egy oroszlánt-, akkor lecserélem.

Biztosítás témája: még tegnap bementem személyesen a német utcába. Még májusban e-mailben érdeklődtem, hogy mi a módja a kocsira a kötelező kötésnek, ha még nincsenek magyar papírjai (mert ahhoz, hogy legyen, még biztosítás is kell). Nos, minden gond nélkül sikerült megkötni, alig 20 perc alatt már a kötvény-előzetese a kezemben volt (amivel lehet menni az nkh-hoz a honosítási ügyben).
Kicsit bajban voltam, mert a német papírok közt nem találtam sem motorszámot, sem pedig tömeg-össztömeget, szóval kellett egy kis telefonos segítség, az utóbbihoz. Előbbihez meg bekerült a motorkód. 10.800,- lesz az egész évre, persze, baleseti adó nélkül.

Víz témája: ma autókáztam kicsit a faluban, hátha előjön valami hiba. Félreálltam a házunk előtt, beindított motorral, és közben beszélgettem a szomszéddal. Gondoltam, megvárom, míg beindul a ventillátor. Mivel a kocsin nincs vízhőmérő, csupán egy piros lámpa világít, ha már szopás van, fogalmam sincs, milyen meleg víznél kezdett el csöpögni alul valami lé. Felnyitottam a géptetőt, láttam, hogy szürcsög a hűtőnél, ahol egy biztonsági kupak van (illetve egy olyan nyílás is egyben, aminek segítségével gyorsan fel lehet tölteni a rendszer ezen részét).  Mivel féltem, hogy mindjárt ledobja, gyorsan visszacsuktam a tetőt, és leállítottam a motort. Közben kicsit begyorsult a folyás, ami pár perc után egyre lassabbodott. Ekkor fel mertem már nyitni a tetőt: láttam, hogy a csőnél ereszt. Mondom, idén már egy csőszakadás is sok volt, szintén 205-ösnél... :)

Szerencsére a probléma nem ekkora. Bár mindenesetre érdekes: a hűtő és termosztát közti cső egy laza awab bilincs és egy közepes méretű kábelkötegelővel volt rögzítve. Remek :) Akkor ezt csak le kell szedni, és normális csővel rögzíteni. Veszek majd normális fagyállót, és akkor lecserélem az egész hűtőfolyadékot.

Továbbá holnap tervezem meg beszerezni az olaj és légszűrőt, illetve olajat, mert illene már egy olajcserét is ejteni rajt.

Egy kis bonyodalom is, a végére: a kocsihoz eggyel kevesebb papírt kaptam, mely egy kicsit megnehezíti a honosítást. Szóval gyorsan elő kell kotorni az előző tulajtól, vagy a hivataltól ki kell kérni egy pecsétes másolatot.

A kocsi pedig elvileg jövő héten menne műszakira, addig meg elég sok dolog van vele. Kalandos lesz :)

2010.08.04. Szerda

Az elmúlt napokban nyaralunk a nagyszüleim nyaralójában. GTi-vel jöttünk, ennek elvégre értelmes méretű csomagtartója van, illetve az itteni utak nem olyan forgalmasak, emelkedőmentesek, tehát Julinak alkalmasak a gyakorlásra.

Legalább is így gondoltuk. Kocsimosás-takarítás után kragasztottuk a T betűt rendesen, a hátsó szélvédőre, jól látható helyre. Az első nagyobb kereszteződésnél (51-es főútra kanyarodáskor) a nagy izgalom miatt volt pár lefulladás, mire jobbról kielőzött egy szejátos állat, kurvaanyázva, az összes gyerek faszt mutatva a kocsiban... Kifordultunk az útra, mögöttünk egy csacsilada még kifordult, majd csikorgó nagy gázzal a felüljárón felfelé elkezdett előzni, úgy, hogy a szembejövők már dudáltak villogtak, és minden bizonnyal összefosták magukat. Kár, hogy nem volt baleset, tele volt ifjú színesfémgyűjtőkkel... Bár, kár lett volna a ladáért...

Mai nap megejtettük az olaj és légszűrő cserét. Fél literrel kevesebb olaj jött le, mint amennyi kellett volna, hogy legyen benne. Azaz 4 litert kellett ügyesen kiemelni alóla. Az olajszűrő leszedése kicsit szivatás volt, leginkább magamat szivattam meg, hogy nem hoztam magammal az olajszűrő leszedő célszerszámot.

Feltöltöttem a már jól megszokott Valvoline, 10w40-essel. Juli közben mellettem volt végig, figyelte, miben tud segíteni. Anno a Subarunál már megtanítottam neki a legfontosabb dolgokat, de még nem bíztam ezt rá :) . Nem mondtam semmi infót a műveletről. Mielőtt elkezdtem volna feltölteni olajjal, rákérdeztem, mire kell most figyelni? (gondoltam beugatós kérdés, az lett volna a válasz, hogy "fel kell tölteni olajjal").
Erre a válasz: "a leeresztő csavart nem szabad elfelejteni visszatenni!"
Bár a válasz tíz pontos, nem erre vártam, tehát jött a következő infó Julitól:
"az olajszűrőt fel kell kicsit tölteni, és a gumiját be kell kenni vékonyan olajjal!"
Na ekkor már teljesen meglepődtem, hogy ezekre emlékezett több, mint egy év után. Legközelebb tényleg Ő fogja csinálni a saját kocsiján.

A motormosás után voltak gondok a vízzel, amik a gyertya melletti lukakba kerültek, és kicsit rossz irányba vezették a szikrákat. Gázelemző hiányában pdig megint érzésre állítottam a co-n (mert szerintem még mindig nem teljesen tiszta a dolog). Továbbra sincs légmennyiségmérő-potméter feszültségértékek a beállításhoz :\( .
Tehát, ha valakinek van ilyenje, esetleg gázelemzője, legyen szíves szóljon :)

Az olajnyomással teljesen meg vagyok elégedve, most alapjáraton van olyan 4 bar körül, eddig fordulaton volt ilyen. Nagyon örülök neki, remélem nem fogja kinyomni máshol :) :) Fél liter megmaradt tartaléknak.
 
Kicsit állítottam a váltórudazatokon, ezáltal már nem olyan szarkeverőkanál-beütésű.

Készültek fotók is, bár a naplementés, és hdr képek elmaradtak, mert elfogyott az akkuja a gépnek. Ami készült, azt nemsokára fel is töltöm. Addig is legyetek jók :)

2010.05.03. Hétfő

Na, kérem szépen, a gép összeállt.

Sajnos nem ilyen ripsz-ropsz. Miután a hengerfejet leszedtem, és szépen letakarítottam (mondjuk ez erős túlzás), tüzetesebben átvizsgáltam. Meg is lettek a szivárgások nyomai is. Több helyen is látszott mind a tömítésen, mind a hengerfejen, hogy szépen a hűtés terébe átszivárgott a víz - és vissza. Nem is kicsit.

Óvatosan polírozás-szerűen felcsiszoltam a felfekvő felületeket, átnéztem a szelepeket, és környékét. Szerencsére minden rendben volt ott. Érdekesség, hogy nem úgy, mint a kispolskinál, egymás nyakán a két szelep, itt van köztük hely bőven. Esély sincs, hogy csak úgy gátas legyen a gép.

A blokk oldalán is eljátszottam ugyanezt, annyi különbséggel, hogy magát a blokkot nem takarítottam fényesre. Még.

Az új tömítést vékonyan bezsíroztam (szokásom nem szárazon összetenni, ha nincs rajt agyárilag tömítőpaszta), majd szépen lehúztam a megfelelő nyomatékkal, a megfelelő sorrendben. Érdekesség, hogy öt lépcsőben kell meghúzni a hengerfej csavarokat, köztük pár perces szünetekkel. (Majd ezer kilométer után két lépcsőben megint utánahúzni, egész pontosan lazítani, és ráhúzni :D ).
Visszakerült a szívócső karbistul (amit nem mertem leszedni, olyan sok vákumcső megy rá :D ), az új tömítéssel, illetve a kipufogócsonk is. Ide használt tömítés került vissza. Ez van sajna, 6 ezer forintot sajnálok ide. A hengerfej-tömítés is olcsóbb volt :D .

A vezérlést szépen visszatettem, az autodatából nyomtatott ábrák, és leírások szerint. Ez több okból is érdekes. Most szembesültem azzal, hogy ez a blokk nem is balra forog. Tévhitben éltem évekig... :\( Eggyel kevesebb rokoni szál az Imprezával :D . Bár lehet, az is jobbra forog. Igazándiból már nem is érdekel :D .
A másik pedig az, hogy az autodatában megint leltem egy hibát. Itt konkrétan a vezérlés volt rosszul ábrázolva.

Történt ugyanis, hogy jelre tettem a vezérműtengelyt, és a főtengelyt is. Előírásszerűen körbeforgattam jobbra a főtengelyt kézzel, és ellenőriztem, hogy minden jel a helyére került-e vissza. Miután minden így volt, szépen összepakoltam mindent a helyére, feltöltöttem vízzel, majd gyújtást állítottam, és indítóztam.
Na, ez utolsó két mozzanatot sokat csináltam az elmúlt napban. Egyszerűen nem akart összeállni a kép. Minden jó, de mégsem jó. Szerintem legalább fél liter benzin a kipufogóban végezte a sok indítástól. Szerencsére nem robbant szét megint :D .

A lényeg, hogy mai nap volt megint türelmem, hogy alaposan nekiálljak átnézni. Először a komplett elosztót akartam fordítva beszerelni, mert gyanús volt, hogy a gyújtási pillanatban a hármas henger felé néz a rotor. Azt nem tudom feltenni fordítva, végül kiderült magát az elosztót sem. Strobit fogtam, indítóztam, villogtam a szíjtárcsára. A jelölés pont a túlsó felén volt. Azaz 180°-kal máshol. (a kettes és a hármas hengernek is jelölve van a felső holtpontja a szíjtárcsán, csak az máshogy). Na, zsír, szarul lett összeszerelve a vezérlés. Még szerencse, hogy a dugattyúk és szelepek úgy vannak kitalálva, hogy a hülye európai suttyók ne tudják tönkretenni :D

Leszedtem sokadszorra a fedelet, átforgattam a másik jelölési pontra a főtengelyt, összeraktam, de a fedél nélkül. Indítóztam egyet (rutinosan, motortérből), és láss csodát, indult elsőre. Ennek örömére szétszedtem a szíjtárcsát, hogy a fedelet fel tudjam tenni, és tádám, máris készen volt a gép.

Bemelegítettem, kiálltam vele, légtelenítettem a rendszert, azaz járattam a motort, utántöltöttem, mentem vele. Először (valószínű a levegős rendszer miatt) még ingadozott a vízhőmérséklet, bár tapasztalat az volt, hogy menet közben nem ment le a skála aljára (mint régen), hanem felette megállt. Álló helyzetben viszont megint felmelegedett. Majd, ahogy folyamatosan légtelenedett, egyre inkább abbahagyta az ingadozást. Alapjáraton járattam még egy darabig, és olyat tapasztalhattam, amit évek óta nem: a ventillátor magától bekapcsolt. Majd pedig ki. Ójeeee, újra víz van a gombánál, nem pedig gőz :D Éljen-éljen.

Holnap ezzel fogok felmenni a nagyvárosba, tesztelem élesben is. Remélem minden rendben lesz vele. Ha minden jól alakul, leeresztem belőle a sima vizet, és feltöltöm fagyállóval. Amíg ez nem tuti, addig nem akartam elpazarolni bele a szép új folyadékot, a régi kakit meg nem akartam visszatenni bele.

Miután minden visszakerült a helyére, és szépen takarítgattam a kéznyomokat a motortérből és a sárvédőkről, gondoltam, megcsinálom, amit már régóta tervezek. Bojrészer-szerűség, de nekem bejön: lefestegettem a szelepfedelet. Nem telibe, csak úgy módjával. Az eredmény a képeken látható :) .

A terv most az, hogy a sárvédőívekről eltüntetjük a rozsdát, a műszaki + 2 hónap erejéig (azaz összemókoljuk), megkapja a bontóból megmentett gyári sárvédőív-díszeket (ezáltal kevesebbet kell szarozni vele), majd kap profi prevent alvázvédőt, aminek inkább takarás lesz most a feladata, utána pedig megy műszakira.

Ha minden jól alakul, akkor pedig elkerül egy új, szerető gazdihoz, akinek tervei vannak vele. Addigra remélhetőleg már látszódni fog az alagút vége a pirossal, amivel meg nekem vannak nagy terveim.

Képek fosok, jobbat nem kaptok, mert el fogtok szörnyülködni az autó állapotától.

A vezérléshez, utószóként hozzátérve: életemben nem láttam még olyat, hogy a vezérműszíj terhelt oldalán volna a feszítő-görgő. Hülye japók...


Csőőőőőő, Babinéni, csőőő!